|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó, Kasza László:
Április 4.
"A nap - legyen az április 4-e vagy 13-a - egy olyan rendszer
kezdetét jelentette, amely három év alatt felszámolta a lassan
szárba szökkenő magyar demokráciát, egy olyan párt uralomra
juttatásának kezdetét, amelyhez több vér, szenvedés tapad, mint
újkori történelmünk során bármelyik elődjéhez. És ez a párt nem
átallotta éveken át meggyalázni történelmünket azzal, hogy közös
nevezőre hozta, összekötötte április 4-ikét és párját március 21-ét
igazi nemzeti ünnepünkkel, március 15-ével."
|
|
|
|
|
|
|
A Kapu pert indított a Pénzügyminisztérium ellen (1. rész)
|
1989. február 24., péntek - A Kapu című folyóirat pert indított a Pénzügyminisztérium ellen, mivel - a szerkesztőség véleménye szerint - az nem teljesítette a sajtó tájékoztatására vonatkozó, törvényben előírt kötelezettségét. Egyben kérte a bíróságot, kötelezze az alperest a Magyar Televíziónál végzett pénzügyi vizsgálati anyag átadására. A pert pénteken tárgyalta a Fővárosi Bíróság.
A kereset szerint a Kapu főszerkesztője tavaly novemberben a minisztérium sajtóirodájától kérte: bocsássák lapja rendelkezésére a televíziónál végzett pénzügyi vizsgálat dokumentumait, mivel értesülése szerint azok a közvélemény érdeklődésére számot tartó adatokat tartalmaznak. A sajtóiroda ezt megtagadta, majd az írásban megismételt kérést az illetékes pénzügyminiszter-helyettes ugyancsak elutasította. A lap a sajtótörvényre hivatkozik, amely általános tájékoztatási kötelezettséget ír elő, amikor úgy rendelkezik, hogy az állami szervek a szükséges felvilágosításoknak és adatoknak a sajtó rendelkezésére bocsátásával kötelesek elősegíteni a hiteles, pontos és gyors tájékoztatást. Brády Zoltán főszerkesztő álláspontja szerint a kérést azon az alapon sem lehet megtagadni, hogy az abban szereplő adatok közzététele sértené az állampolgárok és a jogi személyek jogait, törvényes érdekeit. Ha a vizsgálat dokumentációja netán olyan adatokat tartalmazna, amelyek a Magyar Televízió, illetve az ott dolgozók jogilag, vagy etikailag elmarasztalható magatartását bizonyítják, - ezeknek az adatoknak a nyilvánosság előli elzárása nem törvényes érdek - olvasható a keresetben. A jogilag minősíthető, vagy erkölcsi visszásságok nyilvánosságra hozatala közérdek, ezért a sajtó egyik fontos feladata az ilyen esetek publikálása. A Pénzügyminisztérium álláspontja szerint a felperes keresete nem megalapozott, a sajtótörvény ,,indokolatlanul kiterjesztő értelmezésén,, alapul, s figyelmen kívül hagyja az ellenőrzésről szóló jogszabályokban foglaltakat. Az állami pénzügyekről szóló törvény, illetőleg annak végrehajtási rendelete részletesen meghatározza a minisztérium feladatait és lehetőségeit. E jogszabályok meghatározott kör tájékoztatását teszik csak lehetővé, s nem a közvéleményét. Másrészt nem a Pénzügyminisztérium feladata, hogy tájékoztassa a nyilvánosságot egy konkrét ellenőrzés eredményeiről, ez a kötelezettség az ellenőrzött szervet, vagy annak felügyeleti szervét terheli. (folyt.köv.)
1989. február 24., péntek 14:48
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER hallgatói telefonok:
"FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, Miklós Attila vagyok Budapestről. Nagyon sokat hallgatom az önök rádióját és örülök neki mindig ha uj hirekkel és megnyugtató dolgokkal szolgálnak részünkre. Azt szeretném kérdezni, hogy azelőtft nagyon szerettem a Vajda Albert műsorát, mi történt vele, mert már nagyon régen nem hallottam róla. Mégegyszer szivjé lyes üdvözlettel és minél többet hallgatom a rádiójukat a lehetőségekhez képest. Viszonthallásara.
- FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, szeretném megkérdez ni, hogy a FIDESZ-nek jelenleg hány tagja van és azt, hogy a Szabad Európa Rádió magyarnyelvű adásainak hol vannak az adó-antennái. Köszönöm."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. április 3. Ezen napon Vörös Vince engem azzal hatalmazott meg engem, hogy lássam el az Operatív Bizottság ügyvezetésével járó teendőket. Ezzel egy időben levelet intézett a politikai pártok és szervezetek vezetőségéhez, amelyben tájékoztatta őket a március 23-án megtartott nagyválasztmány személyi döntéseiről és kérte, hogy megkereséseikkel hozzám, vagy Pálos Györgyhöz forduljanak. (D/ 8)
D8, Vörös Vince levele az FKgP tagjaihoz és szervezeteihez
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|