|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZMP Budapest, XII/5-ös körzeti szervezetének nyilatkozata
MSZMP Budapest,
XII/5-ös körzeti szervezete teljes egészében helyénvalónak és
megalapozottnak tartja a nagymarosiak akcióját a nagymarosi
vízlépcső megépítése melletti aláírás-gyűjtésre.
BBC Panoráma:
Nagy Imre és társai exhumálása
"Nagy Imre állítólagos. Maléter Pál és Gimes Miklós feltételezett
holttestét a felszíntől körülbelül két és fél méter mélységben
találták meg. Úgy látszik Nagy Imre maradványainak azonosítása fog
a legtovább tartani. Az ő koponyája van a legrosszabb állapotban.
Az azonosítás mindenesetre hetekbe fog telni.
Az eddig feltárt tetemeket arccal lefelé találták meg,
összedrótozva. Gimes Miklós, és Maléter Pál állítólagos holttestét
közös gödörben, Maléter Pálét úgy látszik eredetileg túl kicsi
koporsóba helyezték.
A jelek arra mutatnak, hogy mindhármat eredetileg gödörbe, esetleg
koporsó nélkül hantolták el, s az 1961-es átszállításnál, a már
előrehaladott oszlásban lévő tetemeket kátránypapírba, zsákszerű
anyagba burkolták, majd összedrótozták. Innen esetleg funérszerű
koporsóba helyezték őket s azt is összedrótozták."
|
|
|
|
|
|
|
Bírósági tudósítások
|
(Gadó György) München, 1989. április 12. (SZER, Magyar híradó) - A Markó utcai nagy törvényház 323-as tárgyaló termében kicsinyke ügyet tárgyalt tegnap a bíró. Tóth Zoltán az Európa Kiadó nevű együttes gitárosa állt a törvény előtt, hatósági személy elleni erőszak vádjával. Dióhéjban összefoglalva: A fiatal gitáros tavaly október 26-án éjjel a pesti belváros egyik utcaszögletén 3-4 ember hangos szóváltására, majd verekedésére lett figyelmes. A környékben lakók hívására hamarosan odaért égy rendőrségi URH kocsi, kinek láttára a verekedők szétfutottak. A rendőrök nem őket kapták el, hanem az eset két véletlen tanúját, köztük Tóth Zoltánt is. A rendőri intézkedésről készült jelentés szerint a zenész megtagadta a választ az igazoltató rendőr kérdéseire, mire az felszólította, hogy üljön a kocsiba, mert előállítja a kerületi kapitányságra. Tóth Zoltán erre nem volt hajlandó, ekkor a rendőrök kényszert alkalmaztak és erővel az autóba tuszkolták. Eközben befutott egy további URH kocsi is. A zenész ellenszegült és kisebb sérüléseket okozott két rendőrnek. A dolgoknak ezzel a rendőrségi beállításával szemben a vádlott azt hangoztatta a bíróságon, hogy az igazoltatás során kérdéseket fel sem tettek neki, hanem minden ok nélkül akarták előállítani. Megragadták és hasmánt a kocsi hátsó ülése elé fektették. Ő eközben tőle telhetőleg védekezett, megfeszítette magát, rúgkapált, de nem akart kárt tenni a rendőr testi épségében. Ezzel szemben azok egyike, miután megbilincselte és a kocsi padlójára szorította, ütlegelni kezdte őt. Megöllek, te rohadt Fideszes! - ordította dühödten. Körülbelül ennyi a még nem teljesen tisztázott, ellentmondásos történet, amihez csak annyit kell hozzátenni, hogy Tóth Zoltán az eset után orvosi látleletet vétetett föl és följelentést tett a katonai ügyészségen. Nem szándékszom elébe vágni az ítéletnek, amire csak a bizonyítási eljárás befejeztével, legkorábban a május 31-re elnapolt tárgyaláson kerülhet sor. Arra is épp csak utalni kívánok, hogy az ügyben érintett és tanúként kihallgatott rendőrök vallomása nem volt összhangban egymással. Nem találgatom, hogy Tóth Zoltán, aki mindezideig nem volt tagja a Fidesz-nek, ezek után belép-e az elkötelezett Fiatal Demokraták közé. Arra is csak legyinteni volna kedvem, hogy a katonai ügyészség még december elején megtagadta a vizsgálatot Tóth bejelentése kapcsán, mondván, hogy a rendőrök részéről nem történt bűncselekmény. Mindezek helyett más mozzanatokat hangsúlyoznék és ezek szolgálnak egyúttal tanulságul. Az első az, amiről maguk a rendőrök szóltak tanúvallomásukban. Elmondták ugyanis, hogy az esetnek az éjszakai időpont ellenére elég népes közönsége támadt és az emberek rokonszenve egyértelműen a civil mellett volt. A másik mozzanat: az incidensre az október 23-a körüli feszültség légkörében került sor. Valószínű, hogy az eljáró rendőröket a följebbvalóiktól hallott politikai instrukciók, a hatalom bizonyos körei által keltett hisztéria szolgáltatta ki saját indulataiknak és a közönség ellenszenvének. A harmadik mozzanat: mindenkinek tudomásul kell vennie, hogy a társadalom ma a korábbinál érzékenyebben vigyáz az állampolgári jogokra, és a független szervezetek fölfigyelnek, ha a jogsértésnek akár az árnyéka mutatkozik is. Ez a magyarázata annak, hogy e nem éppen főbenjáró ügy tárgyalásán ott volt a Fidesz vezetőségének két tagja: dr. Fodor Gábor és Rockenbauer Zoltán, két magyar lap tudósítója és jómagam, aki ezt a tudósítást most leadtam: Gadó György+++
1989. április 12., szerda
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Simonfi Judit 426-683: Szeretné, ha a nyilvánosság előtt kiderülne, hogy a Magyar Posta mennyire szolgálja a lakosságot. Esete: Táviratot adott fel, aminél az utcát és a házszámot rosszul adta meg, ennek ellenére többször visszahívták, pontosíttották és a táviratot kézbesítették. Köszönetét szeretné kifejezni a posta dolgozó¬inak a munkájukért.
- Márton Lajos 157-466: Ma látta a riportot az amerikai típusú menedzseriskoláról - címét vagy a telefonszámát szeretné megtudni Azt szeretné tudni, hogy ez a rengeteg párt, meg ezek előadói ha csak beszélnek, ki fog itt dolgozni? Tudják-e önök, hogy egy Angyal ódámnak nevezett politikai hullámlovag l5-2o évvel ezelőtt az egyik legnagyobb marxista volt, az első marxista diákkörnek a vezetője, hogyan történhetett ilyen változás? Hogy lehet, hogy nem fél azoktól a tömegektől, akiknek annak idején az ideológiát oktatta?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|