|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó, Kasza László:
Április 4.
"A nap - legyen az április 4-e vagy 13-a - egy olyan rendszer
kezdetét jelentette, amely három év alatt felszámolta a lassan
szárba szökkenő magyar demokráciát, egy olyan párt uralomra
juttatásának kezdetét, amelyhez több vér, szenvedés tapad, mint
újkori történelmünk során bármelyik elődjéhez. És ez a párt nem
átallotta éveken át meggyalázni történelmünket azzal, hogy közös
nevezőre hozta, összekötötte április 4-ikét és párját március 21-ét
igazi nemzeti ünnepünkkel, március 15-ével."
|
|
|
|
|
|
|
Jelcin-program - Interfax
|
Moszkva, 1990. július 21. szombat (Reuter/APA) - Első ízben
vált ismertté pénteken Moszkvában a radikális reformer, Borisz Jelcin
gazdasági programja, amely alternativát kínál a Rizskov miniszterelnök
féle tervezettel szemben. Ez utóbbi a szabályozott piacg azdálkodásra
való áttérésről szól.
Az Interfax, a moszkvai rádió független hírszolgálata az ötszáz napra előirányzott programot ismertetve azt emeli ki, hogy a radikális reformer Jelcin, az OSZSZSZK parlamenti elnöke az erőteljes privatizálásra és a szabad árképzésre helyezi a fő hangsúlyt.
A négy szakaszra bontott, ,,ötszáznapos bizalmi mandátumnak,, is nevezett programban első ízben enged Jelcin alaposabb betekintést gazdasági elképzeléseibe. Az első, száz napos szakaszban megteremtenék a garanciákat a magántulajdon köztük a földtulajdon illetve a termelőeszközök birtoklására.
Az ezt követő 150 napos periódusban leépítenék a különböző támogatásokat, megszüntetnék az ipari minisztériumokat, s kiárúsítanák a befejezetlen beruházásokat.
A harmadik, ugyancsak 150 napra terjedő periódusban teljesen megsszüntetnék az állami árszabályozást, és szanálnák a versenyképtelen, vagy csődbe ment vállalatokat, míg az utolsó ugyancsak száznapos szakaszban a gazdaság stbilizálását hozó intézkedéseket foganatosítanának.
Jelcin mindössze a hadiipar, az energia a közlekedés illetve távközlés terén tartaná fent a központi kormány ellenőrzését. +++
1990. július 21., szombat 09:20
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER hallgatói telefonok:
"FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, Miklós Attila vagyok Budapestről. Nagyon sokat hallgatom az önök rádióját és örülök neki mindig ha uj hirekkel és megnyugtató dolgokkal szolgálnak részünkre. Azt szeretném kérdezni, hogy azelőtft nagyon szerettem a Vajda Albert műsorát, mi történt vele, mert már nagyon régen nem hallottam róla. Mégegyszer szivjé lyes üdvözlettel és minél többet hallgatom a rádiójukat a lehetőségekhez képest. Viszonthallásara.
- FÉRFIHANG/ Jónapot kivánok, szeretném megkérdez ni, hogy a FIDESZ-nek jelenleg hány tagja van és azt, hogy a Szabad Európa Rádió magyarnyelvű adásainak hol vannak az adó-antennái. Köszönöm."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. április 3. Ezen napon Vörös Vince engem azzal hatalmazott meg engem, hogy lássam el az Operatív Bizottság ügyvezetésével járó teendőket. Ezzel egy időben levelet intézett a politikai pártok és szervezetek vezetőségéhez, amelyben tájékoztatta őket a március 23-án megtartott nagyválasztmány személyi döntéseiről és kérte, hogy megkereséseikkel hozzám, vagy Pálos Györgyhöz forduljanak. (D/ 8)
D8, Vörös Vince levele az FKgP tagjaihoz és szervezeteihez
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|