|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó, Kasza László:
Április 4.
"A nap - legyen az április 4-e vagy 13-a - egy olyan rendszer
kezdetét jelentette, amely három év alatt felszámolta a lassan
szárba szökkenő magyar demokráciát, egy olyan párt uralomra
juttatásának kezdetét, amelyhez több vér, szenvedés tapad, mint
újkori történelmünk során bármelyik elődjéhez. És ez a párt nem
átallotta éveken át meggyalázni történelmünket azzal, hogy közös
nevezőre hozta, összekötötte április 4-ikét és párját március 21-ét
igazi nemzeti ünnepünkkel, március 15-ével."
|
|
|
|
|
|
|
A világ együtt érez az erdélyi menekültekkel - Gyulay Endre szeged-csanádi megyéspüspök nyilatkozata (1. rész)
|
1989. február 24., péntek - Egy évvel ezelőtt kelt levelében Gyulay Endre szeged-csanádi megyéspüspök azzal a kéréssel fordult a hazai plébániákhoz, hogy minden lehetséges módon segítsék az országunkban letelepedni kívánó erdélyi menekülteket. A kérés eljutott a határon túlra is, és meghallgatásra talált a világ számos országában; magánszemélyek és közösségek küldenek Magyarországra adományokat: pénzt, használati tárgyakat. A felhívásról és az eredményről nyilatkozott a római katolikus főpap Honti Katalinnak, az MTI munkatársának. Elöljáróban hangsúlyozta, hogy az erdélyi menekültek sorsa szívügye az egyháznak, majd a részletekre térve a következőket mondta:
- Budapesten jelenleg tizenkét plébánia foglalkozik a menekültek ügyeinek intézésével, segítésükkel. Az én egyházmegyém három városában, Szegeden, Békéscsabán és Debrecenben látják el a segélyezéssel kapcsolatos feladatokat, ezen kívül Mátészalkán és Miskolcon fogadják a rászorulókat. A magyar püspöki kar kérte a hazai plébániákat, hogy évente egy alkalommal gyűjtsék össze az adományokat, és juttassák el hozzánk, Szegedre. A küldemények egyébként szervezés nélkül is folyamatosan érkeznek. De a kérések is. A szegedi felsővárosi plébánián például naponta öt-hat menekült jelentkezik. - Tudomásom szerint a lakáshoz jutást is segíti az egyház. - A menekülteknek ma már módjuk van OTP-hitelt felvenni, mi pedig úgy tervezzük, hogy a lehetőség szerint néhány családnak lakásvásárlásra, -építésre 200.000 forintot adunk. Ez az összeg nem sok, tudjuk, de ha segít a tanács is, indulásnak talán elég az egyéb hitellel együtt. Az összegnek azonban csak a fele ajándék, a másik felét vissza kell majd fizetni, természetesen részletekben és kamat nélkül. Úgy gondoljuk, az itt letelepedni szándékozóknak is érezniük kell, van nekik is kötelességük. (folyt. köv.)
1989. február 23., csütörtök 23:01
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER hallgatói telefonok:
"FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, Miklós Attila vagyok Budapestről. Nagyon sokat hallgatom az önök rádióját és örülök neki mindig ha uj hirekkel és megnyugtató dolgokkal szolgálnak részünkre. Azt szeretném kérdezni, hogy azelőtft nagyon szerettem a Vajda Albert műsorát, mi történt vele, mert már nagyon régen nem hallottam róla. Mégegyszer szivjé lyes üdvözlettel és minél többet hallgatom a rádiójukat a lehetőségekhez képest. Viszonthallásara.
- FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, szeretném megkérdez ni, hogy a FIDESZ-nek jelenleg hány tagja van és azt, hogy a Szabad Európa Rádió magyarnyelvű adásainak hol vannak az adó-antennái. Köszönöm."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. április 3. Ezen napon Vörös Vince engem azzal hatalmazott meg engem, hogy lássam el az Operatív Bizottság ügyvezetésével járó teendőket. Ezzel egy időben levelet intézett a politikai pártok és szervezetek vezetőségéhez, amelyben tájékoztatta őket a március 23-án megtartott nagyválasztmány személyi döntéseiről és kérte, hogy megkereséseikkel hozzám, vagy Pálos Györgyhöz forduljanak. (D/ 8)
D8, Vörös Vince levele az FKgP tagjaihoz és szervezeteihez
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|