|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó, Kasza László:
Április 4.
"A nap - legyen az április 4-e vagy 13-a - egy olyan rendszer
kezdetét jelentette, amely három év alatt felszámolta a lassan
szárba szökkenő magyar demokráciát, egy olyan párt uralomra
juttatásának kezdetét, amelyhez több vér, szenvedés tapad, mint
újkori történelmünk során bármelyik elődjéhez. És ez a párt nem
átallotta éveken át meggyalázni történelmünket azzal, hogy közös
nevezőre hozta, összekötötte április 4-ikét és párját március 21-ét
igazi nemzeti ünnepünkkel, március 15-ével."
|
|
|
|
|
|
|
Pro Urbe Budapest - Kitüntetési ünnepség (1. rész)
|
1989. február 13., hétfő - A főváros felszabadulásának 44. évfordulója alkalmából hétfőn a városházán ünnepélyesen átadták az idei Pro Urbe Budapest kitüntetéseket. Az ünnepségen - amelyen részt vett Jassó Mihály, az MSZMP Budapesti Bizottságának első titkára és Czibere Tibor művelődési miniszter, valmint a politikai és a társadalmi élet több más vezető képviselője - Bielek József, a Fővárosi Tanács elnöke köszöntötte a kitüntetetteket.
Emlékeztetett arra, hogy immár 23 éve minden esztendőben ezen a napon nyújtják át az elismeréseket, kitüntetéseket azoknak, akik a főváros fejlődése, gazdagítása érdekében kimagasló munkát végeztek. Budapest legmagasabb elismerését eddig mintegy 150-en kapták meg, olyanok, akik munkájukkal közvetve vagy közvetlenül a fővárost építették, fejlesztették, szépségét, rangját, tekintélyét növelték. A főváros a kitüntetésekkel egyben azt is kifejezi, mit tart legfontosabbnak Budapest jelenében és további sorsában - mondta Bielek József. Ezt követően a Fővárosi Tanács elnöke átadta a Pro Urbe Budapest kitüntetéseket. Ebben az elismerésben részesült: dr. Furkó Imréné, a XVIII. kerületi Brassó utca 1. szám alatti általános iskola tanítója, hivatástudattal végzett, eredményes tanítói munkásságáért, a pedagógusok szakmai továbbképzése és a pályakezdők segítése terén nyújtott színvonalas tevékenységéért, közéleti aktivitásáért; Gáspár Margit, Kossuth-díjas író, Budapest színházi életének kibontakoztatása érdekében végzett közérdekű tevékenységéért, az olvasóközönség által kedvelt - különösen fővárosi vonatkozású - írói munkásságáért; dr. Hajdú György, a Fővárosi Közterület-fenntartó Vállalat vezérigazgatója, a főváros lakosságának kommunális szolgálatában eltöltött három évtizedes munkájáért, Budapest rendje, tisztasága és környezetének védelme érdekében végzett vezetői és közéleti tevékenységéért; dr. Hermann Antal, a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet főigazgató főorvosa, a kőbányai lakosság szakszerű kórházi ellátása, és a betegségek megelőzése érdekében végzett színvonalas munkájáért, eredményes gyógyító munkásságáért és közéleti tevékenységéért; (folyt.köv.)
1989. február 13., hétfő 15:26
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER hallgatói telefonok:
"FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, Miklós Attila vagyok Budapestről. Nagyon sokat hallgatom az önök rádióját és örülök neki mindig ha uj hirekkel és megnyugtató dolgokkal szolgálnak részünkre. Azt szeretném kérdezni, hogy azelőtft nagyon szerettem a Vajda Albert műsorát, mi történt vele, mert már nagyon régen nem hallottam róla. Mégegyszer szivjé lyes üdvözlettel és minél többet hallgatom a rádiójukat a lehetőségekhez képest. Viszonthallásara.
- FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, szeretném megkérdez ni, hogy a FIDESZ-nek jelenleg hány tagja van és azt, hogy a Szabad Európa Rádió magyarnyelvű adásainak hol vannak az adó-antennái. Köszönöm."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. április 3. Ezen napon Vörös Vince engem azzal hatalmazott meg engem, hogy lássam el az Operatív Bizottság ügyvezetésével járó teendőket. Ezzel egy időben levelet intézett a politikai pártok és szervezetek vezetőségéhez, amelyben tájékoztatta őket a március 23-án megtartott nagyválasztmány személyi döntéseiről és kérte, hogy megkereséseikkel hozzám, vagy Pálos Györgyhöz forduljanak. (D/ 8)
D8, Vörös Vince levele az FKgP tagjaihoz és szervezeteihez
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|