|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZMP Budapest, XII/5-ös körzeti szervezetének nyilatkozata
MSZMP Budapest,
XII/5-ös körzeti szervezete teljes egészében helyénvalónak és
megalapozottnak tartja a nagymarosiak akcióját a nagymarosi
vízlépcső megépítése melletti aláírás-gyűjtésre.
BBC Panoráma:
Nagy Imre és társai exhumálása
"Nagy Imre állítólagos. Maléter Pál és Gimes Miklós feltételezett
holttestét a felszíntől körülbelül két és fél méter mélységben
találták meg. Úgy látszik Nagy Imre maradványainak azonosítása fog
a legtovább tartani. Az ő koponyája van a legrosszabb állapotban.
Az azonosítás mindenesetre hetekbe fog telni.
Az eddig feltárt tetemeket arccal lefelé találták meg,
összedrótozva. Gimes Miklós, és Maléter Pál állítólagos holttestét
közös gödörben, Maléter Pálét úgy látszik eredetileg túl kicsi
koporsóba helyezték.
A jelek arra mutatnak, hogy mindhármat eredetileg gödörbe, esetleg
koporsó nélkül hantolták el, s az 1961-es átszállításnál, a már
előrehaladott oszlásban lévő tetemeket kátránypapírba, zsákszerű
anyagba burkolták, majd összedrótozták. Innen esetleg funérszerű
koporsóba helyezték őket s azt is összedrótozták."
|
|
|
|
|
|
|
Április 4-ei ünnepségek (7. rész) - Kitüntetések a parlamentben
|
Április Negyedike Érdemrend kitüntetést kapott Banelli Árpád kaposvári szobafestő-mázoló mester, Csulik György, a Lajoskomáromi Nagyközségi Közös Tanács elnöke, Jakab Róbertné, a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetségének főtitkára, Kiss Vilmos, a MÁV Budapest-Ferencváros Állomásfőnökség váltókezelője, dr. Kovács István, az Ipari Minisztérium főosztályvezetője, Zrupkó Antal, a Hűtőgépgyár géplakatosa; a Munka Érdemrend arany fokozatában részesült dr. Baradlai György, a Kiskereskedők Országos Szervezete elnöke, Bárány Béla, a Csongrád Megyei Tanács V.B. főelőadója, Berkesi Ferenc rendőr ezredes, Bobály Pál, a Tisza Volán önálló osztályvezetője, Csegöldi Sándor, a Nógrádi Szénbányák vájára, Katona Károly, a Villanyszerelőipari Vállalat vezető-szerelője, Sáhó Nándor, a RÁBA Magyar Vagon- és Gépgyár műszerfúrósa, dr. Sütő Kálmán, a Magyar Szabványügyi Hivatal elnökhelyettese és Varga Miklósné, a Kispesti Textilgyár szb-titkára, dr. Várszegi Erzsébet, a Somogy Megyei Tanács V.B. törvényességi és jogi főosztálya irodavezetője; a Munka Érdemrend ezüst fokozatában részesült Ballér Ferenc, a CHINOIN Gyógyszer- és Vegyészeti Termékek Gyára Rt. csoportvezetője, Bencsics Józsefné, a MÁV Vezérigazgatóság ügyintézője, Bóna Sándorné, a hatvani Házi-, Kézmű- és Bőripari Szövetkezet csoportvezetője, Diglits Jónos, a Gardénia Csipkefüggönygyár mintázó-mestere, Faragó Andrásné, a BHG Híradástechnikai Vállalat debreceni gyára MEO csoportvezetője, Flaskay Károly, a Könnyűbeton és Szigetelőanyagipari Vállalat osztályvezetője, Gerőcs Péter, a Közalkalmazottak Szakszervezete gépkocsivezetője, Juhász Ferenc, a nagyhegyesi Vörös Október Tsz növénytermesztője, Kanti Imre, az Észak-Zalai Víz- Csatornamű Vállalat raktárosa, Kirják Tibor, a budapesti Váci Mihály Kollégium nevelő-tanára, Kiss Gy. Kálmánné, a kapuvári DIADAL Ruhaipari Szövetkezet varrónője, Klemm Józsefné, az eleki Lenin Tsz vezető üzemgazdásza, Kocsis Jánosné, a gyönki Petőfi Tsz borjúnevelője, Koncz János, a Magyar Nemzeti Bank nyugalmazott osztályvezetője, a Budapest XIV. kerületi Tanács tagja, Köveskuti Pálné, a Békéscsabai Városgazdálkodási Vállalat virágkötője, dr. Ligeti Rezső, a Budapesti Városépítő Tervező Vállalat műszaki igazgatóhelyettese, Lukácsevics Zoltán, a Kossuth Nyomda könyvkötője, Miklós Zoltán, a Bács-Kiskun Megyei Tanács V.B. Ellátó Szervezete garázsvezetője, Nagy Andrásné, a Törökszentmiklósi Baromfifeldolgozó Vállalat baromfihús-feldolgozó szakmunkása, Oravetz István, a MÁV Dunakeszi Járműjavító Üzem alvázlakaktos brigádvezetője, Oszkó Gyula, a Szombathelyi Fakombinát művezetője, Papp Sándor, a Nyírlugosi Állami Gazdaság vadásza, (folyt.köv.)
1989. április 4., kedd 15:57
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Simonfi Judit 426-683: Szeretné, ha a nyilvánosság előtt kiderülne, hogy a Magyar Posta mennyire szolgálja a lakosságot. Esete: Táviratot adott fel, aminél az utcát és a házszámot rosszul adta meg, ennek ellenére többször visszahívták, pontosíttották és a táviratot kézbesítették. Köszönetét szeretné kifejezni a posta dolgozó¬inak a munkájukért.
- Márton Lajos 157-466: Ma látta a riportot az amerikai típusú menedzseriskoláról - címét vagy a telefonszámát szeretné megtudni Azt szeretné tudni, hogy ez a rengeteg párt, meg ezek előadói ha csak beszélnek, ki fog itt dolgozni? Tudják-e önök, hogy egy Angyal ódámnak nevezett politikai hullámlovag l5-2o évvel ezelőtt az egyik legnagyobb marxista volt, az első marxista diákkörnek a vezetője, hogyan történhetett ilyen változás? Hogy lehet, hogy nem fél azoktól a tömegektől, akiknek annak idején az ideológiát oktatta?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|