|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZMP Budapest, XII/5-ös körzeti szervezetének nyilatkozata
MSZMP Budapest,
XII/5-ös körzeti szervezete teljes egészében helyénvalónak és
megalapozottnak tartja a nagymarosiak akcióját a nagymarosi
vízlépcső megépítése melletti aláírás-gyűjtésre.
BBC Panoráma:
Nagy Imre és társai exhumálása
"Nagy Imre állítólagos. Maléter Pál és Gimes Miklós feltételezett
holttestét a felszíntől körülbelül két és fél méter mélységben
találták meg. Úgy látszik Nagy Imre maradványainak azonosítása fog
a legtovább tartani. Az ő koponyája van a legrosszabb állapotban.
Az azonosítás mindenesetre hetekbe fog telni.
Az eddig feltárt tetemeket arccal lefelé találták meg,
összedrótozva. Gimes Miklós, és Maléter Pál állítólagos holttestét
közös gödörben, Maléter Pálét úgy látszik eredetileg túl kicsi
koporsóba helyezték.
A jelek arra mutatnak, hogy mindhármat eredetileg gödörbe, esetleg
koporsó nélkül hantolták el, s az 1961-es átszállításnál, a már
előrehaladott oszlásban lévő tetemeket kátránypapírba, zsákszerű
anyagba burkolták, majd összedrótozták. Innen esetleg funérszerű
koporsóba helyezték őket s azt is összedrótozták."
|
|
|
|
|
|
|
Európai Parlament (1.rész)
|
Baracs Dénes, az MTI tudósitója jelenti:
Brüsszel, 1989. március 15. szerda (MTI-tud) - A fegyverexport szigorúbb és egyöntetűbb ellenőrzését, a faji megkülönböztetés és az idegengyűlölet elleni szilárd fellépést és a NATO ,,európai pillérének,, erősítését sürgette az Európai Parlament Strasbourgban elfogadott határozataiban. A testület csütörtökön vitatja meg a politikai bizottság arra vonatkozó határozati javaslatát, hogy vizsgálják felül a Romániával való tárgyalásokra a közösség bizottságának adott felhatalmazást, tekintettel az emberi jogok romániai megsértésére.
A fegyverexportra vonatkozó, Glyn Ford birt munkáspárti képviselő által kidolgozott jelentést 85 szavazattal 19 ellenében, 67 tartózkodással fogadta el a testület keddi tanácskozásán. A Brüsszelben közzétett részletek szerint a határozat állást foglal a vegyifegyverek, illetve az előállításukra alkalmas anyagok és felszerelések exportjával szemben. A Ford-jelentés azt konstatálta, hogy a fejlett tőkésországok erősítik hadiiparukat és azok termékeinek exportját, hogy javítsák fizetési mérlegüket - a vevők pedig részben a fejlődő országokból kerülnek ki (ezek számára sem a Világbank, sem a Nemzetközi Valutaalap takarékossági terveiben nem szerepel fegyvervásárlási tilalom), részben a hadviselő országok közül. Így a fegyverexport hozzájárul a szegénység, illetve a konfliktusok fenntartásához. 1982 és 1986 között a fegyverexport értéke 160 milliárd dollárt tett ki, áll a Ford-jelentésben, s 69 százaléka fejlődő országba került. A Strasbourgban megszavazott javaslat szerint az EP-nek évente jelentést kell készítenie a tagállamok fegyverexportjáról, és különleges programot kell kidolgoznia a hadiipar békés célokra történő átállítására. (folyt.)
1989. március 15., szerda 18:05
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Európai Parlament (2.rész)
|
154 vokssal 45 ellenében fogadta el a testület Jan Penders holland kereszténydemokrata képviselő jelentését a NATO és a közösség viszonyáról - ez állást foglal amellett, hogy biztosítsanak nagyobb szerepet a kilenc országot tömörítő Nyugat-európai Uniónak, amely a katonai kérdések megvitatására is jogosult egyedüli nyugat-európai testület. Elutasították azonban a képviselők azt a javaslatot, hogy a Nyugat-európai Unió parlamenti testületét az Európai Parlament 50 tagjával bővítsék ki, s így közvetlen kötelék jöjjön létre a két testület között. A Penders-jelentés az európai biztonság elemeit a katonai tényezőkön kívül az ökológiai, gazdasági, szociális és kulturális faktorokban, továbbá az emberi jogok biztosításában látja. Állást foglal a dokumentum a védelmi képesség fenntartása és egyben az enyhülés politikájának kiterjesztése mellett is. A vita során a nyugatnémet szociáldemokrata képviselők azt hangoztatták, hogy a jelentésnek állást kellett volna foglalnia az európai rövid hatótávolságú rakéták modernizálása, illetve a modernizált fegyverek telepítése ellen. Az Európai Parlament ünnepélyes keretek között tett hitet a faji megkülönböztetés és az idegengyűlölet elleni eltökéltségéről - az e témáról rendezett nemzetközi strasbourgi találkozó keddi befejezésén a közösség bizottsága, miniszteri tanácsa és az Európai Parlament egyaránt képviseltette magát, s jelen voltak a tagállamok parlamentjeinek küldöttségei is. Ugyanakkor a nemzetközi kollokvium résztvevői megállapították, hogy az erről a témáról elfogadott 1986 évi strasbourgi nyilatkozat előírásai korántsem valósultak meg, az egyéni raszista megnyilvánulások ugyanúgy gyakoriak még, mint az ilyen programmal fellépő politikusok, politikai szervezetek akciói. Legutóbb éppen a fajgyűlölő jelszavakkal színre lépett politikai erők választási sikerei váltottak ki aggodalmat. Az emberi jogok megsértése ellen készül fellépni csütörtökön is a strasbourgi testület, miután sürgős jelleggel interpellációs vitájának napirendjére tűzte politikai bizottsága javaslatát a Ceausescu-rendszer elszigeteléséről. A bizottság Brüsszelben Romániáról rendezett február 21-ikei meghallgatásának tapasztalatain alapszik a javaslat, amely egyebek között indítványozza, hogy nemzetközileg minősítsék nemkívánatos személynek, persona non grata-nak Nicolae Ceausescut. +++
1989. március 15., szerda 18:19
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Simonfi Judit 426-683: Szeretné, ha a nyilvánosság előtt kiderülne, hogy a Magyar Posta mennyire szolgálja a lakosságot. Esete: Táviratot adott fel, aminél az utcát és a házszámot rosszul adta meg, ennek ellenére többször visszahívták, pontosíttották és a táviratot kézbesítették. Köszönetét szeretné kifejezni a posta dolgozó¬inak a munkájukért.
- Márton Lajos 157-466: Ma látta a riportot az amerikai típusú menedzseriskoláról - címét vagy a telefonszámát szeretné megtudni Azt szeretné tudni, hogy ez a rengeteg párt, meg ezek előadói ha csak beszélnek, ki fog itt dolgozni? Tudják-e önök, hogy egy Angyal ódámnak nevezett politikai hullámlovag l5-2o évvel ezelőtt az egyik legnagyobb marxista volt, az első marxista diákkörnek a vezetője, hogyan történhetett ilyen változás? Hogy lehet, hogy nem fél azoktól a tömegektől, akiknek annak idején az ideológiát oktatta?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|