|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A világkiállítás térségek elszegényedését okozhatja - A Szociáldemokrata Ifjúsági Kör felhívása a választópolgárokhoz
"A költségek
messze fölülmúlják a vízlépcső építésének kiadásait, de itt sem
ismeretes még megközelítően sem az összeg. A döntések előkészítését
ugyancsak egy szűk csoport végzi, mely érdekelt a világkiállítás
megrendezésében."
SZER, Világhíradó:
Ki a gátra!
"Ki a gátra! Nézzük meg Nagymarost közös szemmel a rombolás
helyén!" - így kezdődik a Bajcsy-Zsilinszky Baráti Társaság
környezetvédő csoportjának, a Duna-mozgalmaknak és más független
szervezeteknek a közös felhívása békés, tiltakozó kirándulásra
hétfőn, április 3-ikán.
Akik idejében megváltották a jegyüket, azok számára különvonatok
indulnak Zebegénybe reggel 8 és 9 óra között, Nagymarosra pedig 10
és 11 óra között. A kirándulni vágyók ugyanis Zebegényben
találkoznak 10 órakor a Duna-parton, onnan teszik meg együtt a 8
kilométeres gyalogutat Nagymarosig, ahol délben 12 órakor
találkoznak mindazokkal, akik egyenesen a nagymarosi építkezéshez
mentek."
|
|
|
|
|
|
|
Szakértői szinten folytatódott az Országgyűlés előkészítése (1.
rész)
|
1990. április 12., csütörtök - A pártok szakértői
csütörtökön folytatták az új Országgyűlés munkájának előkészítését;
az új Országgyűlés alakuló ülésének menetrendjéről, valamint a
legfontosabb parlamenti teendőkről cseréltek véleményt Szűrös Mátyás
ideiglenes köztársasági elnöknek és a Parlamentbe bejutott hat párt
vezető képviselőinek szerdán lezajlott konzultációja alapján. A
tanácskozáson kitűnt, hogy a legtöbb kérdésben - alapvető
információk, illetve megfelelő felhatalmazás hiányában - további, az
egyes pártokon belüli, pártközi és a pártok szakértői közötti
egyeztetésekre, megállapodásokra van szükség.
A csütörtöki tanácskozáson a szakértőknek egyelőre abban sikerült egyetértésre jutniuk, hogy az alakuló ülésre az ország házába ne hozzák át a szent koronát, jóllehet a biztonsági feltételek megteremthetők. Konszenzus teremtődött az alakuló ülés protokolláris jellegű napirendjeinek többségében, valamint abban, hogy az új ideiglenes köztársasági elnök ne az első ülésnapon, hanem másnap jelentse be a kormányalakítási megbízást. A résztvevők elfogadták: az alakuló ülésen feltétlenül szükség lenne a belbiztonsági szolgálat tevékenységét vizsgáló bizottság, valamint az új Házszabály kidolgozásával foglalkozó bizottság létrehozására, a többi testület esetében pedig legalább az elnevezésről dönteni kell.
A következő szakértői megbeszélésen - április 18-án - váltanak szót arról, kik legyenek az alakuló ülés díszvendégei, hogyan helyezkedjenek el a pártok az ülésteremben. Megállapodtak abban is, hogy mielőbb hozzá kell kezdeni annak kimunkálásához, milyen bizottságok működjenek a jövőben a Parlamentben, ezzel szoros összefüggésben szükséges kidolgozni az új Házszabályt, mert csak ezek ismeretében alakíthatók ki igazából a személyi kérdések alapelvei.
Az első szakértői megbeszélésen nagyjából körvonalazódott, hogyan foglalnak majd helyet a pártok a Parlamentben. Az Országgyűlés szakértői - a technikai lehetőségeket és a politikai szempontokat is figyelembe véve - javaslatot tettek a pártok ,,ültetési sorrendjére,,. A szakértők végül is egyetértettek abban, hogy az elnöki pulpitustól jobbra a kormányzó - koalíciós - pártok saját elhatározásuk szerinti sorrendben, majd a legnagyobb ellenzéki párt, az SZDSZ foglaljon helyet. A további sorrend a pártok közötti megállapodás függvénye. (folyt.köv.)
1990. április 12., csütörtök 20:24
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Kérem szépen, röviden annyit szeretnék mondani innen, Bajorországból, hogy a budapesti pártházza] szemben állva, a jobboldalon lévő kis házba 8 évvel ezelőtjt megtalálták azokat az embereket befalazva, akik kopogtak. De tekintettel arra, hogy akik kirendelték az egészségügyieket, és a karhatalom rögtön eltávolította őket, nem tudom, hogy azóta tudnak-e róla. Kötelességemnek tartottam, hogy ezt az információt közöljem önökkel."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|