|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A világkiállítás térségek elszegényedését okozhatja - A Szociáldemokrata Ifjúsági Kör felhívása a választópolgárokhoz
"A költségek
messze fölülmúlják a vízlépcső építésének kiadásait, de itt sem
ismeretes még megközelítően sem az összeg. A döntések előkészítését
ugyancsak egy szűk csoport végzi, mely érdekelt a világkiállítás
megrendezésében."
SZER, Világhíradó:
Ki a gátra!
"Ki a gátra! Nézzük meg Nagymarost közös szemmel a rombolás
helyén!" - így kezdődik a Bajcsy-Zsilinszky Baráti Társaság
környezetvédő csoportjának, a Duna-mozgalmaknak és más független
szervezeteknek a közös felhívása békés, tiltakozó kirándulásra
hétfőn, április 3-ikán.
Akik idejében megváltották a jegyüket, azok számára különvonatok
indulnak Zebegénybe reggel 8 és 9 óra között, Nagymarosra pedig 10
és 11 óra között. A kirándulni vágyók ugyanis Zebegényben
találkoznak 10 órakor a Duna-parton, onnan teszik meg együtt a 8
kilométeres gyalogutat Nagymarosig, ahol délben 12 órakor
találkoznak mindazokkal, akik egyenesen a nagymarosi építkezéshez
mentek."
|
|
|
|
|
|
|
Néhány napon belül döntenek a világkiállításról (1. rész)
|
1989. december 6., szerda - Párizsban december 7-én összeül a Nemzetközi Kiállítások Irodájának (BIE) Végrehajtó Bizottsága, és előkészíti az egy héttel későbbi közgyűlés számára a döntést: ki rendezze meg az 1995-ös világkiállítást.
Napokon belül véglegesítik Budapesten is, hogy hol lesz a helyszín, ha a rendezés jogát - mint ahogy az várható - Budapest és Bécs kapja meg. Az Országgyűlés legutóbbi ülésszakán ugyanis felhatalmazta a kormányt, illetve a Budapest-Bécs világkiállítás előkészítő bizottságát, folytassa a ilyen értelmű munkálatokat. Kedvező döntés esetén milyen szakasz következik - érdeklődött az MTI munkatársa Somogyi Lászlótól, az előkészítő bizottság kormánybiztosától. - A magyar delegáció úgy utazik majd a francia fővárosban rendezendő közgyűlésre, hogy a zsüri kiválasztotta a világkiállítás végleges budapesti helyszínét. Ezután kerül sor az Országgyűlés határozata alapján a nemzeti bizottság megalakítására. Megkezdődik - elsősorban vállalkozói alapon - magának a világkiállításnak a szervezése is. A következő lépés egy olyan nyilvános pályázat meghirdetése, amelynek célja: a világkiállítással kapcsolatos propaganda- és reklámtevékenység lehető leghatékonyabb menedzselése. x Mindez inkább az előkészítéshez, mint konkrétan a világkiállításhoz tartozik. Mikor kezdődik az érdemi munka? - A végleges helyszín birtokában azonnal megkezdődnek a kisajátítási eljárások. El kell kezdeni a terület teljes közműterveinek elkészítését és a kivitelezést is. A következő lényeges lépés: egy újabb nyilvános építészeti tervpályázat kiírása a világkiállítás pavilonjainak külső megjelenítésére. Mindezt a jövő év első negyedévében kell lebonyolítani. Ezzel párhuzamosan természetesen folytatódnak a különböző infrastruktúrális beruházások is, mint például az autópálya, a Duna-híd, az M0-ás körgyűrű, a budapesti metró építése. A jövő év végére olyan állapotot teremtenek, hogy a helyszínen megkezdődhessen az építkezés. x A munkák mekkora összeget igényelnek jövőre az állami költségvetésből? - A végső összeget előreláthatóan a december 18-án kezdődő Országgyűlés hagyja jóvá. A világkiállítás jövő évi költségvetése, az előzetes számítások alapján 5 milliárd forintnál többet nem igényel e forrásból. (folyt.köv.)
1989. december 5., kedd 22:33
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Kérem szépen, röviden annyit szeretnék mondani innen, Bajorországból, hogy a budapesti pártházza] szemben állva, a jobboldalon lévő kis házba 8 évvel ezelőtjt megtalálták azokat az embereket befalazva, akik kopogtak. De tekintettel arra, hogy akik kirendelték az egészségügyieket, és a karhatalom rögtön eltávolította őket, nem tudom, hogy azóta tudnak-e róla. Kötelességemnek tartottam, hogy ezt az információt közöljem önökkel."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|