|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A világkiállítás térségek elszegényedését okozhatja - A Szociáldemokrata Ifjúsági Kör felhívása a választópolgárokhoz
"A költségek
messze fölülmúlják a vízlépcső építésének kiadásait, de itt sem
ismeretes még megközelítően sem az összeg. A döntések előkészítését
ugyancsak egy szűk csoport végzi, mely érdekelt a világkiállítás
megrendezésében."
SZER, Világhíradó:
Ki a gátra!
"Ki a gátra! Nézzük meg Nagymarost közös szemmel a rombolás
helyén!" - így kezdődik a Bajcsy-Zsilinszky Baráti Társaság
környezetvédő csoportjának, a Duna-mozgalmaknak és más független
szervezeteknek a közös felhívása békés, tiltakozó kirándulásra
hétfőn, április 3-ikán.
Akik idejében megváltották a jegyüket, azok számára különvonatok
indulnak Zebegénybe reggel 8 és 9 óra között, Nagymarosra pedig 10
és 11 óra között. A kirándulni vágyók ugyanis Zebegényben
találkoznak 10 órakor a Duna-parton, onnan teszik meg együtt a 8
kilométeres gyalogutat Nagymarosig, ahol délben 12 órakor
találkoznak mindazokkal, akik egyenesen a nagymarosi építkezéshez
mentek."
|
|
|
|
|
|
|
Debreceni különvonat Nagy Imre temetésére - Félreértések a jegyváltás körül
|
1989. június 13., kedd - A debreceni Ellenzéki Kerekasztal a Hajdú-Bihari Naplóban és az úton című hetilapban közleményt jelentetett meg arról, hogy a Nagy Imre-per áldozatainak gyászszertartására különvonatot indítanak a hajdú-bihari megyeszékhelyről, amelyre a MÁV 50 százalékos kedvezményt biztosít.
Turi Gábor, az MDF debreceni szervezetének elnökségi tagja kedden délután arról tájékoztatta az MTI Hajdú-Bihar megyei tudósítóját, hogy legutóbbi ülésükön többen jelezték: a MÁV csak úgy adja ki a jegyeket, ha felírják a jegyváltó nevét és lakáscímét. Ezt az eljárást értetlenül és ellenérzésekkel fogadták az érintettek. Kovács Gyula, a debreceni vasútigazgatóság megbízott igazgatója az üggyel kapcsolatban elmondta, hogy az Ellenzéki Kerekasztal képviselőjének korábbi jelzése szerint legalább 500-an utaznának a temetésre Debrecenből, s ehhez különvonat biztosítását kérték. A jelzett utasszámnál azonban eddig jóval kevesebben - kedden délutánig alig több mint huszan - váltottak jegyet a vonatra, így kétséges, hogy különvonatot kell-e a MÁV-nak biztosítania, vagy elegendő néhány vasuti kocsit a menetrendszerű járathoz csatolni. Ha ötszázan összejönnek, a MÁV 50 százalékos kedvezményt biztosít, illetve egy másik szabály szerint csoportos utazás esetén már 50 személyt is megillet a kedvezmény - mondta Kovács Gyula. A debreceni vasútigazgatóság kereskedelmi szakemberei azért kezdeményezték a kifogásolt intézkedést - a nevek és a címek felírását -, hogy amennyiben nem lesz elegendő utas, időben értesíthessék az érintetteket: a kedvezmény nem illeti meg őket, vagyis csak teljes áru menetjeggyel utazhatnak. A vasútigazgató sajnálkozását fejezte ki a félreértések miatt, s elmondta, hogy a kedvezményre esetlegesen nem jogosultakat sem büntetik meg június 16-án, amennyiben féláru jeggyel szállnak vonatra. (MTI)
1989. június 13., kedd 21:06
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Kérem szépen, röviden annyit szeretnék mondani innen, Bajorországból, hogy a budapesti pártházza] szemben állva, a jobboldalon lévő kis házba 8 évvel ezelőtjt megtalálták azokat az embereket befalazva, akik kopogtak. De tekintettel arra, hogy akik kirendelték az egészségügyieket, és a karhatalom rögtön eltávolította őket, nem tudom, hogy azóta tudnak-e róla. Kötelességemnek tartottam, hogy ezt az információt közöljem önökkel."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|