|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A világkiállítás térségek elszegényedését okozhatja - A Szociáldemokrata Ifjúsági Kör felhívása a választópolgárokhoz
"A költségek
messze fölülmúlják a vízlépcső építésének kiadásait, de itt sem
ismeretes még megközelítően sem az összeg. A döntések előkészítését
ugyancsak egy szűk csoport végzi, mely érdekelt a világkiállítás
megrendezésében."
SZER, Világhíradó:
Ki a gátra!
"Ki a gátra! Nézzük meg Nagymarost közös szemmel a rombolás
helyén!" - így kezdődik a Bajcsy-Zsilinszky Baráti Társaság
környezetvédő csoportjának, a Duna-mozgalmaknak és más független
szervezeteknek a közös felhívása békés, tiltakozó kirándulásra
hétfőn, április 3-ikán.
Akik idejében megváltották a jegyüket, azok számára különvonatok
indulnak Zebegénybe reggel 8 és 9 óra között, Nagymarosra pedig 10
és 11 óra között. A kirándulni vágyók ugyanis Zebegényben
találkoznak 10 órakor a Duna-parton, onnan teszik meg együtt a 8
kilométeres gyalogutat Nagymarosig, ahol délben 12 órakor
találkoznak mindazokkal, akik egyenesen a nagymarosi építkezéshez
mentek."
|
|
|
|
|
|
|
Magyar-cseh kapcsolatok - 1. folyt.
|
A szlovák sajtó tegnap jelentette, hogy e héten megkezdődnek a munkálatok a Pozsonytól keletre épített hatalmas mesterséges tó feltöltésére. Ebből a tóból használnák a vizet végül is az erőmű turbináinak a meghajtására. Amennyiben azonban Magyarország nem készíti el a saját oldalán lévő részleget, a szlovák áramfejlesztő nem működhet teljes erővel. Magyarország biztosította Csehszlovákiát, hogy továbbra is szándékában áll fenntartani a jószomszédi viszonyt. A magyar döntés azonban e viszonyra a lehető legnagyobb nyomást helyzete. Ausztria, amely hatalmas összegeket fektetett be a nagymarosi tervbe, aggodalommal fogadta a magyar döntést. Az osztrák külügyminisztérium Bécsben jelentette: mindent megpróbál majd annak érdekében, hogy megőrizze a Magyarországon dolgozó osztrák vállalatok és dolgozóik érdekeit. Erről szóló cikkében a Guardian mai száma többek között megemlíti, hogy a Németh Miklós által bejelentett döntésnek fontos következményei lehetnek a magyar vezetőség szempontjából is. Mint ismeretes ugyanis, Grósz Károly a vízlépcsőrendszer megépítése folytatásának volt a híve. Most azonban, hogy a közelmúltban helyzete némileg kérdésessé vált, a Nagymarossal kapcsolatos döntés nyomán további nagy kérdőjel lebeg Grász felett. Németh Miklós Prágából Bécsbe utazik, ahol osztrák bankok képviselőivel fog tárgyalni. Ezek a bankok azok, amelyek finanszírozták az erőmű magyar részlegét. Az osztrákok összesen mintegy 8 milliárd schillinget előlegeztek Magyarországnak, amely jó ideig azzal érvelt, hogy a jelenlegi fázisban sokkal költségesebb volna leállítani az építkezést, mint befejezni. Mint a Guardian cikke megjegyzi: a munkálatok leállítása jelentős győzelemnek tekinthető a magyar környezetvédelmi mozgalom számára, amely a korai nyolcvanas évek óta folytat kampány ezirányban. +++
1989. május 16., kedd
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Kérem szépen, röviden annyit szeretnék mondani innen, Bajorországból, hogy a budapesti pártházza] szemben állva, a jobboldalon lévő kis házba 8 évvel ezelőtjt megtalálták azokat az embereket befalazva, akik kopogtak. De tekintettel arra, hogy akik kirendelték az egészségügyieket, és a karhatalom rögtön eltávolította őket, nem tudom, hogy azóta tudnak-e róla. Kötelességemnek tartottam, hogy ezt az információt közöljem önökkel."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|