|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó, Kasza László:
Április 4.
"A nap - legyen az április 4-e vagy 13-a - egy olyan rendszer
kezdetét jelentette, amely három év alatt felszámolta a lassan
szárba szökkenő magyar demokráciát, egy olyan párt uralomra
juttatásának kezdetét, amelyhez több vér, szenvedés tapad, mint
újkori történelmünk során bármelyik elődjéhez. És ez a párt nem
átallotta éveken át meggyalázni történelmünket azzal, hogy közös
nevezőre hozta, összekötötte április 4-ikét és párját március 21-ét
igazi nemzeti ünnepünkkel, március 15-ével."
|
|
|
|
|
|
|
Pécsett vizsgálják Nagy Imrének és társainak földi maradványait
|
1989. május 16., kedd - A Pécsi Orvostudományi Egyetem Igazságügyi Orvostani Intézetében megkezdték Nagy Imre, Gimes Miklós, Losonczy Géza, Maléter Pál és Szilágyi József földi maradványainak laboratóriumi vizsgálatait. Erről a Pécsett megjelenő ,,A Helyzet,, című dél-dunántúli hetilapnak adott interjút dr. Harsányi László profeszor, az intézet vezetője. Elmondta, hogy a 301. parcellából kihantoltaknak egy-egy csontmaradványát biokémiai, elektronmikroszkópos és más orvosszakértői módszerekkel is tanulmányozzák. A vizsgálatra annak bizonyításához van szükség, hogy a sírokban talált személyeket valóban az iratokban jelzett időpontban temették-e el. A professzor elmondtat: az eddig kapott adatok egyike sem cáfolta meg azt, hogy valóban a Nagy Imre perben halálra ítéltek földi maradványait exhumálták. A vizsgálat megállapításait tartalmazó jelentést várhatóan egy hét múlva terjesztik elő olyan formában, hogy annak eredményeiből az igazságügyi szakértők számára is világosak legyenek a bizonyítékok.
Harsányi professzor, aki az Igazságügyi Minisztérium által felkért bizottság tagjaként a sírok feltárásától kezdve részt vett az azonosításban, elmondta még, hogy a szóbeszéddel ellentétben a csontvázak teljesen épek voltak, csupán a halál beállta és a temetés után keletkezett sérüléseket találtak rajtuk. A Fővárosi Igazságügyi Orvostani Intézetben végzik el a koponyák úgynevezett szuperkompozíciós vizsgálatát, amelynek lényege, hogy az élő személy és a koponya képét egymásra vetítve állapítják meg az azonosságot. (MTI)
1989. május 16., kedd 19:16
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER hallgatói telefonok:
"FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, Miklós Attila vagyok Budapestről. Nagyon sokat hallgatom az önök rádióját és örülök neki mindig ha uj hirekkel és megnyugtató dolgokkal szolgálnak részünkre. Azt szeretném kérdezni, hogy azelőtft nagyon szerettem a Vajda Albert műsorát, mi történt vele, mert már nagyon régen nem hallottam róla. Mégegyszer szivjé lyes üdvözlettel és minél többet hallgatom a rádiójukat a lehetőségekhez képest. Viszonthallásara.
- FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, szeretném megkérdez ni, hogy a FIDESZ-nek jelenleg hány tagja van és azt, hogy a Szabad Európa Rádió magyarnyelvű adásainak hol vannak az adó-antennái. Köszönöm."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. április 3. Ezen napon Vörös Vince engem azzal hatalmazott meg engem, hogy lássam el az Operatív Bizottság ügyvezetésével járó teendőket. Ezzel egy időben levelet intézett a politikai pártok és szervezetek vezetőségéhez, amelyben tájékoztatta őket a március 23-án megtartott nagyválasztmány személyi döntéseiről és kérte, hogy megkereséseikkel hozzám, vagy Pálos Györgyhöz forduljanak. (D/ 8)
D8, Vörös Vince levele az FKgP tagjaihoz és szervezeteihez
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|