|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A világkiállítás térségek elszegényedését okozhatja - A Szociáldemokrata Ifjúsági Kör felhívása a választópolgárokhoz
"A költségek
messze fölülmúlják a vízlépcső építésének kiadásait, de itt sem
ismeretes még megközelítően sem az összeg. A döntések előkészítését
ugyancsak egy szűk csoport végzi, mely érdekelt a világkiállítás
megrendezésében."
SZER, Világhíradó:
Ki a gátra!
"Ki a gátra! Nézzük meg Nagymarost közös szemmel a rombolás
helyén!" - így kezdődik a Bajcsy-Zsilinszky Baráti Társaság
környezetvédő csoportjának, a Duna-mozgalmaknak és más független
szervezeteknek a közös felhívása békés, tiltakozó kirándulásra
hétfőn, április 3-ikán.
Akik idejében megváltották a jegyüket, azok számára különvonatok
indulnak Zebegénybe reggel 8 és 9 óra között, Nagymarosra pedig 10
és 11 óra között. A kirándulni vágyók ugyanis Zebegényben
találkoznak 10 órakor a Duna-parton, onnan teszik meg együtt a 8
kilométeres gyalogutat Nagymarosig, ahol délben 12 órakor
találkoznak mindazokkal, akik egyenesen a nagymarosi építkezéshez
mentek."
|
|
|
|
|
|
|
NSZK - Pozsgay Imre (1.rész)
|
Flesch István, az MTI tudósítója jelenti:
Bonn, 1989. május 29. hétfő (MTI-tud) - Az NSZK-beli Konrad Adenauer Alapítvány rendezésében hétfőn háromnapos nemzetközi értekezlet nyílt ,,Keletközép-Európa - a reformok kihívása,, címmel. A tanácskozáson az európai és a tengerentúli tudományos élet számos rangos politológus, közgaszdász, jogász és történész képviselője vesz részt. Magyar részről többek között Bihari Mihály, Bauer Tamás, Hankiss Elemér, Ágh Attila, Kilényi Géza, Halmai Gábor, Hardi Péter, Józsa Gyula, Tardos Márton, Takács Imre. Az esemény megnyitóján jelen volt Pozsgay Imre államminiszter.
Bernhard Vogel, az alapítvány elnöke, nyugalmazott rajna-pfalzi miniszterelnök megnyitójában külön köszöntötte Pozsgay Imrét, aki a már fél évvel ezelőtt küldött és elfogadott meghívásnak eleget téve díszvendégként érkezett a tanácskozásra, és NSZK-beli tartózkodása során a bonni vezetőkkel is tárgyalásokat folytat a két ország kapcsolatainak építéséről. Délután Pozsgay Imre nagy sikerű beszámolót tartott a magyarországi törekvésekről, reformokról, a válságból kivezető útról. A magyar pártnak több és keservesebb tapasztalata van a kudarcokról, mint talán a szomszédoknak, és az összes kísérletet megtette arra, hogy a régi struktúra szerint reformáljon. Mindegyikkel elbukott. Egyetlen kísérletre még maradt lehetősége: erőszakkal fenntartani a berendezkedést. Tudjuk azonban: hatalmat meg lehet ugyan tartani erőszakkal, de működőképessé nem lehet tenni vele a társadalmat. Erőszakkal megtartott pozícióval az MSZMP végül is történelmileg végleg kikerülne az ország életéből - mondotta Pozsgay. Ezzel összefüggésben megemlítette, hogy ennek ellenére a pártban vannak, akik még ma is elképzelhetőnek tartják a represszív megoldást. Kifejtette: a másik tényező, ami megkönnyítette az MSZMP vezetésének a reformokra való átállást, az a körülmény, hogy minden viszontagsága és történelmi mulasztása, bűne ellenére az MSZMP sokkal kevésbé szenvedett a közvélemény szemében vereséget, mint a többi keletközép-európai ország hasonló funkciókat betöltő pártja. A pártnak maradt egy nagyon lényeges és tisztességes része, amely őrzi a kiegyezési képességet, a kormányzásra való képességet, valamint azt a lehetőséget, hogy a megegyezés egyik kezdeményezője legyen. Ennek az egyik legmarkánsabb megjelenítése a reformkörök mozgalma, de sok más bizonyíték is van erre. (folyt.)
1989. május 29., hétfő 20:41
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
NSZK - Pozsgay Imre (2.rész)
|
A hogyan tovább kérdését elemezve Pozsgay Imre feltette a kérdést: milyen a szocializmus, amelyet értékként vallunk. Megállapította, hogy a legfontosabb: demokrácia nélkül nincs szocializmus. Nem lehet olyan elvont cél a történelemben - erről vannak keserves tapasztalataink - amelyért a politikai szabadságot fel lehetne áldozni. Annak kapcsán, hogy miért a politika jár elől a reformban, és nem túl gyors-e az, ami Magyarországon történik, Pozsgay két babonát oszlatott el. Az egyik szerint a hatalom jelenleg gazdaságilag szorongatott helyzetében és a nép dühének kitéve az életkörülmények romlása miatt a szabadságot kínálva próbál egérutat nyerni. A másik még ennél is vulgárisabb nézet szerint néhány ambíciózus középkorú politikus a tavaly májusi fordulatnál szóhoz jutott, és gyorsan saját képzetei szerint akarja elrendezni a társadalmi berendezkedést. Egyikről sincs szó, és meggyőződésem, hogy még szándékukban sincs ilyen - mondotta. Másról, arról van szó, hogy a gazdaságon kívüli kényszerek uralkodtak a gazdaságon, és ezeket a kényszereket kell megszüntetni. A gazdaságot tulajdonosok által mozgatott és termelékeny gazdasággá kell átalakítani. Ami pedig a fejlődés gyorsaságát illeti, a magyar reform - jelentette ki - lemaradásban van: a problémák nagyságához mérjük a feladatokat és a tempót. És akik a stabilitásért aggódnak, és tőkekihelyezés dolgában ilyen megfontolásokra figyelnek, gondoljanak arra: a diktatúránál ingatagabb, instabilabb rendszer nincs a történelemben. Nálunk katasztrófa és anarchia soha nem az előrehaladás gyorsaságából, hanem mindig a visszalépésből származott - hangsúlyozta Pozsgay Imre. +++
1989. május 29., hétfő 20:49
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Kérem szépen, röviden annyit szeretnék mondani innen, Bajorországból, hogy a budapesti pártházza] szemben állva, a jobboldalon lévő kis házba 8 évvel ezelőtjt megtalálták azokat az embereket befalazva, akik kopogtak. De tekintettel arra, hogy akik kirendelték az egészségügyieket, és a karhatalom rögtön eltávolította őket, nem tudom, hogy azóta tudnak-e róla. Kötelességemnek tartottam, hogy ezt az információt közöljem önökkel."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|