|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó, Kasza László:
Április 4.
"A nap - legyen az április 4-e vagy 13-a - egy olyan rendszer
kezdetét jelentette, amely három év alatt felszámolta a lassan
szárba szökkenő magyar demokráciát, egy olyan párt uralomra
juttatásának kezdetét, amelyhez több vér, szenvedés tapad, mint
újkori történelmünk során bármelyik elődjéhez. És ez a párt nem
átallotta éveken át meggyalázni történelmünket azzal, hogy közös
nevezőre hozta, összekötötte április 4-ikét és párját március 21-ét
igazi nemzeti ünnepünkkel, március 15-ével."
|
|
|
|
|
|
|
Amerikai képviselőházi küldöttség tárgyal Budapesten (1. rész)
|
1989. március 28., kedd - Grósz Károly, az MSZMP főtitkára kedden a Központi Bizottság székházában fogadta az Amerikai Egyesült Államok képviselőháza költségvetés-felhasználási bizottságának küldöttségét, amely Dan Rostenkowski elnök vezetésével hétfő este óta tartózkodik hazánkban. A párt főtitkára tájékoztatást adott a magyar belpolitika néhány időszerű témájáról, majd a kötetlen megbeszélésen válaszolt a képviselők kérdéseire. Az amerikai politikusok nagy érdeklődést tanusítottak a magyarországi reformfolyamatok, a kelet-nyugati kapcsolatok alakulása, a nemzetközi helyzettel összefüggő magyar álláspont iránt. Több kérdés hangzott el a szovjetunióbeli átalakítással kapcsolatosan, s a magyar és a szovjet társadalomban végbemenő folyamatok kölcsönhatásairól. Dan Rostenkowski és a küldöttség több tagja elmondta, hogy Amerikában nagy rokonszenvvel figyelik a magyarországi politikai, gazdasági és társadalmi eseményeket, s további sikereket kívántak az eredményes folytatáshoz.
A találkozón részt vett Iványi Pál, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. Németh Miklós, a Minisztertanács elnöke és Nyers Rezső államminiszter a Parlamentben, ugyancsak a déli órákban találkozott a képviselőházi küldöttséggel. Németh Miklós bevezetőjében rámutatott, hogy Magyarországon nagy mértékben felgyorsultak az események, a politikai és gazdasági reformfolyamatnak sok éves mulasztásokat kell bepótolnia. Hangsúlyozta: "Igyekszünk meríteni mások tapasztalataiból, de végső soron nekünk kell problémáinkra a megfelelő megoldást kidolgoznunk. Ez sok tekintetben teljesen újszerü lesz. Az MSZMP-nek és a kormánynak nagy felelőssége, hogy az átmenet összességében stabil viszonyok között és sikeresen menjen végbe." A magyar-amerikai gazdasági kapcsolatok fontosságáról, a bővítésükre irányuló magyar szándékokról és lehetőségekeről szólva a miniszterelnök és Nyers Rezső kiemelték: segítene, ha az Egyesült Államok törvényhozása hosszabb időszakra megadná részünkre a legnagyobb kedvezményt, s ha jóváhagyná az OPIC (a Külföldi Magánberuházásokkal Foglalkozó Állami Korporáció) garanciáinak magyarországi kiterjesztését. (folyt.köv.)
1989. március 28., kedd 16:05
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Amerikai képviselőházi küldöttség (2. rész)
|
A magyar politikusok azt is kifejtették, hogy a gazdaság megújításához nemcsak tőkére és technológiára, hanem korszerű vezetési, szervezési ismeretekre is szükség van, amelyek elsajátítását várhatóan nagy mértékben segíti a Budapesten nemrégiben megnyílt menedzserképző központ, ahová az Egyesült Államokból és más országokból is várnak oktatókat. Az amerikai képviselők - kérésükre - részletes tájékoztatást kaptak a most elfogadott sztrájktörvényről és az új alkotmány kimunkálásával kapcsolatos főbb elképzelésekről. Mindkét találkozón jelen volt Kovács László külügyminiszter-helyettes, valamint Mark Palmer, az Egyesült Államok budapesti nagykövete. (folyt.köv.)
1989. március 28., kedd 16:10
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Amerikai képviselőházi küldöttség (3. rész)
|
A küldöttség délelőtt felkereste a Kereskedelmi Minisztériumot, ahol Beck Tamás miniszter adott tájékoztatást a magyar gazdaság helyzetéről és az új törvények nyomán kínálkozó széles körű tőkeelhelyezési lehetőségekről. A miniszter és a képviselők megbeszélésén szót váltottak a kétoldalú gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok alakulásáról, a forgalom növelésének lehetőségeiről, különös tekintettel a magas technológiai színvonalú amerikai termékekre. Mint megállapították: a kétoldalú árucsere-forgalomban kiemelkedő év volt 1987. Ekkor 56O millió dollárt tett ki a forgalom, s a következő esztendőben is ezt megközelitően alakult: elérte az 526 millió dollárt. Az Egyesült Államok ezzel a tőkés országokkal folytatott exportforgalmunkban a negyedik, importforgalmunkban pedig az ötödik helyet foglalja el. A vendégek javasolták, hogy a magyar vállalatok növeljék vásárlásaikat a fejlett technológiát képviselő termékekből, például telekommunikációs berendezésekből. Beck Tamás a külföldi müködőtőke-behozatal ösztönzésére hozott intézkedések közül kiemelte az április 1-jén nyíló Investcenter létrehozását, s felhívta a figyelmet az amerikai működő tőke számára kínálkozó magyarországi lehetőségekre. A képviselők kifejezték reményüket, hogy a magyar gazdasági élet fejlődésének felgyorsulása serkentőleg hat a két ország közötti kapcsolatok alakulására. A megbeszélésen részt vett Mark Palmer nagykövet is. (MTI)
1989. március 28., kedd 17:07
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER hallgatói telefonok:
"FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, Miklós Attila vagyok Budapestről. Nagyon sokat hallgatom az önök rádióját és örülök neki mindig ha uj hirekkel és megnyugtató dolgokkal szolgálnak részünkre. Azt szeretném kérdezni, hogy azelőtft nagyon szerettem a Vajda Albert műsorát, mi történt vele, mert már nagyon régen nem hallottam róla. Mégegyszer szivjé lyes üdvözlettel és minél többet hallgatom a rádiójukat a lehetőségekhez képest. Viszonthallásara.
- FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, szeretném megkérdez ni, hogy a FIDESZ-nek jelenleg hány tagja van és azt, hogy a Szabad Európa Rádió magyarnyelvű adásainak hol vannak az adó-antennái. Köszönöm."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. április 3. Ezen napon Vörös Vince engem azzal hatalmazott meg engem, hogy lássam el az Operatív Bizottság ügyvezetésével járó teendőket. Ezzel egy időben levelet intézett a politikai pártok és szervezetek vezetőségéhez, amelyben tájékoztatta őket a március 23-án megtartott nagyválasztmány személyi döntéseiről és kérte, hogy megkereséseikkel hozzám, vagy Pálos Györgyhöz forduljanak. (D/ 8)
D8, Vörös Vince levele az FKgP tagjaihoz és szervezeteihez
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|