|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó, Kasza László:
Április 4.
"A nap - legyen az április 4-e vagy 13-a - egy olyan rendszer
kezdetét jelentette, amely három év alatt felszámolta a lassan
szárba szökkenő magyar demokráciát, egy olyan párt uralomra
juttatásának kezdetét, amelyhez több vér, szenvedés tapad, mint
újkori történelmünk során bármelyik elődjéhez. És ez a párt nem
átallotta éveken át meggyalázni történelmünket azzal, hogy közös
nevezőre hozta, összekötötte április 4-ikét és párját március 21-ét
igazi nemzeti ünnepünkkel, március 15-ével."
|
|
|
|
|
|
|
Budapesti Műszaki Napok - Katona Béla és Tóth János az értelmiség szerepéről
|
1989. február 15., szerda - Hibás politikai gyakorlat volt hosszú időn át szembeállítani egymással a munkások és az értelmiség érdekeit, többnyire az utóbbiak kárára. Ma már mindenki előtt világos, hogy demagóg módon ilyen ellentéteket szítani többé nem szabad - mondotta Katona Béla, az MSZMP budapesti bizottságának titkára szerdán, a Budapesti Műszaki Egyetemen, ahol folytatódott a műszaki napok programsorozata. A rendezvény második napján a társadalmi szervezetek, valamint a vállalatok és felsőoktatási intézmények képviselői a műszaki értelmiség helyzetéről fejtették ki véleményüket.
Az előadó a továbbiakban elmondta: a Budapesti Pártbizottság kiemelt fontosságúnak tartja, hogy szót értsen a társadalom ,,csendes többségével,,. Egyebek között azokkal a mérnökökkel, közgazdászokkal, pedagógusokkal, akik nem vesznek részt a politikában, de mindinkább érzik a társadalom feszültségeit. A párt a legjelentősebb alternatív szervezetekkel is megkezdte és folytatni kívánja a párbeszédet. Ezt követően Tóth János, a MTESZ főtitkára az érdekvédelmi és érdekképviseleti tevékenységről szólva kiemelte: a szövetség minden olyan szervezettel együtt kíván működni, amely szorgalmazza, hogy a műszaki értelmiség megfelelő szerephez jusson az irányításban és az elosztásban. A XXI. század technológiai kihívására ugyanis csak azok az országok tudnak helyes választ adni, amelyek a műszaki fejlesztést és a tudományos kutatásokat kiemelkedő jelentőségűnek tartják. A fejlett tőkés országokban követett helyes gyakorlattal szemben hazánkban hosszú ideig ellentétes folyamatok játszódtak le. A 170 ezer műszaki értelmiségit tömörítő MTESZ igényli, hogy a jövőben a kormányzat a döntések előkészítésénél kérje ki a szakemberek tudományos megalapozottságú véleményét. A főtitkár a MTESZ és a szakszervezet kapcsolatáról kifejtetve véleményét, elmondta: a szövetség legfontosabb feladata a műszaki haladás segítése. De mivel a szakszervezetek nem képviselték megfelelően a reálértelmiséget, kénytelen volt átvállalni a műszakiak érdekképviseletét és érdekvédelmét is. A MTESZ kezdeményezte, hogy a SZOT-tal közösen alakítsák ki az érdekvédelmi együttműködés újszerű formáit. Ajánlotta, hogy a szövetség 33 tagegyesületének és az ágazati szakszervezeteknek a képviselői rendszeresen egyeztessék a reálértelmiség helyzetének javítását szolgáló elképzeléseiket. (MTI)
1989. február 15., szerda 16:11
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER hallgatói telefonok:
"FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, Miklós Attila vagyok Budapestről. Nagyon sokat hallgatom az önök rádióját és örülök neki mindig ha uj hirekkel és megnyugtató dolgokkal szolgálnak részünkre. Azt szeretném kérdezni, hogy azelőtft nagyon szerettem a Vajda Albert műsorát, mi történt vele, mert már nagyon régen nem hallottam róla. Mégegyszer szivjé lyes üdvözlettel és minél többet hallgatom a rádiójukat a lehetőségekhez képest. Viszonthallásara.
- FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, szeretném megkérdez ni, hogy a FIDESZ-nek jelenleg hány tagja van és azt, hogy a Szabad Európa Rádió magyarnyelvű adásainak hol vannak az adó-antennái. Köszönöm."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. április 3. Ezen napon Vörös Vince engem azzal hatalmazott meg engem, hogy lássam el az Operatív Bizottság ügyvezetésével járó teendőket. Ezzel egy időben levelet intézett a politikai pártok és szervezetek vezetőségéhez, amelyben tájékoztatta őket a március 23-án megtartott nagyválasztmány személyi döntéseiről és kérte, hogy megkereséseikkel hozzám, vagy Pálos Györgyhöz forduljanak. (D/ 8)
D8, Vörös Vince levele az FKgP tagjaihoz és szervezeteihez
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|