|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A világkiállítás térségek elszegényedését okozhatja - A Szociáldemokrata Ifjúsági Kör felhívása a választópolgárokhoz
"A költségek
messze fölülmúlják a vízlépcső építésének kiadásait, de itt sem
ismeretes még megközelítően sem az összeg. A döntések előkészítését
ugyancsak egy szűk csoport végzi, mely érdekelt a világkiállítás
megrendezésében."
SZER, Világhíradó:
Ki a gátra!
"Ki a gátra! Nézzük meg Nagymarost közös szemmel a rombolás
helyén!" - így kezdődik a Bajcsy-Zsilinszky Baráti Társaság
környezetvédő csoportjának, a Duna-mozgalmaknak és más független
szervezeteknek a közös felhívása békés, tiltakozó kirándulásra
hétfőn, április 3-ikán.
Akik idejében megváltották a jegyüket, azok számára különvonatok
indulnak Zebegénybe reggel 8 és 9 óra között, Nagymarosra pedig 10
és 11 óra között. A kirándulni vágyók ugyanis Zebegényben
találkoznak 10 órakor a Duna-parton, onnan teszik meg együtt a 8
kilométeres gyalogutat Nagymarosig, ahol délben 12 órakor
találkoznak mindazokkal, akik egyenesen a nagymarosi építkezéshez
mentek."
|
|
|
|
|
|
|
- Gyászünnepség - 4. folyt.
|
Ebből a szempontból teljesen mellékes volt, hogy Nagy Imre magát kommunistának nézte-e vagy nem. Az, amit ő akkor jelképezett - és amiért kivégezték - az nem a kommunizmus. - Hát ebből a szempontból mindegy, de ha - mondjuk - abból indulunk ki, (tudom, hogy ez nagyon nehéz most ebből kiindulni, mert Nagy Imrét nem tudjuk megkérdezni), de ha ő önmagát ugyanakkor kommunistának is érezte, miközben az ország függetlensége és a demokrácia lebegett a szeme előtt, akkor talán Orbán Viktornak még sincs igaza, hogy összeegyeztethetetlen a demokrácia a kommunizmussal? Siklós István mit gondol? - Hát szerintem összeegyeztethető ezek szerint, mert egyébként Nagy Imre ezen a kategórián túlemelkedett, és nem lehet róla úgy beszélni, mint ilyen vagy olyan pártnak a képviselőjéről - ebben egyetértek Schöpflin Györggyel -, hanem ő tulajdonképpen Magyarország államfője volt, és mint ilyen a mártíromság vállalásával ezen a kategórián, hogy kommunista vagy nem kommunista, túlemelkedett - szóval nem lehet őt így minősíteni. De visszatérve arra, hogy lehet-e, elképzelhető-e a kommunista rendszerben az, hogy demokrácia van? - ez szerintem elképzelhető akkor, hogyha ez a kommunista párt vagy a Magyar Szocialista Munkáspárt meg tud változni. Ha -, mint a Nagy Imre annak idején elfogadta többpártrendszert - akkor elfogadta tulajdonképpen azt is, hogy a kommunista párt az kisebbségbe kerülhet, vagy ellenzékbe kerülhet. Hogyha ez a Magyar Szocialista Munkáspárt elfogadja ezt, hogy kisebbségbe kerülhet, illetve elveszíthet választást, akkor elképzelhető a demokrácia és az ilyenfajta kommunista pártnak az együttélése. (folyt.)
1989. június 17., szombat
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Kérem szépen, röviden annyit szeretnék mondani innen, Bajorországból, hogy a budapesti pártházza] szemben állva, a jobboldalon lévő kis házba 8 évvel ezelőtjt megtalálták azokat az embereket befalazva, akik kopogtak. De tekintettel arra, hogy akik kirendelték az egészségügyieket, és a karhatalom rögtön eltávolította őket, nem tudom, hogy azóta tudnak-e róla. Kötelességemnek tartottam, hogy ezt az információt közöljem önökkel."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|