|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó, Kasza László:
Április 4.
"A nap - legyen az április 4-e vagy 13-a - egy olyan rendszer
kezdetét jelentette, amely három év alatt felszámolta a lassan
szárba szökkenő magyar demokráciát, egy olyan párt uralomra
juttatásának kezdetét, amelyhez több vér, szenvedés tapad, mint
újkori történelmünk során bármelyik elődjéhez. És ez a párt nem
átallotta éveken át meggyalázni történelmünket azzal, hogy közös
nevezőre hozta, összekötötte április 4-ikét és párját március 21-ét
igazi nemzeti ünnepünkkel, március 15-ével."
|
|
|
|
|
|
|
Sajtótájékoztató az áremelések hátteréről (1. rész)
|
1989. január 9., hétfő - A fogyasztói árak emelésének hátteréről tartottak hétfőn sajtótájékoztatót a Magyar Sajtó székházában az Országos Árhivatal, az Országos Tervhivatal és a Pénzügyminisztérium képviselői.
Az áremeléseket a Minisztertanács közleménye már vasárnap részletesen ismertette, a lakosság tájékozódhatott arról, hogy az elkövetkező napokban, hónapokban mikor, milyen árucikkek, szolgáltatások ára növekszik, s hozzávetőlegesen arról is, hogy milyen mértékben. A hétfői tájékoztatón elmondták, hogy a jelentős mértékű áremelésekre egyebek közt az állami támogatások leépítése, a költségvetési egyensúly javítása miatt volt szükség. Szikszay Béla államtitkár, az Országos Árhivatal elnöke tájékoztatójában szólt arról, hogy a központi támogatások összege 1988-ban 200 milliárd forintot tett ki, ebből 60 milliárd forint jutott a fogyasztási cikkek ártámogatására. Elsősorban a szilárd tüzelőanyagokhoz, a háztartási energiához, a helyi közlekedéshez, az állami lakásokhoz, az ivóvízhez, a csatornahálózat szolgáltatásaihoz, az élelmiszerek közül pedig a tejhez és tejtermékekhez jutott kedvezményes áron a lakosság. A mostani áremelések egy főre vetítve havonta 800 forintos többletkiadást jelentenek a családoknak. A kereskedelem számol azzal, hogy élelmiszerekből az év első felében 10-15 százalékkal kevesebb fogy majd, mint a múlt év azonos időszakában. A mezőgazdaságnak, illetve az élelmiszeriparnak azonban ez nem okoz különösebb problémát - hangzott el a tájékoztatón - a megtermelt áruknak ugyanis külföldön találnak piacot. Másrészt várhatóan arra ösztönzik a magas fogyasztói árak a termelőket, hogy az igényekhez igazodva bővítsék az olcsóbb cikkek kinálatát. Az Országos Árhivatal elnöke azt is elmondta, hogy az idén a termelői árak várhatóan a tavalyinál gyorsabban növekednek. Az átlagos emelkedés körülbelül 9,5 százalék lesz. Ennek jórésze az import-alapanyag árak várható növekedéséből adódik. Az import-alapanyag árak ugyanis a számítások szerint 1989-ben 7 százalékkal emelkednek. Szikszay Béla hangsúlyozta, hogy a jövőben a világpiaci ármozgásokat a hazai árak nemcsak akkor fogják követni, ha azok emelkednek, hanem akkor is, ha csökkennek. (folyt.köv.)
1989. január 9., hétfő 16:07
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Sajtótájékoztató az áremelések hátteréről (2. rész)
|
Mivel a bérmechanizmus lényegesen rugalmasabbá vált 1989-ben, mint a korábbi esztendőkben volt, így a nagy mértékü áremelés ellenére adottak a feltételek ahhoz, hogy a reáljövedelmek az idén kisebb mértékben csökkenjenek, mint 1988-ban. (MTI)
1989. január 9., hétfő 16:08
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER hallgatói telefonok:
"FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, Miklós Attila vagyok Budapestről. Nagyon sokat hallgatom az önök rádióját és örülök neki mindig ha uj hirekkel és megnyugtató dolgokkal szolgálnak részünkre. Azt szeretném kérdezni, hogy azelőtft nagyon szerettem a Vajda Albert műsorát, mi történt vele, mert már nagyon régen nem hallottam róla. Mégegyszer szivjé lyes üdvözlettel és minél többet hallgatom a rádiójukat a lehetőségekhez képest. Viszonthallásara.
- FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, szeretném megkérdez ni, hogy a FIDESZ-nek jelenleg hány tagja van és azt, hogy a Szabad Európa Rádió magyarnyelvű adásainak hol vannak az adó-antennái. Köszönöm."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. április 3. Ezen napon Vörös Vince engem azzal hatalmazott meg engem, hogy lássam el az Operatív Bizottság ügyvezetésével járó teendőket. Ezzel egy időben levelet intézett a politikai pártok és szervezetek vezetőségéhez, amelyben tájékoztatta őket a március 23-án megtartott nagyválasztmány személyi döntéseiről és kérte, hogy megkereséseikkel hozzám, vagy Pálos Györgyhöz forduljanak. (D/ 8)
D8, Vörös Vince levele az FKgP tagjaihoz és szervezeteihez
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|