|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A világkiállítás térségek elszegényedését okozhatja - A Szociáldemokrata Ifjúsági Kör felhívása a választópolgárokhoz
"A költségek
messze fölülmúlják a vízlépcső építésének kiadásait, de itt sem
ismeretes még megközelítően sem az összeg. A döntések előkészítését
ugyancsak egy szűk csoport végzi, mely érdekelt a világkiállítás
megrendezésében."
SZER, Világhíradó:
Ki a gátra!
"Ki a gátra! Nézzük meg Nagymarost közös szemmel a rombolás
helyén!" - így kezdődik a Bajcsy-Zsilinszky Baráti Társaság
környezetvédő csoportjának, a Duna-mozgalmaknak és más független
szervezeteknek a közös felhívása békés, tiltakozó kirándulásra
hétfőn, április 3-ikán.
Akik idejében megváltották a jegyüket, azok számára különvonatok
indulnak Zebegénybe reggel 8 és 9 óra között, Nagymarosra pedig 10
és 11 óra között. A kirándulni vágyók ugyanis Zebegényben
találkoznak 10 órakor a Duna-parton, onnan teszik meg együtt a 8
kilométeres gyalogutat Nagymarosig, ahol délben 12 órakor
találkoznak mindazokkal, akik egyenesen a nagymarosi építkezéshez
mentek."
|
|
|
|
|
|
|
MDF-sajtótájékoztató
|
1990. április 4., szerda - A Magyar Demokrata Fórum III.
országos gyűlését április 12-ére hívja össze, e fórum hivatott
dönteni a koalícióról - tájékoztatták a sajtó képviselőit az MDF
vezető tisztségviselői szerdán a Bem téri székházban.
Kiss Gy. Csaba szóvivő a lehetséges koalicióval kapcsolatban közölte: a centrumpártokkal - a Független Kisgazdapárttal és a Kereszténydemokrata Néppárttal - éreznek rokonságot, ezt eddig sem rejtették véka alá. Mindazonáltal az eddigi tárgyalások csupán a választási szövetségre vonatkoztak, de az MDF reméli, hogy a sikeres választás után mód lesz az említett pártokkal való koalicióra.
A szóvivő a választási kampánnyal összefüggésben hangoztatta: a Magyar Demokrata Fórum sajnálatosnak tartja, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége továbbra is terjeszti azt a plakátot, amelyen az SZDSZ képviselőjelöltje, Raj Tamás együtt látható Tőkés Lászlóval. Az MDF szükségesnek tartja emlékeztetni arra: Tőkés László nem vesz részt a magyarországi politikai életben.
Az MDF keddi elnökségi ülésén megfogalmazott nyilatkozatot ismertetve közölte: az MDF megdöbbenésének ad hangot annak kapcsán, hogy a marosvásárhelyi márciusi pogrommal kapcsolatosan cigány embereket ítéltek el. A magyar nemzet, Magyarország népei mélységes tisztelettel és hálával gondolnak a cigányokra nemes tettükért, amiért a kiszolgáltatott és megtámadott magyarok segítségére siettek. Az MDF követeli a marosvásárhelyi cigányellenes, egyben magyar- és emberiségellenes ítéletek megsemmisítését és az elítéltek szabadlábra helyezését.
Kérdésekre válaszolva Lezsák Sándor, az MDF alelnöke megerősítette: a demokrata fórum a helyi szervezeteire bízta, hogy milyen megállapodásokat kötnek a választási körzetekben. Nincs tudomása olyan esetről, hogy bármely szervezet az MSZP-vel egyezkedne, olyanról azonban igen, hogy az SZDSZ-szel vagy a Fidesszel tárgyalnak. A sajtó képviselőitől kérte: tegyenek meg mindent, hogy április 8.-a ünnep legyen, külsőségeiben is. Ennek érdekében hívják fel a figyelmet arra, hogy a szavazókörök épületeire mindenütt tüzzék ki a nemzetiszínű lobogót. Lezsák Sándor a plakátháboru, illetve a pártok vezetőit lejáratni szándékozó cikkek kapcsán sajnálatosnak nevezett minden személyeskedő megnyilvánulást. (MTI)
1990. április 4., szerda 15:15
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Kérem szépen, röviden annyit szeretnék mondani innen, Bajorországból, hogy a budapesti pártházza] szemben állva, a jobboldalon lévő kis házba 8 évvel ezelőtjt megtalálták azokat az embereket befalazva, akik kopogtak. De tekintettel arra, hogy akik kirendelték az egészségügyieket, és a karhatalom rögtön eltávolította őket, nem tudom, hogy azóta tudnak-e róla. Kötelességemnek tartottam, hogy ezt az információt közöljem önökkel."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|