|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó, Kasza László:
Április 4.
"A nap - legyen az április 4-e vagy 13-a - egy olyan rendszer
kezdetét jelentette, amely három év alatt felszámolta a lassan
szárba szökkenő magyar demokráciát, egy olyan párt uralomra
juttatásának kezdetét, amelyhez több vér, szenvedés tapad, mint
újkori történelmünk során bármelyik elődjéhez. És ez a párt nem
átallotta éveken át meggyalázni történelmünket azzal, hogy közös
nevezőre hozta, összekötötte április 4-ikét és párját március 21-ét
igazi nemzeti ünnepünkkel, március 15-ével."
|
|
|
|
|
|
|
Jasszer Arafat programja (1.rész) - Találkozó Németh Miklóssal
|
1989. március 17., péntek - Németh Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke péntek délelőtt az Országházban találkozott Jasszer Arafattal, a Palesztínai Felszabadítási Szervezet végrehajtó bizottságának elnökével. A magas rangú palesztín vezető Grósz Károlynak, az MSZMP főtitkárának meghívására érkezett hivatalos látogatásra hazánkba.
Németh Miklós és Jasszer Arafat megbeszélésén részt vett Szulejman an-Nadzsab, a PFSZ VB tagja, a Palesztínai Kommunista Párt főtitkára, Mamduk Nofal, a Demokratikus Front Palesztína Felszabadításáért Politikai Bizottságának tagja, valamint Abdellatif Abu Hedzseli, a PFSZ politikai osztályának helyettes vezetője. Magyar részről jelen volt Kótai Géza, a Központi Bizottság nemzetközi pártkapcsolatok osztályának vezetője és Nagy Gábor külügyminiszter-helyettes. Az eszmecsere bevezetéseként Németh Miklós megállapította: Magyarország és a Palesztínai Felszabadítási Szervezet kapcsolatai jók; nyíltság, őszinteség, szolidaritás jellemzi a kontaktusokat. A miniszterelnök leszögezte: a magyar kormány támogatja azt a megélénkülő nemzetközi aktivitást, amelynek alapját Jasszer Arafat Genfben elhangzott beszéde, illetve a Palesztínai Nemzeti Tanács algíri ülésszakának határozatai teremtették meg. A palesztín állam kikiáltásának magyar elismerése jól példázza, miként viszonyul hazánk a palesztínok ügyéhez. A jószándék újabb bizonyítéka, hogy magyar részről hozzájárultak a PFSZ budapesti képviseletének nagykövetségi szintre emeléséhez. Ami a magyar nemzetközi törekvéseket illeti, a kormányfő hazánk nyitottságát hangsúlyozta, rámutatva, hogy a kapcsolatépítésben Magyarország nemcsak saját hasznát keresi, mások érdekeit - így a palesztín nép jogos törekvéseit - is szem előtt tartja. Ennek szellemében a közelkeleti helyzet politikai eszközökkel történő rendezése mellett emel szót az Izraellel folytatott megbeszéléseken, illetve a különféle zsidó szervezetekkel megtartott eszmecseréken. Ezzel kapcsolatban Németh Miklós megjegyezte: Magyarország szívesen vállal közvetítő szerepet is, és lehetőségeihez mérten támogatja a közel-keleti helyzet rendezésének folyamatát. A kétoldalú kapcsolatokat áttekintve a kormányfő elmondta azt is, hogy a magyar megítélés szerint a gazdasági és a kulturális élet még számos, kiaknázásra váró lehetőséget tartogat. (folyt.köv.)
