|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó, Kasza László:
Április 4.
"A nap - legyen az április 4-e vagy 13-a - egy olyan rendszer
kezdetét jelentette, amely három év alatt felszámolta a lassan
szárba szökkenő magyar demokráciát, egy olyan párt uralomra
juttatásának kezdetét, amelyhez több vér, szenvedés tapad, mint
újkori történelmünk során bármelyik elődjéhez. És ez a párt nem
átallotta éveken át meggyalázni történelmünket azzal, hogy közös
nevezőre hozta, összekötötte április 4-ikét és párját március 21-ét
igazi nemzeti ünnepünkkel, március 15-ével."
|
|
|
|
|
|
|
Kelet-nyugati - sajtóértekezlet (1.rész)
|
Dorogi Sándor, az MTI tudósítója jelenti:
Moszkva, 1989. április 3. hétfő (MTI-tud) - Moszkvában hétfőn befejezte ülését az a neves tudósokból, üzletemberekből álló munkacsoport, amely a nemzetközi gazdasági változásokkal és biztonsággal foglalkozik. Az értekezletről és számos, a Szovjetunió nemzetközi gazdasági kapcsolatait érintő kérdésről Abel Aganbegjan akadémikus, a munkacsoport társelnöke vezetésével hétfőn tartottak sajtóértekezletet a szovjet fővárosban.
Az 1988-ban alakult, mintegy 80 keleti és nyugati szaktekintélyt tömörítő társaságnak ez volt a harmadik ülése, amelyen egyebek között egy októberben, Majna-Frankfurtban rendezendő tudományos tanácskozás előkészítéséről is szó volt. (A munkacsoport itt fogja előterjeszteni a nemzetközi gazdasági együttműködés fejlesztésére vonatkozó elképzeléseit.) Mint John Mrose, az értekezlet egyik résztvevője elmondta, a mostani moszkvai találkozón megkülönböztetett figyelmet szenteltek a szovjet integrálódási törekvéseknek, s külön előadás hangzott el például a GATT és a Szovjetunió viszonyáról. Az amerikai szakember annak a véleményének adott hangot, hogy a Szovjetunió teljes értékű bekapcsolódását a világ gazdasági vérkeringésébe legalább 5 évig tartó, általa bizalomerősítő időszaknak nevezett periódusnak kell megelőznie. A sajtóértekezleten különösen nagy érdeklődés nyilvánult meg a rubel konvertibilitását célzó szovjet törekvések iránt. Ezekről Aganbegjan elmondta, hogy lényegében két elképzelés körvonalai bontakoztak ki az utóbbi időszak szakmai vitái nyomán. Az első variáció azzal számol, hogy a rubel vásárlóerejének erősítésével, a belső valutapiac kialakításával, a hatékonyság növelésével, valamint a nemzetközi pénzügyi szervezetkbe való szovjet belépéssel 7-10 éven belül valósítható meg a konvertibilitás. A másik elképzelés szerint egy második valuta megteremtése szükséges a külkereskedelmi elszámolásban, amelyet egybek között a nyugati bankokkal és pénzintézetekkel folytatott tárgyalások alapján a különleges gazdasági övezetekben vezetnének be. (Aganbegjan megerősítette, hogy az első ilyen zónát a finn határ közelében szándékozzák létrehozni.) A neves szovjet közgazdász a továbbiakban állást foglalt amellett, hogy hazája valamennyi gazdasági világszervezetbe, így a GATT-ba, az IMF-be és a Világbankba is lépjen be. (folyt.)
1989. április 3., hétfő 15:55
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER hallgatói telefonok:
"FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, Miklós Attila vagyok Budapestről. Nagyon sokat hallgatom az önök rádióját és örülök neki mindig ha uj hirekkel és megnyugtató dolgokkal szolgálnak részünkre. Azt szeretném kérdezni, hogy azelőtft nagyon szerettem a Vajda Albert műsorát, mi történt vele, mert már nagyon régen nem hallottam róla. Mégegyszer szivjé lyes üdvözlettel és minél többet hallgatom a rádiójukat a lehetőségekhez képest. Viszonthallásara.
- FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, szeretném megkérdez ni, hogy a FIDESZ-nek jelenleg hány tagja van és azt, hogy a Szabad Európa Rádió magyarnyelvű adásainak hol vannak az adó-antennái. Köszönöm."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. április 3. Ezen napon Vörös Vince engem azzal hatalmazott meg engem, hogy lássam el az Operatív Bizottság ügyvezetésével járó teendőket. Ezzel egy időben levelet intézett a politikai pártok és szervezetek vezetőségéhez, amelyben tájékoztatta őket a március 23-án megtartott nagyválasztmány személyi döntéseiről és kérte, hogy megkereséseikkel hozzám, vagy Pálos Györgyhöz forduljanak. (D/ 8)
D8, Vörös Vince levele az FKgP tagjaihoz és szervezeteihez
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|