|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZMP Budapest, XII/5-ös körzeti szervezetének nyilatkozata
MSZMP Budapest,
XII/5-ös körzeti szervezete teljes egészében helyénvalónak és
megalapozottnak tartja a nagymarosiak akcióját a nagymarosi
vízlépcső megépítése melletti aláírás-gyűjtésre.
BBC Panoráma:
Nagy Imre és társai exhumálása
"Nagy Imre állítólagos. Maléter Pál és Gimes Miklós feltételezett
holttestét a felszíntől körülbelül két és fél méter mélységben
találták meg. Úgy látszik Nagy Imre maradványainak azonosítása fog
a legtovább tartani. Az ő koponyája van a legrosszabb állapotban.
Az azonosítás mindenesetre hetekbe fog telni.
Az eddig feltárt tetemeket arccal lefelé találták meg,
összedrótozva. Gimes Miklós, és Maléter Pál állítólagos holttestét
közös gödörben, Maléter Pálét úgy látszik eredetileg túl kicsi
koporsóba helyezték.
A jelek arra mutatnak, hogy mindhármat eredetileg gödörbe, esetleg
koporsó nélkül hantolták el, s az 1961-es átszállításnál, a már
előrehaladott oszlásban lévő tetemeket kátránypapírba, zsákszerű
anyagba burkolták, majd összedrótozták. Innen esetleg funérszerű
koporsóba helyezték őket s azt is összedrótozták."
|
|
|
|
|
|
|
A Duna Kör sajtótájékoztatója (1. rész)
|
1989. április 20., csütörtök - A Duna Kör szombati közgyűlésén megvitatja programtervezetét, újraválasztja választmányát, valamint a résztvevők előadásokat hallgatnak meg a környezetvédelmi szervezet munkájának ökológiai-szakmai alapjairól, illetve társadalmi-politikai összefüggéseiről. A tanácskozás napirendjéről csütörtökön sajtótájékoztatót tartott a Duna Kör a TIT Bocskai úti Természettudományi Stúdiójában.
Elhangzott, hogy a tavaly november óta bejegyezett szervezet tevékenységének középpontjában a Duna védelme és a nagymarosi vízlépcső megépítése elleni küzdelem megszervezése áll, jóllehet az utóbbi időben tagjai részt vettek más környezetvédelmi akciókban is: például felléptek a gyöngyösoroszi akkumulátorbontó üzem, az ófalui izotóptemető, vagy a dorogi hulladékégető létesítése ellen. A közgyűlésen beszámolnak tevékenységükről a Duna Kör helyi szervezetei és munkacsoportjai is. Vargha János, a választmány tagja bejelentette: a Duna Kör elkészítette állásfoglalását a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium Hazánk környezeti állapota című, a sajtóban közzétett jelentéséről. A Duna Kör szakértői alapvetően elhibázottnak tartják a KVM jelentését. Ugyanakkor leszögezik, hogy a korábbi gyakorlathoz képest pozitív változás: a dokumentum egyes részeiben valós képet fest a helyzetről. Ebből azonban egységes kép nem áll össze a környezet állapotáról, s ennek következtében a KVM nem képes arra, hogy olyan javaslatokat tegyen, amelyek érdemben hozzájárulhatnának a környezet helyzetének javításához. A Duna Kör szerint a KVM-jelentés legnagyobb hibája, hogy statikus szemléletű, csak a környezet állapotának rögzítésére vállalkozik. A kör szakértői viszont úgy gondolják, hogy a helyzetelemzés csak a környezet állapotának és a végbemenő folyamatoknak együttes feltárásával végezhető el. Utalnak arra is, hogy az ágazati elkötelezettség erősen eltorzítja az anyagot, és ez különösen a vízügy esetében feltűnő. Ezzel kapcsolatban a Duna Kör állásfoglalása szóvá teszi, hogy a KVM-anyag egyáltalán nem foglalkozik a vízügyi munkák által előidézett talajromlással, illetve a termőterület zsugorodásával. A KVM-dokumentum szemléletbeli tévedése, hogy a környezetvédelemben a hangsúlyt a monitoring-rendszer kiépítésére helyezi, holott ennél jóval fontosabb lenne a megelőzésből kiindulni - mondta végezetül Vargha János. (folyt.köv.)
1989. április 20., csütörtök 18:58
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Simonfi Judit 426-683: Szeretné, ha a nyilvánosság előtt kiderülne, hogy a Magyar Posta mennyire szolgálja a lakosságot. Esete: Táviratot adott fel, aminél az utcát és a házszámot rosszul adta meg, ennek ellenére többször visszahívták, pontosíttották és a táviratot kézbesítették. Köszönetét szeretné kifejezni a posta dolgozó¬inak a munkájukért.
- Márton Lajos 157-466: Ma látta a riportot az amerikai típusú menedzseriskoláról - címét vagy a telefonszámát szeretné megtudni Azt szeretné tudni, hogy ez a rengeteg párt, meg ezek előadói ha csak beszélnek, ki fog itt dolgozni? Tudják-e önök, hogy egy Angyal ódámnak nevezett politikai hullámlovag l5-2o évvel ezelőtt az egyik legnagyobb marxista volt, az első marxista diákkörnek a vezetője, hogyan történhetett ilyen változás? Hogy lehet, hogy nem fél azoktól a tömegektől, akiknek annak idején az ideológiát oktatta?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|