|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A világkiállítás térségek elszegényedését okozhatja - A Szociáldemokrata Ifjúsági Kör felhívása a választópolgárokhoz
"A költségek
messze fölülmúlják a vízlépcső építésének kiadásait, de itt sem
ismeretes még megközelítően sem az összeg. A döntések előkészítését
ugyancsak egy szűk csoport végzi, mely érdekelt a világkiállítás
megrendezésében."
SZER, Világhíradó:
Ki a gátra!
"Ki a gátra! Nézzük meg Nagymarost közös szemmel a rombolás
helyén!" - így kezdődik a Bajcsy-Zsilinszky Baráti Társaság
környezetvédő csoportjának, a Duna-mozgalmaknak és más független
szervezeteknek a közös felhívása békés, tiltakozó kirándulásra
hétfőn, április 3-ikán.
Akik idejében megváltották a jegyüket, azok számára különvonatok
indulnak Zebegénybe reggel 8 és 9 óra között, Nagymarosra pedig 10
és 11 óra között. A kirándulni vágyók ugyanis Zebegényben
találkoznak 10 órakor a Duna-parton, onnan teszik meg együtt a 8
kilométeres gyalogutat Nagymarosig, ahol délben 12 órakor
találkoznak mindazokkal, akik egyenesen a nagymarosi építkezéshez
mentek."
|
|
|
|
|
|
|
Interjú Orbán Viktorral
|
München, 1989. június 16. (SZER, Különműsor) - Azt hiszem, hogy a nap során újból és újból a figyelem az áldozatokról, a mártírokról a jelenlevő fiatalokra irányult - akikért, és akik érdekében is, akiknek a jövőéért, ők ott, mint mondták - köztünk vannak, köztünk maradnak, de meghaltak. A fiatalok képviseletében a Hősök terén a Fidesz vezetőségének tagja: Orbán Viktor mondott beszédet. Az osztrák televízió azzal a mondattal fejezte be délelőtt műsorának közvetítését, hogy ilyen hangon 40 éve a Magyar Rádióban, és - amióta megvan - a Magyar Televízióban nem beszéltek. Szekeres László a Hősök terén befejezett ünnepség után rövid interjút készített Orbán Viktorral. - Közvetlenül a ravatalozási ünnepség és a beszédek elhangzása után Orbán Viktorral beszélgetek, aki a magyar fiatalok nevében beszélt a jelenlévő tömeghez. Viktor, hogy értékeled ezt a mai ünnepet vagy gyászszertartást? - ez alatt azt értem, hogy Te beszédetben céloztál arra, hogy jelenleg olyan emberek is vannak, akik rátették a kezüket a koporsóra, és ezáltal más embereknek akarnak mutatkozni. Ilyenek is vannak, és vannak olyanok is, mint ahogy - mondjuk - te gondolkozol, vagy mi gondolkodunk. - Igen, hát először az első kérdésről: hogy miképpen értékelem a mai napot - egy óriási dolog, hogy ez megtörtént. Hát én a mai napot azt hiszem csak az igazság napjának, az igazság pillanatának mondhatnám, hogyha patetikus szeretnék lenni. Arról van szó, hogy azok, akik legyilkolták Nagy Imrééket, legyilkolták, nemcsak kommunista, reformkommunista politikusait, hanem a magamfajta utcai srácokat - ezek ma kénytelenek beismerni, hogy mit tettek. És nemcsak azt kénytelenek beismerni, hogy gyilkosok voltak, hanem azt is be kell ismerniük, hogy 56-ban rossz irányba vitték ezt országot, és a mai csődtömeg az nem más mint 56-nak a világos folyománya, és a mai politikusok ehhez a rossz irányba való meneteléshez járultak hozzá. (folyt.)
1989. június 16., péntek
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Kérem szépen, röviden annyit szeretnék mondani innen, Bajorországból, hogy a budapesti pártházza] szemben állva, a jobboldalon lévő kis házba 8 évvel ezelőtjt megtalálták azokat az embereket befalazva, akik kopogtak. De tekintettel arra, hogy akik kirendelték az egészségügyieket, és a karhatalom rögtön eltávolította őket, nem tudom, hogy azóta tudnak-e róla. Kötelességemnek tartottam, hogy ezt az információt közöljem önökkel."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|