1989. március 17., péntek 16:28
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Jasszer Arafat programja (2. rész)
|
Hazánk például azt szorgalmazza, hogy a világ különböző régióiban tevékenykedő palesztín üzletemberek a gazdasági együttműködés változatos formáit alakítsák ki magyarországi vállalatokkal. Ennek érdekében szívesen látnánk Magyarországon egy palesztín vállalkozókból álló küldöttséget. A kétoldalú kontaktusok javításán túl a palesztín fél általában is sokat tehetne a magyar-arab kapcsolatok fejlesztéséért - mutatott rá Németh Miklós. Jasszer Arafat mindenekelőtt azt hangoztatta: ahogy a múltban, úgy a jelenben és a jövőben is barátjának tekinti a magyar népet és annak vezetőit. Méltatta azt a támogatást, amellyel Magyarország segítette a palesztín nép igazságos ügyét. A közel-keleti helyzetet értékelve kifejtette: a fegyverekkel túlzsúfolt régió egy lőporos hordóhoz hasonlatos. Hangsúlyozta, hogy a térségben zajló események közvetlen hatással vannak a nemzetközi élet alakulására is, ezért úgy vélte: a közel-keleti helyzet kezelésében is szükség van egyfajta új gondolkodási módra. Álláspontja szerint a problémáknak erre az újfajta megközelítésére kellene rábírnia a világ közvéleményének Izraelt is. Ezzel kapcsolatban hasznosnak ítélte az Izraelen kívüli zsidó közösségekkel folytatott dialógust, ami segíthet rábírni a Samir-kormányt a békés rendezés alapelveinek elfogadására. A palesztín vezető reménykeltőnek nevezte, hogy az elmúlt időszakban bizonyos elmozdulás észlelhető az Egyesült Államok közel-keleti politikájában. Reményét fejezte ki, hogy ez a tedencia tartós marad. Jasszer Arafat annak a véleményének adott hangot, hogy folytatódnak a palesztín mozgalom elleni izraeli támadások. A palesztín értékelés szerint Izrael a közel-keleti helyzet rendezésére vonatkozó javaslatok kapcsán időhúzásra ,,játszik,,; megpróbálja kivárni, amíg az Egyesült Államok kormányzatának figyelmét lekötik a hazai belpolitikai csatározások. Ezzel összefüggésben Jasszer Arafat szükségesnek tartotta, hogy még az idén hívjanak össze nemzetközi békekonferenciát a térség helyzetének rendezésére. Teljes mértékben egyetértett azzal a szovjet javaslattal, miszerint a konferenciának 6-9 hónapon belül össze kellene ülnie. Jasszer Arafat kérte: a magyar kormány tegyen erőfeszítéseket a nemzetközi tanácskozás megrendezése érdekében. A palesztín vezető ígéretet kapott erre magyar tárgyalópartnerétől. (folyt.köv.)
1989. március 17., péntek 16:35
|
Vissza »
|
|
Jasszer Arafat programja (3. rész) - Ünnepség a palesztín képviseleten
|
A magyar kormányfővel folytatott megbeszélések után a Palesztínai Felszabadítási Szervezet Budapesti Irodáján ünnepséget tartottak abból az alkalomból, hogy a képviselet nagykövetségi szintre emelkedett. Az ünnepi alkalomból Jasszer Arafat személyesen vonta fel a palesztín nemzeti lobogót a képviseleten. (folyt.köv.)
1989. március 17., péntek 16:37
|
Vissza »
|
|
Jasszer Arafat programja (4. rész) - Sajtókonferencia
|
A palesztin vezető délután beszédet mondott az Interparlamentáris Únió konferenciáján, majd nemzetközi sajtóértekezletet tartott a Magyar Újságírók Országos Szövetségének székházában. A sajtókonferencia bevezetőjeként a rendezvény házigazdája, Major László, az MSZMP szóvivője röviden összegezte Jasszer Arafat magyarországi látogatásának tapasztalatait. Hangsúlyozta, hogy a magyar vezetőkkel folytatott tárgyalásokon ismételten megerősítették: a közel-keleti helyzet tartós és igazságos rendezését a térség valamennyi állama számára csak az ENSZ égisze alatt megrendezendő nemzetközi konferencia biztosíthatja. A magyar álláspont szerint a béketanácskozáson a Biztonsági Tanács állandó tagjai mellett valamennyi érintett fél, köztük a PFSZ és Izrael képviselőinek is jelen kell lennie. A konferencia döntéseinek számot kell vetniük a térség minden országának biztonsági érdekeivel. A szóvivő elmondta: magyar részről üdvözölték a közel-keleti rendezés érdekében tett rugalmas palesztin javaslatokat, a PFSZ realista, körültekintő álláspontját. Ismételten hangsúlyozta: a Magyar Népköztársaság, az MSZMP a jövőben is szolidáris marad a palesztin nép harcával. Major László örömmel számolt be arról, hogy Jasszer Arafat mostani látogatása alatt megállapodtak a PFSZ budapesti képvisletének nagykövetségi szintre történő emeléséről. Reményét fejezte ki, hogy ez a lépés hozzájárul a palesztin nép erőfeszítéseinek előmozdításához, a PFSZ nemzetközi tekintélyének erősítéséhez, illetve a magyar-palesztin együttműködés fejlesztéséhez. Jasszer Arafat mindenekelőtt köszönetet mondott azért az elvi kiállásért, amellyel Magyarország támogatja a palesztin nép igazságos ügyét. Ennek egyik fejleményeként üdvözölte a PFSZ képviseleti szintjének emelkedését. A sajtókonferencián nagy számban megjelent újságírók kérdéseire válaszolva a palesztin vezető a többi között utalt arra a jelentős szerepre, amelyet az ENSZ Biztonsági Tanácsa játszott az iraki-iráni konfliktus rendezésében. Úgy vélte, ezt a jó példát az egyesült nemzetek közössége megismételhetné egy olyan kényes kérdés elsimításában is, mint amilyen a közel-keleti helyzet. Az Egyesült Államok ezzel kapcsolatos álláspontját firtató újságíróknak Jasszer Arafat úgy válaszolt, hogy véleménye szerint az Egyesült Államok kormányzata nem ellenzi a nemzetközi békekonferencia összehívásának gondolatát, de szükségesnek tartja annak megfelelő előkészítését. Ezzel összefüggésben nagy jelentőségűnek nevezte a Bush-adminisztráció készségét a párbeszédre, ami megítélése szerint jelentősen előbbre viheti a közel-keleti békefolyamatot. (folyt.)
