|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó, Kasza László:
Április 4.
"A nap - legyen az április 4-e vagy 13-a - egy olyan rendszer
kezdetét jelentette, amely három év alatt felszámolta a lassan
szárba szökkenő magyar demokráciát, egy olyan párt uralomra
juttatásának kezdetét, amelyhez több vér, szenvedés tapad, mint
újkori történelmünk során bármelyik elődjéhez. És ez a párt nem
átallotta éveken át meggyalázni történelmünket azzal, hogy közös
nevezőre hozta, összekötötte április 4-ikét és párját március 21-ét
igazi nemzeti ünnepünkkel, március 15-ével."
|
|
|
|
|
|
|
Tanácsköztársasági ünnepség Debrecenben - Lukács János (2. rész)
|
Ki ne értette volna meg, hogy a nemzet van veszélyben, amikor a román haderő már a Tisza vonaláig elfoglalta az oszágot? S ki ne támogatta volna azt a szocialista kormányt, amely ez ellen harcba vezette a magyar Vörös Hadsereget? A marxi, lenini eszme gyakorlati megavalósításának ezt az első magyarországi kisérletét az akkori nemzetközi körülmények meghiusították, a Tanácsköztársaságot a külső túlerő legyőzte. Léte, fennállása azonban beleszólt a történelembe, s a fejlődés szocialista útja, mint lehetséges program fennmaradt. - Most, amikor a helyzet gyökeres változtatásra késztet bennünket, a nemzeti sajátosságoknak megfelelő, demokratikus szocializmus kínál olyan utat, amelyen érdemes továbbhaladnunk - folytatta a Központi Bizottság titkára . - Ma, amikor már nemcsak elképzeléseink, hanem tapasztalataink is vannak magáról a szocialista fejlődésről, rá kell döbbennünk: tévedés volt az a következtetés, hogy a kapitalizmus a végóráit éli. Ma már látjuk, hogy az átmenet hosszú, a fejlődés szakaszait nem lehet átugrani. Mindebből azonban nem az a tanulság, hogy a szocializmus történelmi tévedés, hanem az, hogy másképp kell eljutni hozzá. Ma, amikor a szocialista országok egy részében megkezdődött a társadalmi rendszer megújítása - hívják akár peresztrojkának, akár reformnak -, a kiinduló pont az a történelmi tény, hogy ez a rendszer létrejött, létezik. A Politikai Bizottság tagja a továbbiakban kiemelte: az eszme, amely mellett kitartunk a szocializmus, de nem a könnyü sikereket hozó, hanem a küzdelmes szocializmus eszméje. A reális szocializmus egyelőre még nem tud minden vonásában különbözni a kapitalizmustól. Árúgazdaság lesz, amelyben elkülönűlt termelők versengenek a piacon; eleven tőke- és munkaerőmozgás serkenti a korszerübb, a fejlettebb termelést, és a hajtőerő itt is a haszon, a profit lesz. Annak, amire vágyunk: a jólétet teremtő, termelékeny, jövedelmező gazdaságnak ma még ugyanis nincs más mőködőképes modellje. Amiben mégis különbözik a kapitalizmustól, az az, hogy ebben a rendszerben a politikai hatalmat - közvetve és egyre inkább közvetlenül - a dolgozó embereknek, a népnek kell gyakorolnia. Demokratikus néphatalomnak kell létrejönnie alkotmányos jogállami keretek között.(folyt.köv.)
1989. március 21., kedd 19:48
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER hallgatói telefonok:
"FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, Miklós Attila vagyok Budapestről. Nagyon sokat hallgatom az önök rádióját és örülök neki mindig ha uj hirekkel és megnyugtató dolgokkal szolgálnak részünkre. Azt szeretném kérdezni, hogy azelőtft nagyon szerettem a Vajda Albert műsorát, mi történt vele, mert már nagyon régen nem hallottam róla. Mégegyszer szivjé lyes üdvözlettel és minél többet hallgatom a rádiójukat a lehetőségekhez képest. Viszonthallásara.
- FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, szeretném megkérdez ni, hogy a FIDESZ-nek jelenleg hány tagja van és azt, hogy a Szabad Európa Rádió magyarnyelvű adásainak hol vannak az adó-antennái. Köszönöm."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. április 3. Ezen napon Vörös Vince engem azzal hatalmazott meg engem, hogy lássam el az Operatív Bizottság ügyvezetésével járó teendőket. Ezzel egy időben levelet intézett a politikai pártok és szervezetek vezetőségéhez, amelyben tájékoztatta őket a március 23-án megtartott nagyválasztmány személyi döntéseiről és kérte, hogy megkereséseikkel hozzám, vagy Pálos Györgyhöz forduljanak. (D/ 8)
D8, Vörös Vince levele az FKgP tagjaihoz és szervezeteihez
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|