|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A világkiállítás térségek elszegényedését okozhatja - A Szociáldemokrata Ifjúsági Kör felhívása a választópolgárokhoz
"A költségek
messze fölülmúlják a vízlépcső építésének kiadásait, de itt sem
ismeretes még megközelítően sem az összeg. A döntések előkészítését
ugyancsak egy szűk csoport végzi, mely érdekelt a világkiállítás
megrendezésében."
SZER, Világhíradó:
Ki a gátra!
"Ki a gátra! Nézzük meg Nagymarost közös szemmel a rombolás
helyén!" - így kezdődik a Bajcsy-Zsilinszky Baráti Társaság
környezetvédő csoportjának, a Duna-mozgalmaknak és más független
szervezeteknek a közös felhívása békés, tiltakozó kirándulásra
hétfőn, április 3-ikán.
Akik idejében megváltották a jegyüket, azok számára különvonatok
indulnak Zebegénybe reggel 8 és 9 óra között, Nagymarosra pedig 10
és 11 óra között. A kirándulni vágyók ugyanis Zebegényben
találkoznak 10 órakor a Duna-parton, onnan teszik meg együtt a 8
kilométeres gyalogutat Nagymarosig, ahol délben 12 órakor
találkoznak mindazokkal, akik egyenesen a nagymarosi építkezéshez
mentek."
|
|
|
|
|
|
|
Kormány-állásfoglalás - tüntetésről
|
1989. november 3., péntek - A Külügyminisztérium a következő közleményt juttatta el pénteken az MTI-hez:
Ismertté vált, hogy november 4-én a Magyar Radikális Párt és a Magyar Október Párt tüntetést szervez a Szovjetunió budapesti nagykövetsége előtt. Ezzel kapcsolatban a Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma a kormány nevében az alábbiakat kívánja a közvélemény tudomására hozni: Ma, amikor hazánkban korszakos változások zajlanak, megnőtt a súlya az ország jövőjéért érzett felelősségnek, a történelmi tények helyes megítélésének, a tettek hitelének. Kiemelkedő fontosságú, hogy a szomszédos országokhoz fűződő kapcsolataink az európai hagyományoknak megfelelően, a kölcsönös bizalmon és egymás megbecsülésén alapuljanak. Különösen igaz ez a jelentős társadalmi reformok, az átépítés útjára lépett Szovjetunió esetében. A gorbacsovi politika ugyanannak a közös európai otthonnak a megteremtésén fáradozik, amelynek mi is lakói szeretnénk lenni. Magyarország létfontosságú érdeke a magyar-szovjet viszony ápolása, a két ország együttműködésének az új feltételekkel összhangban álló fejlesztése. Átmeneti korunk amúgy is kényelmes egyensúlyait szükségtelen, sőt káros feszültségekkel, nehézségekkel terhelni. Márpedig ilyen, a Magyar Köztársaság és a Szovjetunió kapcsolatainak kárt okozó, a nemzeti érdekeinkkel ellentétes fellépésnek tekintjük a két párt felhívását, amely szélsőséges jelszavakkal szervez tüntetést a budapesti szovjet nagykövetség előtt. A Magyar Köztársaság kormánya elhatárolja magát az ilyen és ehhez hasonló akcióktól és kifejezi reményét, hogy a történelmi eseményekről való megemlékezésekben a józanság kerekedik felül. (MTI)
1989. november 3., péntek 15:53
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Kérem szépen, röviden annyit szeretnék mondani innen, Bajorországból, hogy a budapesti pártházza] szemben állva, a jobboldalon lévő kis házba 8 évvel ezelőtjt megtalálták azokat az embereket befalazva, akik kopogtak. De tekintettel arra, hogy akik kirendelték az egészségügyieket, és a karhatalom rögtön eltávolította őket, nem tudom, hogy azóta tudnak-e róla. Kötelességemnek tartottam, hogy ezt az információt közöljem önökkel."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|