|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A világkiállítás térségek elszegényedését okozhatja - A Szociáldemokrata Ifjúsági Kör felhívása a választópolgárokhoz
"A költségek
messze fölülmúlják a vízlépcső építésének kiadásait, de itt sem
ismeretes még megközelítően sem az összeg. A döntések előkészítését
ugyancsak egy szűk csoport végzi, mely érdekelt a világkiállítás
megrendezésében."
SZER, Világhíradó:
Ki a gátra!
"Ki a gátra! Nézzük meg Nagymarost közös szemmel a rombolás
helyén!" - így kezdődik a Bajcsy-Zsilinszky Baráti Társaság
környezetvédő csoportjának, a Duna-mozgalmaknak és más független
szervezeteknek a közös felhívása békés, tiltakozó kirándulásra
hétfőn, április 3-ikán.
Akik idejében megváltották a jegyüket, azok számára különvonatok
indulnak Zebegénybe reggel 8 és 9 óra között, Nagymarosra pedig 10
és 11 óra között. A kirándulni vágyók ugyanis Zebegényben
találkoznak 10 órakor a Duna-parton, onnan teszik meg együtt a 8
kilométeres gyalogutat Nagymarosig, ahol délben 12 órakor
találkoznak mindazokkal, akik egyenesen a nagymarosi építkezéshez
mentek."
|
|
|
|
|
|
|
- MSZMP - ellenzék - 1. folyt.
|
A legvitatottabb kérdésekben az előrehaladás még várat magára. Mindeközben pedig a politikai spektrum szélén elhelyezkedő erők nyílt beszéddel, jelbeszéddel és mimikával üzengetnek egymásnak. Sajátos módon, ha ezek az üzenetek egyetlen pontban, vagy egyetlen politikus személyében keresztezik egymást, mint most is, akkor jelentésük azonos, épp csak tartalmuk különböző. Hogy érthetőbb legyek: Orbán Viktor által az ellenzék radikális erői felszólítják Pozsgay Imrét, mondjon le a köztársasági elnökjelöltségről. Természetesen itt nem Orbán Viktornak van kifogása és nem Pozsgay Imre ellen, hanem az ellenzék üzenetéről van szó, mely így szól: nem kérünk a reformkommunistákból. Szó szerint ugyanez a megfejtése a Debrecenből érkezett üzenetnek is, épp csak itt a feladók mások, s mint mondtam, más ugyanennek a jelentésnek a tartalma is. Mint tudjuk, Pozsgay a párt debreceni küldöttjelölő gyűlésén nem került be a várost az őszi pártkongresszuson képviselő 27-es testületbe. A 34 küldöttjelölt közül heten nem kerültek be a küldöttségbe, vagyis Debrecenben 27 olyan személyt találtak, aki a város kommunistáit megbízhatóbban tudja képviselni, mint Pozsgay Imre. Mivel gyaníthatóan a debrecenieknek sincs semmi leszámolnivalójuk Pozsgayval, az üzenet itt is csak az lehet: nem kérünk a reformkommunistákból. Nos, ebben a hangulatban és ezzel a háttérrel zajlanak a nemzeti kerekasztal-tárgyalások Budapesten.+++
1989. szeptember 7., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Kérem szépen, röviden annyit szeretnék mondani innen, Bajorországból, hogy a budapesti pártházza] szemben állva, a jobboldalon lévő kis házba 8 évvel ezelőtjt megtalálták azokat az embereket befalazva, akik kopogtak. De tekintettel arra, hogy akik kirendelték az egészségügyieket, és a karhatalom rögtön eltávolította őket, nem tudom, hogy azóta tudnak-e róla. Kötelességemnek tartottam, hogy ezt az információt közöljem önökkel."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|