|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZMP Budapest, XII/5-ös körzeti szervezetének nyilatkozata
MSZMP Budapest,
XII/5-ös körzeti szervezete teljes egészében helyénvalónak és
megalapozottnak tartja a nagymarosiak akcióját a nagymarosi
vízlépcső megépítése melletti aláírás-gyűjtésre.
BBC Panoráma:
Nagy Imre és társai exhumálása
"Nagy Imre állítólagos. Maléter Pál és Gimes Miklós feltételezett
holttestét a felszíntől körülbelül két és fél méter mélységben
találták meg. Úgy látszik Nagy Imre maradványainak azonosítása fog
a legtovább tartani. Az ő koponyája van a legrosszabb állapotban.
Az azonosítás mindenesetre hetekbe fog telni.
Az eddig feltárt tetemeket arccal lefelé találták meg,
összedrótozva. Gimes Miklós, és Maléter Pál állítólagos holttestét
közös gödörben, Maléter Pálét úgy látszik eredetileg túl kicsi
koporsóba helyezték.
A jelek arra mutatnak, hogy mindhármat eredetileg gödörbe, esetleg
koporsó nélkül hantolták el, s az 1961-es átszállításnál, a már
előrehaladott oszlásban lévő tetemeket kátránypapírba, zsákszerű
anyagba burkolták, majd összedrótozták. Innen esetleg funérszerű
koporsóba helyezték őket s azt is összedrótozták."
|
|
|
|
|
|
|
A KISZ XII. kongresszusa (5. rész) - Nagy Imre beszéde
|
A KISZ KB első titkára a belpolitikai helyzet taglalását a kormány tevékenységének minősítésével folytatta. Ezzel összefüggésben arra figyelmeztetett, hogy a válság, a csőd szélére jutás nem ennek a kormánynak köszönhető, senki ne rajta kérje számon. Ha az ifjúság jövőcentrikus politikát vár, ehhez támogatnia kell a talponmaradás érdekében tett erőfeszítéseket akkor is, ha az a mainál sokkal nehezebb, fájdalmasabb következményekkel jár. A legutóbbi kormányintézkedéseket felsorolva azonban kijelentette: a kényszereket meg lehet érteni, de ahogy mindez történt, már fájdalmasan kiábrándító. ,,Néha már-már arra gondolok, hogy ez nem lehet más, mint a kormányzati apparátusok szabotázsa vagy provokációja,, - mondotta, majd kemény kritikával illetett olyan vezetőket, akik az ifjúság, a társadalom jövője szempontjából is fontos területeket irányítottak, vagy irányítanak ma is. Például a lakáspolitikával kapcsolatban elmondta, hogy a KISZ már egy évvel ezelőtt letette konkrét, szakmailag is megalapozott lakásgazdálkodási koncepcióját, ám erre mindmáig érdemi választ nem kapott. Azaz csak a KISZ kongresszust megelőző napon, az utolsó pillanatban a kormány átemelte a javaslatok döntő többségét a saját koncepciójába. Ugyan ez esetben is három évtized rossz lakáspolitikája a fő gond, és nem az elmúlt időszak, de az egy évnyi halogatás is több tízmilliárd forintjába került az országnak - mutatott rá, majd feltette a kérdést: ki a felelős ezért? Kijelentette: Somogyi László - az egykori építésügyi és városfejlesztési miniszter - mossa kezeit, ő kormánybiztos lett, de miből gondolja bárki, hogy egy ilyen nagy ügyet, mint a világkiállítás egy, az ifjúság előtt hiteltelen emberre lehet bízni. Nagy Imre szavait a kongresszuson részt vevők nagy tapssal jutalmazták, többen ,,OKÉ,, feliratú kék szalagot emeltek a magasba. Beszédét tovább folytatva arra kért választ: ki a felelős azért, hogy a közoktatás lepusztult állapotban van, s a mindent meghatározó pénzhiány mellett halogatás, kivárás tapasztalható olyan ügyekben is, amelyek nem igényelnek anyagi ráfordításokat? Ezért az alkalmatlannak bizonyult és most távozó miniszter a felelős, akit egyik helyettese ,,pöffeszkedő dilettantizmussal,, jellemzett, vagy azok, akik oda tették és máig ott tartották, vagy az elmúlt évtizedek elhibázott, szubjektív káderpolitikája? (folyt.köv.)
1989. április 21., péntek 18:17
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Simonfi Judit 426-683: Szeretné, ha a nyilvánosság előtt kiderülne, hogy a Magyar Posta mennyire szolgálja a lakosságot. Esete: Táviratot adott fel, aminél az utcát és a házszámot rosszul adta meg, ennek ellenére többször visszahívták, pontosíttották és a táviratot kézbesítették. Köszönetét szeretné kifejezni a posta dolgozó¬inak a munkájukért.
- Márton Lajos 157-466: Ma látta a riportot az amerikai típusú menedzseriskoláról - címét vagy a telefonszámát szeretné megtudni Azt szeretné tudni, hogy ez a rengeteg párt, meg ezek előadói ha csak beszélnek, ki fog itt dolgozni? Tudják-e önök, hogy egy Angyal ódámnak nevezett politikai hullámlovag l5-2o évvel ezelőtt az egyik legnagyobb marxista volt, az első marxista diákkörnek a vezetője, hogyan történhetett ilyen változás? Hogy lehet, hogy nem fél azoktól a tömegektől, akiknek annak idején az ideológiát oktatta?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|