|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó, Kasza László:
Április 4.
"A nap - legyen az április 4-e vagy 13-a - egy olyan rendszer
kezdetét jelentette, amely három év alatt felszámolta a lassan
szárba szökkenő magyar demokráciát, egy olyan párt uralomra
juttatásának kezdetét, amelyhez több vér, szenvedés tapad, mint
újkori történelmünk során bármelyik elődjéhez. És ez a párt nem
átallotta éveken át meggyalázni történelmünket azzal, hogy közös
nevezőre hozta, összekötötte április 4-ikét és párját március 21-ét
igazi nemzeti ünnepünkkel, március 15-ével."
|
|
|
|
|
|
|
Kibővített ülést tartott a Budapesti Pártbizottság (1. rész)
|
1989. február 6., hétfő - Jassó Mihály, az MSZMP KB tagja, a Budapesti Pártbizottság első titkára elnökletével hétfőn kibővített ülést tartott az MSZMP Budapesti Bizottsága. A tanácskozáson részt vettek a kerületi pártbizottságok első titkárai, a főváros állami, társadalmi és tömegszervezeteinek vezetői, a pártbizottság osztályvezetői, a Központi Bizottság és a Központi Ellenőrző Bizottság budapesti illetőségű tagjai, s meghívottként jelen volt a fővárosi értelmiség több képviselője. A munkába bekapcsolódott Berecz János, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára.
A testület elsőként áttekintette az elmúlt év gazdálkodásának fővárosi tapasztalatait, s az esztendő várospolitikai feladatait. Katona Béla titkár fűzött szóbeli kiegészítést az előterjesztéshez, amely kiemeli: 1988 gazdálkodási eredményei lehetővé teszik 1989-ben a kibontakozást jobban elősegítő gazdaságpolitikai intézkedések meghozatalát. A tájékoztató a továbbiakban megállapítja: Budapest lakosságának közérzetét rontja, hogy egyre inkább érzékeli a főváros fejlődésének lassulását, az intézményekben sűrűsödő problémákat. A fővárosi lakosság jelentős részének életkörülményei kedvezőtlenül alakultak az elmúlt évben. A gazdasági és társadalmi mozgások nyomán polarizálódott a jövedelem- és a vagyonelosztás, felerősödtek az egyes rétegek és csoportok életszínvonalbeli különbségei, s az ebből származó feszültségek. Nem sikerült javítani a társadalmi minimum szintje alatt élő, 500-600 ezerre tehető budapesti ember életfeltételein. Mindennek következményeként egyes rétegek körében a tűréshatáron lévő életszínvonal csökkenése, az elhelyezkedés nehezebbé válása, a fővárosi intézményekben tapasztalható, csökkenő színvonalú ellátás együttesen okozta, hogy a lakosság hangulata tovább romlott, bizalma fogy. (folyt. köv.)
1989. február 6., hétfő 19:32
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER hallgatói telefonok:
"FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, Miklós Attila vagyok Budapestről. Nagyon sokat hallgatom az önök rádióját és örülök neki mindig ha uj hirekkel és megnyugtató dolgokkal szolgálnak részünkre. Azt szeretném kérdezni, hogy azelőtft nagyon szerettem a Vajda Albert műsorát, mi történt vele, mert már nagyon régen nem hallottam róla. Mégegyszer szivjé lyes üdvözlettel és minél többet hallgatom a rádiójukat a lehetőségekhez képest. Viszonthallásara.
- FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, szeretném megkérdez ni, hogy a FIDESZ-nek jelenleg hány tagja van és azt, hogy a Szabad Európa Rádió magyarnyelvű adásainak hol vannak az adó-antennái. Köszönöm."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. április 3. Ezen napon Vörös Vince engem azzal hatalmazott meg engem, hogy lássam el az Operatív Bizottság ügyvezetésével járó teendőket. Ezzel egy időben levelet intézett a politikai pártok és szervezetek vezetőségéhez, amelyben tájékoztatta őket a március 23-án megtartott nagyválasztmány személyi döntéseiről és kérte, hogy megkereséseikkel hozzám, vagy Pálos Györgyhöz forduljanak. (D/ 8)
D8, Vörös Vince levele az FKgP tagjaihoz és szervezeteihez
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|