|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó, Kasza László:
Április 4.
"A nap - legyen az április 4-e vagy 13-a - egy olyan rendszer
kezdetét jelentette, amely három év alatt felszámolta a lassan
szárba szökkenő magyar demokráciát, egy olyan párt uralomra
juttatásának kezdetét, amelyhez több vér, szenvedés tapad, mint
újkori történelmünk során bármelyik elődjéhez. És ez a párt nem
átallotta éveken át meggyalázni történelmünket azzal, hogy közös
nevezőre hozta, összekötötte április 4-ikét és párját március 21-ét
igazi nemzeti ünnepünkkel, március 15-ével."
|
|
|
|
|
|
|
Megalakult a takarékszövetkezetek bankja
|
1989. április 18., kedd - Megalakult kedden Budapesten a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Részvénytársaság. A kereskedelmi banki jogosítvánnyal rendelkező új hazai pénzintézetet az ország 260 takarékszövetkezete hozta létre, összesen 1 milliárd 35 millió forint alaptőkével. A bank július 1-jén kezdi meg működését. A pénzintézet a lakosságnak, valamint a gazdálkodó szervezeteknek, vállalkozóknak egyaránt kínál pénzügyi szolgáltatásokat. Az új bank vezérigazgatója Majoros Anna, a SZÖVOSZ takarékszövetkezeti főosztályának vezetője lett.
A bank elsősorban a rövid lejáratú hitelek nyújtásában kíván versenyezni a kereskedelmi bankokkal. Létrehozásával lehetővé vált, hogy ezentúl fogyasztási szövetkezeti pénzintézet nyújtson hitelt vállalatoknak, tanácsoknak; (A takarékszövetkezetek ugyanis ilyen szolgáltatással nem léphettek fel.) A bank üzletpolitikai törekvése, hogy hasznosítsa a részvényes takarékszövetkezetek egyenként viszonylag kisebb betétállományának egy részét. Igy a takarékszövetkezeti betétek mintegy harmada közvetlenül a termelő szférába kerülhet. A takarékbank értékpapírok kibocsátására, cégek,intézmények számláinak vezetésére, valamint banki konzorcium szervezésére is vállalkozik. Tervük szerint még az idén több vidéki fiókot is megnyitnak, például Egerben, Kaposváron, Kecskeméten, Nyíregyházán, Szegeden, Veszprémben és Zalaegerszegen. A részvénytársaság alakuló ülésén résztvett és felszólalt Medgyessy Péter miniszterelnökhelyettes is, aki egyebek között elmondotta: a pénzügyi munkában, a lakoság ellátásában nagy jelentőségűnek ítéli az új banknak és a már korábban létrejött 1800 takarékszövetkezeti egységnek a munkáját, A takarékszövetkezetek a falvakban, és egyideje a városokban is, eredményesen szolgálják a lakosságot. Az is figyelemre méltó, hogy a falusi központú szövetkezeti pénzintézetek az elmúlt évtizedekben - állami segítség nélkül - saját erőből alakították ki kirendeltségeiket. A bank létrehozása, véleménye szerint, jól illeszkedik a magyar gazdaság megújításának programjába. (MTI)
1989. április 18., kedd 16:25
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER hallgatói telefonok:
"FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, Miklós Attila vagyok Budapestről. Nagyon sokat hallgatom az önök rádióját és örülök neki mindig ha uj hirekkel és megnyugtató dolgokkal szolgálnak részünkre. Azt szeretném kérdezni, hogy azelőtft nagyon szerettem a Vajda Albert műsorát, mi történt vele, mert már nagyon régen nem hallottam róla. Mégegyszer szivjé lyes üdvözlettel és minél többet hallgatom a rádiójukat a lehetőségekhez képest. Viszonthallásara.
- FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, szeretném megkérdez ni, hogy a FIDESZ-nek jelenleg hány tagja van és azt, hogy a Szabad Európa Rádió magyarnyelvű adásainak hol vannak az adó-antennái. Köszönöm."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. április 3. Ezen napon Vörös Vince engem azzal hatalmazott meg engem, hogy lássam el az Operatív Bizottság ügyvezetésével járó teendőket. Ezzel egy időben levelet intézett a politikai pártok és szervezetek vezetőségéhez, amelyben tájékoztatta őket a március 23-án megtartott nagyválasztmány személyi döntéseiről és kérte, hogy megkereséseikkel hozzám, vagy Pálos Györgyhöz forduljanak. (D/ 8)
D8, Vörös Vince levele az FKgP tagjaihoz és szervezeteihez
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|