|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A világkiállítás térségek elszegényedését okozhatja - A Szociáldemokrata Ifjúsági Kör felhívása a választópolgárokhoz
"A költségek
messze fölülmúlják a vízlépcső építésének kiadásait, de itt sem
ismeretes még megközelítően sem az összeg. A döntések előkészítését
ugyancsak egy szűk csoport végzi, mely érdekelt a világkiállítás
megrendezésében."
SZER, Világhíradó:
Ki a gátra!
"Ki a gátra! Nézzük meg Nagymarost közös szemmel a rombolás
helyén!" - így kezdődik a Bajcsy-Zsilinszky Baráti Társaság
környezetvédő csoportjának, a Duna-mozgalmaknak és más független
szervezeteknek a közös felhívása békés, tiltakozó kirándulásra
hétfőn, április 3-ikán.
Akik idejében megváltották a jegyüket, azok számára különvonatok
indulnak Zebegénybe reggel 8 és 9 óra között, Nagymarosra pedig 10
és 11 óra között. A kirándulni vágyók ugyanis Zebegényben
találkoznak 10 órakor a Duna-parton, onnan teszik meg együtt a 8
kilométeres gyalogutat Nagymarosig, ahol délben 12 órakor
találkoznak mindazokkal, akik egyenesen a nagymarosi építkezéshez
mentek."
|
|
|
|
|
|
|
Erdély - román vélemény (1.rész)
|
Kis Csaba, az MTI tudósítója jelenti:
Párizs, 1990. április 3. kedd (MTI-tud.) - Részben a nyugati
sajtó is felelős azért, ami Marosvásárhelyen történt. Ezt a meglepő
véleményt Ioan Negrutiu írja a Le Quotidien de Paris című francia
napilap nyílt fórumában ,,a nyugat felelőssége,, címmel. A szerzőről
a lap csak annyit közöl, hogy a brüsszeli egyetemen tanít.
A cikk szerint a nyugati lapok azzal váltak felelőssé a történtekben, hogy ,,megengedték a versailles-i és a trianoni békeszerződés nyílt kétségbevonását...sőt a magyarokat többségben levőnek tüntették fel Erdélyben, vagy azzal, hogy 1920-at tették meg mércének...és megengedtek olyan állításokat, hogy Franciaország felelős, sőt bűnös a térség helyzetének megromlásáért, felvetették, hogy ,új békeszerződésre van szükség, mielőtt még késő lenne,, hogy Erdélynek ,,autonóm státust kell adni,,, sőt még azt is, hogy Erdélynek vissza kell térnie Magyarországhoz,,. ,,A nyugat olajat öntött a tűzre, amikor hitelt adott a szélsőséges elméleteknek, nem tette lehetővé a felvilágosult és kiegyensúlyozott vitát, az erőszakkal és türelmetlenséggel szennyes múltban vájkált, ahelyett, hogy a jövő felé mutató, az európai eszményeknek megfelelő gondolatokat hagyott volna kialakulni. Kinek használ az, ha felidézik a nacionalizmus démonát?,, - írja a szerző.
Negrutiu valóságos bűnlistát sorol fel: szerinte ,,január óta növekszik a feszültség, ki akarják rakni a románokat a vegyes tannyelvű iskolákból, sajtóvitákat folytatnak, kétségbe vonják a hatalmat, nyelvi sztrájkot tartanak, megünneplik Erdélyben a magyar nemzeti ünnepet, nacionalista - és áldozatokat követelő - megnyilvánulásokra kerül sor,,. ,,A szabad és türelmes társadalom megteremtése sajnos mindig együtt jár a rosszal is,, - vélekedik az írás szerzője.
A cikk ugyanakkor pozitív példát is említ: a temesvári közösségek által még a marosvásárhelyi események előtt, március 11-én elfogadott nyilatkozatot, amely szerinte ,,teljes ellentétben van a központi hatalom következetlenségével,,. A nyugati sajtó hibájául rója fel, hogy nem foglalkozott ezzel a dokumentummal, amely szerinte alkalmas a bizalom helyreállítására, az emberek közötti megértés megteremtésére, szelleme lehetőséget teremt az ország minden józan (politikai) erejének egyesítésére, beleértve a nemzeti kisebbségeket is, a román társadalom mélyreható és gyors átalakítása érdekében. (folyt.)
1990. április 3., kedd 10:42
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Kérem szépen, röviden annyit szeretnék mondani innen, Bajorországból, hogy a budapesti pártházza] szemben állva, a jobboldalon lévő kis házba 8 évvel ezelőtjt megtalálták azokat az embereket befalazva, akik kopogtak. De tekintettel arra, hogy akik kirendelték az egészségügyieket, és a karhatalom rögtön eltávolította őket, nem tudom, hogy azóta tudnak-e róla. Kötelességemnek tartottam, hogy ezt az információt közöljem önökkel."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|