|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A világkiállítás térségek elszegényedését okozhatja - A Szociáldemokrata Ifjúsági Kör felhívása a választópolgárokhoz
"A költségek
messze fölülmúlják a vízlépcső építésének kiadásait, de itt sem
ismeretes még megközelítően sem az összeg. A döntések előkészítését
ugyancsak egy szűk csoport végzi, mely érdekelt a világkiállítás
megrendezésében."
SZER, Világhíradó:
Ki a gátra!
"Ki a gátra! Nézzük meg Nagymarost közös szemmel a rombolás
helyén!" - így kezdődik a Bajcsy-Zsilinszky Baráti Társaság
környezetvédő csoportjának, a Duna-mozgalmaknak és más független
szervezeteknek a közös felhívása békés, tiltakozó kirándulásra
hétfőn, április 3-ikán.
Akik idejében megváltották a jegyüket, azok számára különvonatok
indulnak Zebegénybe reggel 8 és 9 óra között, Nagymarosra pedig 10
és 11 óra között. A kirándulni vágyók ugyanis Zebegényben
találkoznak 10 órakor a Duna-parton, onnan teszik meg együtt a 8
kilométeres gyalogutat Nagymarosig, ahol délben 12 órakor
találkoznak mindazokkal, akik egyenesen a nagymarosi építkezéshez
mentek."
|
|
|
|
|
|
|
Interjú Bihari Mihállyal
|
London, 1989. április 14. (BBC, Panoráma) - A párt reformszárnya holnap találkozik Kecskeméten. Erről Bihari Mihály politológus a következőket nyilatkozta rádiónknak: - Ennek az előadássorozatnak két fő előadója, referátum-tartója lesz: Pozsgay Imre és Nyers Rezső, és meghívottak azok, akik a Március 15-ike című, egy napon, egyszeri kiadványként megjelent anyagban írtak. Ez a körülbelül 25 ember tulajdonképpen azt a reformszárnyat képviseli, amelyik - megítélésem szerint - egy posszibilis pártalakulatot jelent. Ez nem a párt reformszárnya csupán, hanem ez a tulajdonképpen a demokratikus szocializmust elfogadó politikai platform talaján álló embereknek - politikusoknak, tudósoknak, közéleti személyiségeknek - a köre. Én ilyen értelemben nem egyszerűen a párt reformszárnyának a platform-szerveződését várom Kecskeméttől, hanem ennél többet. Úgy gondolom, hogy a demokratikus szocializmus - most nem a jelszószerűen használt demokratikus szocializmus, hanem a 100 éves szocializmus európai eszmetörténetéből és politikai gyakorlatából levont és a magyar helyzetre adoptált demokratikus szocializmus - programja köré nemcsak a párt reformszárnya sorakozik fel, hanem pártonkívüliek, sőt az alternatív politikai pártok és mozgalmak egy-egy része is tulajdonképpen a demokratikus szocializmus politikai platformját elfogadja. - Mit vár a kecskeméti találkozótól? - Én ezt nem is egy reformkommunista politikai platform- szerveződésnek, hanem egy szocialista reformpárt szerveződési lehetőségének, vagy platform-lehetőségének tartom, ami Kecskeméten megtörténik, amelynek a politikai bázisa a demokratikus szocializmus, szervezeti kerete egyelőre nincsen, nem is biztos, hogy lesz, és nem csak a párt reformszárnyát foglalja magában, hanem pártonkívülieket egyaránt. +++
1989. április 14., péntek
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Kérem szépen, röviden annyit szeretnék mondani innen, Bajorországból, hogy a budapesti pártházza] szemben állva, a jobboldalon lévő kis házba 8 évvel ezelőtjt megtalálták azokat az embereket befalazva, akik kopogtak. De tekintettel arra, hogy akik kirendelték az egészségügyieket, és a karhatalom rögtön eltávolította őket, nem tudom, hogy azóta tudnak-e róla. Kötelességemnek tartottam, hogy ezt az információt közöljem önökkel."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|