|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A világkiállítás térségek elszegényedését okozhatja - A Szociáldemokrata Ifjúsági Kör felhívása a választópolgárokhoz
"A költségek
messze fölülmúlják a vízlépcső építésének kiadásait, de itt sem
ismeretes még megközelítően sem az összeg. A döntések előkészítését
ugyancsak egy szűk csoport végzi, mely érdekelt a világkiállítás
megrendezésében."
SZER, Világhíradó:
Ki a gátra!
"Ki a gátra! Nézzük meg Nagymarost közös szemmel a rombolás
helyén!" - így kezdődik a Bajcsy-Zsilinszky Baráti Társaság
környezetvédő csoportjának, a Duna-mozgalmaknak és más független
szervezeteknek a közös felhívása békés, tiltakozó kirándulásra
hétfőn, április 3-ikán.
Akik idejében megváltották a jegyüket, azok számára különvonatok
indulnak Zebegénybe reggel 8 és 9 óra között, Nagymarosra pedig 10
és 11 óra között. A kirándulni vágyók ugyanis Zebegényben
találkoznak 10 órakor a Duna-parton, onnan teszik meg együtt a 8
kilométeres gyalogutat Nagymarosig, ahol délben 12 órakor
találkoznak mindazokkal, akik egyenesen a nagymarosi építkezéshez
mentek."
|
|
|
|
|
|
|
Levél a SZER román osztályához
|
München, 1989. március 18. (SZER, A mai nap) - A hat volt pártvezető szokatlan tiltakozását egy újabb levél követte rádiónk román osztályához intézve. A levelet Dan Defliju ellenzéki költő vetette papírra, és a többi között kijelenti, hogy a román vezetés a dinasztikus királyságoknál is rosszabb rendszert hozott létre. Ceausescu úgy viselkedik - írja Defliju - mintha egyedül birtokolná az országot, közben szétzilálja a gazdaságot, és lábbal tiporja az alkotmány előírásait. Deflijut a levél nyilvánosságra hozatalát követően, a román írószövetség bukaresti épületének közelében megverték, postáját elkobozták. A költőt telefonon megkereste az Amerika Hangja rádió is, rövid interjút szerettek volna készíteni, de a hatóságok ezt megakadályozták és lakását feldúlták. Deflijut most azzal vádolják, hogy feketézik, stílszerűen kávét árul, amely Romániában az egyik legkeresettebb és legdrágább feketepiaci árucikk. Még egy költő megszólalt Mircia Dinescu személyében, aki egy párizsi napilapnak a Liberationnak adott interjújában kijelentette; hogy a romániai sajtó, és a jogi végrehajtás, vagyis a két legfontosabb tényező ami az emberi jogok védelmét felvállalhatná, az állami vezetés meghosszabbított karja lett, a megfélemlítés, és a terror eszköze. Mircia Dinescu igazságát misem bizonyítja jobban, mint az, hogy a román párt napilap a Scinteiat tegnap egy szerkesztőségi cikkben éles, szinte durva hangon támadta a kormányzat bírálóit anélkül, hogy egyetlen nevet is említett volna. Nem engedhetjük, hogy bárki is olyan tevékenységet folytasson, amely sérti a szocialista Románia érdekeit, írja a Scinteia valószínűleg a hat volt pártfunkcionárius levelére célozva. A pártlap ezután a román néphez fordul, ahhoz a többséghez, amely szerinte elfogadja a szocialista törvényességet, és felszólítja, hogy határozottan lépjen fel mindazok ellen, akik elferdítik a valóságot, rosszakaratúak, rágalmazó kijelentéseket terjesztenek és, hogy zavart keltsenek felnagyítják a hibákat, hiányosságokat. Mindezt mondja a Scinteia a szokásos fordulattal, a külföldi reakciós körök utasítására. Valószínűleg a sűrűsödő bírálatok vezettek a négy a vezető hivatalnok pénteki leváltásához is. Ez régi módszere már Ceausescuéknak, bevett szokás, hogy a felgyülemlett hibákért másokat tesznek felelőssé. A bűnbak szerepét ezúttal az eddigi pénzügyminiszter, továbbá a Nemzeti Bank igazgatója, az élelmiszeripari-, és földművelési bank feje, valamint az egyik miniszterelnök-helyettes volt kénytelen vállalni. +++
1989. március 18., szombat
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Kérem szépen, röviden annyit szeretnék mondani innen, Bajorországból, hogy a budapesti pártházza] szemben állva, a jobboldalon lévő kis házba 8 évvel ezelőtjt megtalálták azokat az embereket befalazva, akik kopogtak. De tekintettel arra, hogy akik kirendelték az egészségügyieket, és a karhatalom rögtön eltávolította őket, nem tudom, hogy azóta tudnak-e róla. Kötelességemnek tartottam, hogy ezt az információt közöljem önökkel."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|