|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A világkiállítás térségek elszegényedését okozhatja - A Szociáldemokrata Ifjúsági Kör felhívása a választópolgárokhoz
"A költségek
messze fölülmúlják a vízlépcső építésének kiadásait, de itt sem
ismeretes még megközelítően sem az összeg. A döntések előkészítését
ugyancsak egy szűk csoport végzi, mely érdekelt a világkiállítás
megrendezésében."
SZER, Világhíradó:
Ki a gátra!
"Ki a gátra! Nézzük meg Nagymarost közös szemmel a rombolás
helyén!" - így kezdődik a Bajcsy-Zsilinszky Baráti Társaság
környezetvédő csoportjának, a Duna-mozgalmaknak és más független
szervezeteknek a közös felhívása békés, tiltakozó kirándulásra
hétfőn, április 3-ikán.
Akik idejében megváltották a jegyüket, azok számára különvonatok
indulnak Zebegénybe reggel 8 és 9 óra között, Nagymarosra pedig 10
és 11 óra között. A kirándulni vágyók ugyanis Zebegényben
találkoznak 10 órakor a Duna-parton, onnan teszik meg együtt a 8
kilométeres gyalogutat Nagymarosig, ahol délben 12 órakor
találkoznak mindazokkal, akik egyenesen a nagymarosi építkezéshez
mentek."
|
|
|
|
|
|
|
Pedagógusnapi kitüntetések (2. rész)
|
Petró András, a Tankönyvkiadó Vállalat igazgatója, Simon Józsefné, a szolnoki Kodály Zoltán Ének-Zene tagozatos Általános Iskola igazgatója, Szabó István, a pápai Türr István Gimnázium és Óvónői Szakközépiskola középiskolai tanára, Dr. Tóth Jánosné, a budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium igazgatója. Az oktatás-nevelés területén végzett kiemelkedő munkája elismeréséül a KIVÁLÓ PEDAGÓGUS kitüntető címet kapta: Akucs Lóránt, a Letkési Általános Művelődési Központ Általános Iskolája tanára, Angyal Dánielné, a hodászi óvoda óvodavezetője, Aschenbrenner Mátyásné, a nagypeterdi Általános Iskola tanítója, Dr. Ágoston Miklósné, a budapesti II. kerületi Áldás utcai Általános Iskola szaktanácsadója, Babodi Béláné, a Kecskeméti Tanítóképző Főiskola főiskolai tanára, Bayer Tibor, a székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium középiskolai tanára, Bakó Andrásné, a hajdúnánási III. számú Óvoda óvodavezetője, Bakonyiné dr. Molnár Éva, a szegedi Bebrits Lajos Szakközépiskola tanára, szaktanácsadó, Bali János, a faddi Nevelőotthon igazgatója, Balogh Béla, a miskolci Berzeviczy Gergely Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola igazgatóhelyettese, Balogh Istvánné, a nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium középiskolai tanára, Baráth Sándorné, a budapesti XIII. kerületi 15. számú Napköziotthonos Óvoda óvodavezetője, Barcsik János, a hevesi Körzeti Általános Iskola és Diákotthon igazgatója, Bartha Tiborné, a nyírmadai Általános Iskola igazgatóhelyettese, Bazsó György, a győri Kazinczy Ferenc Gimnázium általános igazgatóhelyettese, (folyt.köv.)
1989. június 1., csütörtök 22:38
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Kérem szépen, röviden annyit szeretnék mondani innen, Bajorországból, hogy a budapesti pártházza] szemben állva, a jobboldalon lévő kis házba 8 évvel ezelőtjt megtalálták azokat az embereket befalazva, akik kopogtak. De tekintettel arra, hogy akik kirendelték az egészségügyieket, és a karhatalom rögtön eltávolította őket, nem tudom, hogy azóta tudnak-e róla. Kötelességemnek tartottam, hogy ezt az információt közöljem önökkel."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|