|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A világkiállítás térségek elszegényedését okozhatja - A Szociáldemokrata Ifjúsági Kör felhívása a választópolgárokhoz
"A költségek
messze fölülmúlják a vízlépcső építésének kiadásait, de itt sem
ismeretes még megközelítően sem az összeg. A döntések előkészítését
ugyancsak egy szűk csoport végzi, mely érdekelt a világkiállítás
megrendezésében."
SZER, Világhíradó:
Ki a gátra!
"Ki a gátra! Nézzük meg Nagymarost közös szemmel a rombolás
helyén!" - így kezdődik a Bajcsy-Zsilinszky Baráti Társaság
környezetvédő csoportjának, a Duna-mozgalmaknak és más független
szervezeteknek a közös felhívása békés, tiltakozó kirándulásra
hétfőn, április 3-ikán.
Akik idejében megváltották a jegyüket, azok számára különvonatok
indulnak Zebegénybe reggel 8 és 9 óra között, Nagymarosra pedig 10
és 11 óra között. A kirándulni vágyók ugyanis Zebegényben
találkoznak 10 órakor a Duna-parton, onnan teszik meg együtt a 8
kilométeres gyalogutat Nagymarosig, ahol délben 12 órakor
találkoznak mindazokkal, akik egyenesen a nagymarosi építkezéshez
mentek."
|
|
|
|
|
|
|
Középszintű politikai egyeztető tárgyalások (3. rész)
|
A szünetet követően kezdődött meg a politikai pártok működésének jogi szabályozásával kapcsolatos kérdések áttekintése. Először azt vitatták meg, hogy mely személyi körökben kell szűkíteni a párttagság lehetőségét. Konszenzus van abban, hogy nem lehet pártnak tagja bíró, alkotmánybíró, valamint ülnök. Ugyancsak korlátozni kell az ügyészek és szabálysértési előadók párttagságát mindaddig, amíg szabadságot korlátozó kényszerintézkedést alkalmazhatnak. Egyelőre még nem sikerült összehangolni a felek álláspontját atekintetben, hogy miként korlátozzák a fegyveres erők és testületek tagjainak a pártokban való részvételi jogát. Az EKA véleménye szerint a fegyveres testületek depolitizálásához tartozna: megtiltani a hivatásos állományúaknak, hogy pártban választott tisztségviselők, illetve ügyintézők legyenek. Az MSZMP szerint elég lenne azt korlátozni, hogy a hivatásos állományba tartozók országos jellegű vezetői funkciót töltsenek be. A harmadik oldal véleménye az EKA-éhoz áll közel, miszerint a hivatásos állományúak semmilyen tisztséget ne tölthessenek be pártokban. Ezt követően került sor a legnagyobb nézetkülönbséget magában rejtő téma, a pártok vagyoni kérdései megvitatására. Egyetértés mutatkozik abban, hogy a pártok bejegyzéséhez vagyonmérleget kell benyújtani. Ugyancsak egységes a vélemény abban is, hogy a többpártrendszer költségvetési finanszírozása ne kerüljön többe, mint az egypártrendszeré. Továbbra is nyitott kérdés az, hogy az újonnan alakuló pártok kapnak-e az idén finanszírozást előlegként. Az EKA részéről felvetődött, hogy a pártok működésével kapcsolatos kérdésben megkönnyítené a megegyezést, s ugyanígy a választásokra való felkészülést, ha az MSZMP és a társadalmi szervezetek infrastruktúrájuk egy részét átengednék az újonnan alakuló szervezeteknek. Szabad György (EKA) kifejtette: az Ellenzéki Kerekasztal nem konfiskálásra és szekularizálásra készül. Ugyanakkor úgy véli, hogy fel kell készülni a párt- és az államvagyon becsületes felosztására. Pozsgay Imre ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott: a pártok vagyonának átvilágításáig az MSZMP kész vagyonának egy részét a kormány rendelkezésére bocsátani, hogy lehetőség nyíljék az új pártok infrastruktúrájának megteremtésére. Ezzel kapcsolatban olyan megállapodás született, hogy küldjenek ki szakértői munkacsoportot ennek kimunkálására. (folyt.köv.)
1989. augusztus 28., hétfő 21:21
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Kérem szépen, röviden annyit szeretnék mondani innen, Bajorországból, hogy a budapesti pártházza] szemben állva, a jobboldalon lévő kis házba 8 évvel ezelőtjt megtalálták azokat az embereket befalazva, akik kopogtak. De tekintettel arra, hogy akik kirendelték az egészségügyieket, és a karhatalom rögtön eltávolította őket, nem tudom, hogy azóta tudnak-e róla. Kötelességemnek tartottam, hogy ezt az információt közöljem önökkel."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|