|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZMP Budapest, XII/5-ös körzeti szervezetének nyilatkozata
MSZMP Budapest,
XII/5-ös körzeti szervezete teljes egészében helyénvalónak és
megalapozottnak tartja a nagymarosiak akcióját a nagymarosi
vízlépcső megépítése melletti aláírás-gyűjtésre.
BBC Panoráma:
Nagy Imre és társai exhumálása
"Nagy Imre állítólagos. Maléter Pál és Gimes Miklós feltételezett
holttestét a felszíntől körülbelül két és fél méter mélységben
találták meg. Úgy látszik Nagy Imre maradványainak azonosítása fog
a legtovább tartani. Az ő koponyája van a legrosszabb állapotban.
Az azonosítás mindenesetre hetekbe fog telni.
Az eddig feltárt tetemeket arccal lefelé találták meg,
összedrótozva. Gimes Miklós, és Maléter Pál állítólagos holttestét
közös gödörben, Maléter Pálét úgy látszik eredetileg túl kicsi
koporsóba helyezték.
A jelek arra mutatnak, hogy mindhármat eredetileg gödörbe, esetleg
koporsó nélkül hantolták el, s az 1961-es átszállításnál, a már
előrehaladott oszlásban lévő tetemeket kátránypapírba, zsákszerű
anyagba burkolták, majd összedrótozták. Innen esetleg funérszerű
koporsóba helyezték őket s azt is összedrótozták."
|
|
|
|
|
|
|
Az Új Márciusi Front és a KISZ megbeszélése (1. rész)
|
1989. március 2., csütörtök - Meg kell találni az átmenetnek azt a formáját, amely a monolitikus egypártrendszerű berendezkedésből nagy nemzeti trauma nélkül vezet át a többpártrendszerű parlamentáris demokráciába. Egyebek között erre a megállapodásra jutottak az Új Márciusi Front és a KISZ képviselői azon a tanácskozáson, amelyet csütörtökön tartottak a KISZ KB székházában. A találkozón az ÚMF-nek azokat a javaslatait vitatták meg, amelyeket a közelmúltban tett a képviseleti demokráciára való átmenet megkönnyítésére, a nemzeti bizottság létrehozására. Az Új Márciusi Frontnak ez volt az utolsó megbeszélése ebben a témában.
Gyurcsány Ferenc, a KISZ KB titkára a tanácskozás lényegét összefoglalva az MTI munkatársának elmondta: a parlament legitimitását nem megkérdőjelezve, sőt, törvényhozó szerepét kiteljesítve szükségét látják, hogy a társadalom különböző erői intézményes formában, szervezetten befolyásolhassák a törvényhozást. Csak így érhető el, hogy az új alkotmányozási folyamat az 1990 utáni társadalmi működési mód megfelelő alapja legyen. A KISZ és az ÚMF megállapodott abban is, hogy folyamatosan együttműködnek e célok megvalósításában. Hogy ez nem verbális gesztus, kitűnt abból is, hogy mindkét fél mihamarabb szeretné konkretizálni, kézzelfoghatóvá tenni együttműködésük tartalmát. Vitányi Iván, az ÚMF ügyvezető titkára az eddigi beszélgetések tapasztalatairól tájékoztatta az MTI munkatársát. Mint mondotta: javaslatukról tárgyalatak sorrendben a Független Kisgazdapárttal, a Magyarországi Szociáldemokrata Párttal, a Szabad Demokraták Szövetségével, a Magyar Néppárttal, a Bajcsy-Zsilinszky Endre Baráti Társasággal, a Szabad Kezdeményezések Hálózatával és ezen keresztül a FIDESZ-szel, a Független Jogász Fórummal, továbbá a TDDSZ-szel, a Duna Körrel, a Duna Alapítvánnyal, az MSZMP-vel és a sorban utolsóként a KISZ-szel. A Münnich Ferenc Társasággal nem kívántak megbeszélést folytatni, a Magyar Demokrata Fórum pedig nyilatkozatban közölte, hogy nem az ÚMF javaslatát, hanem az alkotmányozó nemzetgyűlés létrehozását tartja időszerűnek, így az MDF-el közvetlen tárgyalás nem jött létre. A párbeszéd során egyöntetű véleményként fogalmazódott meg: szükséges olyan érdekegyeztető testület létrehozása, amely több, mint pusztán konzultatív testület. Ennek módot kell adni a vélemények egyeztetésére és képviseletére a közvélemény és a hatalom előtt. (folyt.köv.)
1989. március 2., csütörtök 21:38
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Az Új Márciusi Front és a KISZ megbeszélése (2. rész)
|
A tárgyalópartnereknek ezzel kapcsolatban bizonyos fenntartásaik is voltak, például: valóban megkapják-e a lehetőséget erre a képviseletre? Az volt a véleményük és egyben feltételük is: a gyakorlat mutatja meg, mennyire működik ez a forma. A szervezetek általában elfogadták azt a javaslatot is, hogy alakuljon egy viszonylag szűk körű előkészítő bizottság, amely meghatározza azt, hogy a továbbiakban mi lesz a nemzeti bizottság működési rendje és kik a tagjai - hangsúlyozta végezetül Vitányi Iván. (MTI)
1989. március 2., csütörtök 21:39
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Simonfi Judit 426-683: Szeretné, ha a nyilvánosság előtt kiderülne, hogy a Magyar Posta mennyire szolgálja a lakosságot. Esete: Táviratot adott fel, aminél az utcát és a házszámot rosszul adta meg, ennek ellenére többször visszahívták, pontosíttották és a táviratot kézbesítették. Köszönetét szeretné kifejezni a posta dolgozó¬inak a munkájukért.
- Márton Lajos 157-466: Ma látta a riportot az amerikai típusú menedzseriskoláról - címét vagy a telefonszámát szeretné megtudni Azt szeretné tudni, hogy ez a rengeteg párt, meg ezek előadói ha csak beszélnek, ki fog itt dolgozni? Tudják-e önök, hogy egy Angyal ódámnak nevezett politikai hullámlovag l5-2o évvel ezelőtt az egyik legnagyobb marxista volt, az első marxista diákkörnek a vezetője, hogyan történhetett ilyen változás? Hogy lehet, hogy nem fél azoktól a tömegektől, akiknek annak idején az ideológiát oktatta?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|