|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A világkiállítás térségek elszegényedését okozhatja - A Szociáldemokrata Ifjúsági Kör felhívása a választópolgárokhoz
"A költségek
messze fölülmúlják a vízlépcső építésének kiadásait, de itt sem
ismeretes még megközelítően sem az összeg. A döntések előkészítését
ugyancsak egy szűk csoport végzi, mely érdekelt a világkiállítás
megrendezésében."
SZER, Világhíradó:
Ki a gátra!
"Ki a gátra! Nézzük meg Nagymarost közös szemmel a rombolás
helyén!" - így kezdődik a Bajcsy-Zsilinszky Baráti Társaság
környezetvédő csoportjának, a Duna-mozgalmaknak és más független
szervezeteknek a közös felhívása békés, tiltakozó kirándulásra
hétfőn, április 3-ikán.
Akik idejében megváltották a jegyüket, azok számára különvonatok
indulnak Zebegénybe reggel 8 és 9 óra között, Nagymarosra pedig 10
és 11 óra között. A kirándulni vágyók ugyanis Zebegényben
találkoznak 10 órakor a Duna-parton, onnan teszik meg együtt a 8
kilométeres gyalogutat Nagymarosig, ahol délben 12 órakor
találkoznak mindazokkal, akik egyenesen a nagymarosi építkezéshez
mentek."
|
|
|
|
|
|
|
MSZP-sajtótájékoztató (1. rész)
|
1989. december 13., szerda - A Magyar Szocialista Párt elnöksége szerdai ülésén úgy foglalt állást, hogy a kényszerítő körülményeket figyelembe véve elfogadhatónak tartja a jövő évi állami költségvetés tervezetének legfőbb előirányzatait - közölte Polgár Viktor, a párt szóvivője az MSZP székházában tartott sajtótájékoztatón. Így egyetért a költségvetési hiány maximalizálásával, az állami támogatások leépítésével, valamint azzal, hogy szabályozott pénzügyi kapcsolat épüljön ki a Minisztertanács és a Magyar Nemzeti Bank között. Az MSZP elnökség úgy véli, hogy az említett saroktételek elengedhetetlenek az ország nemzetközi pénzügyi kapcsolatainak stabilitásához. Annak ellenére, hogy a költségvetési tervezet súlyos megszorító intézkedéseket is tartalmaz.
Ugyanakkor az elnökség nem támogatja az úgynevezett lakásreformra vonatkozó javaslatokat - fűzte hozzá a szóvivő. Egyrészt azért nem, mert az elnökség szerint az igazi reformot csak új lakásprogram alapján lehet megvalósítani. Másrészt pedig a koncepció érvényesítésével súlyosan növekednének a lakosság nagy részének anyagi terhei. A testület úgy gondolja, hogy a lakáskoncepció megvalósításának elmaradásával kieső költségvetési bevételt a kormány más területeken végrehajtandó intézkedésekkel helyettesítheti. Polgár Viktor rámutatott: a költségvetés egyéb részkérdéseivel kapcsolatban az MSZP fenntartja magának az építő kritika jogát, s mindezt megfontolásra ajánlja a párt parlamenti csoportjának, amely várhatóan hétfőn ül össze. Az MSZP elnöksége felhívást tett közzé, amelyben kéri a magyarországi demokratikus átalakulásban érdekelt pártokat és szervezeteket, hogy vessék latba tekintélyüket mindennemű szélsőséges megnyilvánulás, az alkotmányos rendet sértő politikai akciók megakadályozása érdekében. Kérdésekre válaszolva a szóvivő kijelentette: a Magyar Október Párt néhány aktivistájának keddi irodafoglaló akcióját az MSZP birtokháborításnak, másfelől udvariatlan, a vendégjoggal visszaélő cselekedetnek tekinti. Jogi eljárás kezdeményezéséről azonban egyelőre még nem döntött. Polgár Viktor elmondta: a Magyar Szocialista Pártot nem hívták meg az MSZMP hétvégi tanácskozására, s arra nem kívánnak üzenetet küldeni. Leszögezte, hogy az MSZP elismeri minden politikai erő párttá szerveződésének jogát, s így tekint a hétvégi tanácskozás elé is. (folyt.köv.)
1989. december 13., szerda 18:31
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
MSZP-sajtótájékoztató (2. rész)
|
Az MTI munkatársának kérdésére, hogy mi lesz a Jászai Mari téri MSZP-székház sorsa, a szóvivő nem tudott konkrét választ adni. Megjegyezte, hogy a jelenlegi MSZP-apparátus az MSZMP-éhez képest törpenagyságú. A párt megkezdte a vagyoni elszámolást, s több épületet - főként üdülőket - már visszaadott a kormánynak. Ugyanakkor a vagyonelszámolás során az MSZP igényeit is közli majd - mondta a szóvivő. A sajtóértekezleten bemutatkozott Meruk József, az MSZP országos irodája külügyi osztályának vezetője, a párt választási kampányfőnöke, aki előzőleg az MTI madridi tudósítója volt. Ő elmondta, hogy az MSZP szűkre szabott anyagi lehetőségeit, illetőleg a racionalitás elveit figyelembe véve igyekszik nemzetközi tevékenységét megszervezni. Jelenleg megkülönböztetett figyelmet szentelnek a kelet-európai változásoknak. Ennek jegyében tárgyal Berlinben Hámori Csaba, az MSZP elnökségének tagja, aki találkozik az új mozgalmak, valamint az NSZEP képviselőivel. Hámori Csaba egyébként átadja Nyers Rezső pártelnök üzenetét Gregor Gysinek, a Német Szocialista Egységpárt új elnökének. (MTI)
1989. december 13., szerda 19:06
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Kérem szépen, röviden annyit szeretnék mondani innen, Bajorországból, hogy a budapesti pártházza] szemben állva, a jobboldalon lévő kis házba 8 évvel ezelőtjt megtalálták azokat az embereket befalazva, akik kopogtak. De tekintettel arra, hogy akik kirendelték az egészségügyieket, és a karhatalom rögtön eltávolította őket, nem tudom, hogy azóta tudnak-e róla. Kötelességemnek tartottam, hogy ezt az információt közöljem önökkel."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|