1989. március 17., péntek 19:43
|
Vissza »
|
|
Jasszer Arafat programja (5. rész) - Sajtókonferencia
|
Jasszer Arafat határozottan visszautasította azokat a törekvéseket, amelyek megpróbálják elmosni a terrorizmust és az agresszióval szembeni ellenállást elválasztó határvonalat. Álláspontját kifejtve leszögezte: Izrael - haditengerészetének, légierejének felhasználásával - naponta agressziót követ el Dél-Libanon ellen. Ilyen körülmények között nem lehet terroristának nevezni azokat, akik az agresszorral szemben menekülttáboraikat, falvaikat, városaikat védik. Utalt arra: a PFSZ Dél-Libanonnal kapcsolatban hajlandó lenne megvitatni egy tűzszünet részleteit; mindenekelőtt a mindennapossá vált légitámadások és az ágyúzás beszüntetéséről szeretnének megállapodni. A PFSZ vezetője Eduard Sevardnadze közel-keleti útját értékelve úgy fogalmazott: a szovjet diplomácia vezetőjének látogatása a térségben ,,fontos esemény volt, ami igen nagy segítséget jelentett a közel-keleti béke folyamatának előmozdításában,,. Arra a kérdésre, miként ítéli meg a magyar-izraeli kapcsolatok felvételét, Jasszer Arafat röviden azzal válaszolt: nem kíván beavatkozni semelyik ország belügyeibe; a kapcsolatok alakítása szuverén joga minden államnak. X X X Hivatalos magyarországi látogatásának befejeztével Jasszer Arafat a kora esti órákban elutazott Budapestről. A Palesztinai Felszabadítási Szervezet Végrehajtó Bizottságának elnökét vendéglátója, Grósz Károly, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára búcsúztatta a Ferihegyi repülőtéren. A palesztin vezető és kísérete búcsúztatásán megjelent Kótai Géza, az MSZMP Központi Bizottsága Nemzetközi Pártkapcsolatok Osztályának vezetője, valamint Nagy Gábor külügyminiszter-helyettes. (MTI)
1989. március 17., péntek 19:45
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER hallgatói telefonok:
"FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, Miklós Attila vagyok Budapestről. Nagyon sokat hallgatom az önök rádióját és örülök neki mindig ha uj hirekkel és megnyugtató dolgokkal szolgálnak részünkre. Azt szeretném kérdezni, hogy azelőtft nagyon szerettem a Vajda Albert műsorát, mi történt vele, mert már nagyon régen nem hallottam róla. Mégegyszer szivjé lyes üdvözlettel és minél többet hallgatom a rádiójukat a lehetőségekhez képest. Viszonthallásara.
- FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, szeretném megkérdez ni, hogy a FIDESZ-nek jelenleg hány tagja van és azt, hogy a Szabad Európa Rádió magyarnyelvű adásainak hol vannak az adó-antennái. Köszönöm."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. április 3. Ezen napon Vörös Vince engem azzal hatalmazott meg engem, hogy lássam el az Operatív Bizottság ügyvezetésével járó teendőket. Ezzel egy időben levelet intézett a politikai pártok és szervezetek vezetőségéhez, amelyben tájékoztatta őket a március 23-án megtartott nagyválasztmány személyi döntéseiről és kérte, hogy megkereséseikkel hozzám, vagy Pálos Györgyhöz forduljanak. (D/ 8)
D8, Vörös Vince levele az FKgP tagjaihoz és szervezeteihez
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|