|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A világkiállítás térségek elszegényedését okozhatja - A Szociáldemokrata Ifjúsági Kör felhívása a választópolgárokhoz
"A költségek
messze fölülmúlják a vízlépcső építésének kiadásait, de itt sem
ismeretes még megközelítően sem az összeg. A döntések előkészítését
ugyancsak egy szűk csoport végzi, mely érdekelt a világkiállítás
megrendezésében."
SZER, Világhíradó:
Ki a gátra!
"Ki a gátra! Nézzük meg Nagymarost közös szemmel a rombolás
helyén!" - így kezdődik a Bajcsy-Zsilinszky Baráti Társaság
környezetvédő csoportjának, a Duna-mozgalmaknak és más független
szervezeteknek a közös felhívása békés, tiltakozó kirándulásra
hétfőn, április 3-ikán.
Akik idejében megváltották a jegyüket, azok számára különvonatok
indulnak Zebegénybe reggel 8 és 9 óra között, Nagymarosra pedig 10
és 11 óra között. A kirándulni vágyók ugyanis Zebegényben
találkoznak 10 órakor a Duna-parton, onnan teszik meg együtt a 8
kilométeres gyalogutat Nagymarosig, ahol délben 12 órakor
találkoznak mindazokkal, akik egyenesen a nagymarosi építkezéshez
mentek."
|
|
|
|
|
|
|
Atrocitások Erdélyben
|
---------------------
München, 1990. március 20. (SZER, Magyar híradó) - Elcsépelt szó az aggodalom. Most mégis ezt a szót kell használnom a marosvásárhelyi eseményekre gondolva. Ami ott történt, az nemcsak Románia, és a magyarság ügye. Mert a kommunista uralom hosszú évtizedei után most végre megnyílt az út Európába. A nemcsak földrajzi értelemben felfogott Európában azonban nagyonis egyértelmű nézeteket vallanak jogról, erkölcsről, vallási és nemzetiségi szabadságjogokról. A felzórkózás és a csatlakozás mindkét félen - tehát jelen esetben a román kormányon is - múlik. Európa - mint ahogy eddig is - már kifejezte segítőkészségét.
Ara-Kovács Attila tudósítása:
- Annak ellenére, hogy a romániai sajtó általában nem, vagy csak torz formában számolt be eddig a marosvásárhelyi és a szatmárnémeti véres pogromokról, az erdélyi magyarság szinte egy emberként emelte fel szavát az elkövetett atrocitások ellen, és máris megszerveződtek a szolidaritási akciók. Egész Kovászna megyében kétórás általános sztrájkot hirdettek meg, és Sepsiszentgyörgyön tüntetésre került sor délután egy órakor.
Erdélyi magyar források beszámoltak arról is, hogy az elkövetett atrocitások ellen a megyében élő számos román is felemelte szavát, illetve csatlakozott a meghirdetett sztrájkhoz.
Kolozsvárott a Magyar Demokrata Szövetség éles hangú táviratot küldött személyesen Iliescu elnöknek, amelyben a jelenlegi vezetést teszi felelőssé a kialakult helyzetért. A távirat - melyet egyelőre még csak a kolozsvári televízió magyar adása volt hajlandó közreadni - megállapítja: (folyt.)
1990. március 20., kedd
|
Vissza »
|
|
- Marosvásárhelyi események - 1. folyt.
|
A pogromok szervezettsége eloszlatott minden kétséget arra vonatkozóan, mintha ezek az események kizárólag spontán népi megmozdulások lettek volna. Ugyanakkor élesen rávilágít e szervezettség azoknak a bűnrészességére, akik - nevezetesen a hadsereg és a rendőrség - kezdetben még a helyszínre kivonulni sem voltak hajlandók. Később pedig tétlenül szemlélték a fejleményeket.
A Magyar Demokrata Szövetség távirata követeli, hogy a hadügyminiszter és a belügyminiszter azonnal rendeljen el vizsgálatot a marosvásárhelyi és szatmárnémeti eseményeknél asszisztáló helyi rendfenntartó erőknél. Ellenkező esetben az erdélyi magyarság politikai szervezetei kénytelenek azokhoz a nemzetközi erőkhöz fordulni, akikkel az emberi jogok garanciáira vonatkozó megállapodásokat Románia aláírta.
Marosvásárhelyen tegnap éjszaka óta a helyzet lényegében változatlan. Ugyan eltüntek az utcákról a Vatra Romaneasca szélsőséges csoportjai, a nyugtalanság azonban nem ült el. A még tegnap meghirdetett általános sztrájk megbénította a város forgalmát, ugyanakkor a magyarság nagy tömegben - beszámolók szerint 20-25 ezren lehetnek - jelenlen is tüntet a főtéren.
A városközpontot a hadsereg két részre osztotta, így a magyar és a mindössze néhány száz román tüntető jelenleg nem tud összecsapni. Bár a románok sokkal kisebb számban vannak jelen az utcákon, úgy tudni, tüntetésük mégis hangosabb, jelszavaikban újra és újra visszatérnek a március 19-ikei jelszavak: Magyarmentes Erdélyt Le a magyarokkal Inkább meghalunk, de Erdélyt nem adjuk (folyt.)
1990. március 20., kedd
|
Vissza »
|
|
- Marosvásárhelyi események - 8/2. folyt.
|
Helyi idő szerint délután 4 órakor Király Károly, az Ideiglenes Nemzeti Egységtanács alelnöke a helyi magyar rádióban beszédet mondott, melyben nyugalomra szólította fel a magyar lakosságot.
Egyelőre még nem tudni, hogy Sütő András ügyében mi is fog történni. A Magyar Honvédség sajtóirodájától érkezett információk szerint már a román fővárosban tartózkodik az a katonai repülőgép, amelyik a jelenleg a bukeresti központi katonai kórházban kezelt magyar írót Budapestre hozná. Azonban magyarázatot még senki sem tudott adni arra, mi is állta eddig útját annak, hogy a tegnap súlyosan megsebesített Sütő Magyarországra érkezzék. +++
1990. március 20., kedd
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Kérem szépen, röviden annyit szeretnék mondani innen, Bajorországból, hogy a budapesti pártházza] szemben állva, a jobboldalon lévő kis házba 8 évvel ezelőtjt megtalálták azokat az embereket befalazva, akik kopogtak. De tekintettel arra, hogy akik kirendelték az egészségügyieket, és a karhatalom rögtön eltávolította őket, nem tudom, hogy azóta tudnak-e róla. Kötelességemnek tartottam, hogy ezt az információt közöljem önökkel."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|