|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A világkiállítás térségek elszegényedését okozhatja - A Szociáldemokrata Ifjúsági Kör felhívása a választópolgárokhoz
"A költségek
messze fölülmúlják a vízlépcső építésének kiadásait, de itt sem
ismeretes még megközelítően sem az összeg. A döntések előkészítését
ugyancsak egy szűk csoport végzi, mely érdekelt a világkiállítás
megrendezésében."
SZER, Világhíradó:
Ki a gátra!
"Ki a gátra! Nézzük meg Nagymarost közös szemmel a rombolás
helyén!" - így kezdődik a Bajcsy-Zsilinszky Baráti Társaság
környezetvédő csoportjának, a Duna-mozgalmaknak és más független
szervezeteknek a közös felhívása békés, tiltakozó kirándulásra
hétfőn, április 3-ikán.
Akik idejében megváltották a jegyüket, azok számára különvonatok
indulnak Zebegénybe reggel 8 és 9 óra között, Nagymarosra pedig 10
és 11 óra között. A kirándulni vágyók ugyanis Zebegényben
találkoznak 10 órakor a Duna-parton, onnan teszik meg együtt a 8
kilométeres gyalogutat Nagymarosig, ahol délben 12 órakor
találkoznak mindazokkal, akik egyenesen a nagymarosi építkezéshez
mentek."
|
|
|
|
|
|
|
Mi történt Szegeden
|
(Molnár Máté) München, 1989. május 2. (SZER, Késő esti mai nap) - Szegeden a Magyarországi Szociáldemokrata Párt nagygyűlést rendezett. Az egyetemi könyvtár előtt két ünnepi beszéd hangzott el, egyik a társadalmi összetartás, a szolidaritás szükségességéről szólt, a másik pedig a munka ünneplése helyett az ajánlotta, legyen lehetséges a tisztességes munka, és azt fizessék is meg. Ezt követően a mintegy 5-600 ember a Fő utcán át Újszegedre a ligetbe vonult. Többen vittek táblákat is. A szervezők az ünnep szociáldemokrata eredeteit hangsúlyozták. A Kisgazdapárt ismert jelszavai mellett újabbakat is hirdetett, például: Dacia helyett Honda! Földet visszaakarunk! Egy aláíratlan követelés szövege az volt: Ki a népirtó szovjet hadsereggel! Még a magyar Szolidaritás transzparense egyéni ötlettel köszöntötte az MSZMP főtitkárát: A buta ember kiszámíthatlan - felirat mögött, halvány rózsaszínű betűkből derengett a név: Grósz. Végül két precíz fiatalember plakátjának szövege: Még 244 napotok van! Egy másik politikai rendezvényre az eső miatt a hivatalos szakszervezetek művelődési házában került sor. A gazdaság és szociálpolitikai kérdésekről rendezett fórumra mintegy 200-an voltak kíváncsiak. A hallgatóság kérdéseire öten válaszoltak. A Magyarországi Szociáldemokrata Párt Budapestről érkezett szakértője, az MSZMP városi gazdaságpolitikai titkára, aki hangsúlyozta, ő nem főállású funkcionárius, hanem olajmérnök. A szakszervezetek megyei tanácsának titkára, a szegedi Fidesz-csoport vezetője és a Szabad Demokraták Szövetségének egyik tagja. Jelen volt a KISZ képviselője is, aki olyan aktív volt, mint egy sült keszeg. Lehet, hogy a közönség némította el, ugyanis bemutatkozásakor a hallgatóság hangosan reklamált: mit keres itt, hiszen már nincs is KISZ. A Magyar Demokrata Fórum, a Független Kisgazdapárt és a Münnich Ferenc Társaság visszautasította a szakszervezet meghívását. A vitán a legnagyobb sikert egy nyugdíjas főiskolai tanár aratta, aki - miután megemlítette, hogy 1956 augusztusa óta pártonkívüli - azt tanácsolta az MSZMP titkárának, hogy pártja teljes felső- és középvezetését ki kell cserélni. A jelenlegiektől már semmi jó nem várható. A vastaps multával a Fidesz képviselője kifejtette: lehet, hogy ez sem ártana, de fontosabb lenne az MSZMP egészét leváltani vezető szerepéből, hiszen valószínűleg nem képes a megújulásra. +++
1989. május 2., kedd
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Kérem szépen, röviden annyit szeretnék mondani innen, Bajorországból, hogy a budapesti pártházza] szemben állva, a jobboldalon lévő kis házba 8 évvel ezelőtjt megtalálták azokat az embereket befalazva, akik kopogtak. De tekintettel arra, hogy akik kirendelték az egészségügyieket, és a karhatalom rögtön eltávolította őket, nem tudom, hogy azóta tudnak-e róla. Kötelességemnek tartottam, hogy ezt az információt közöljem önökkel."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|