|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A világkiállítás térségek elszegényedését okozhatja - A Szociáldemokrata Ifjúsági Kör felhívása a választópolgárokhoz
"A költségek
messze fölülmúlják a vízlépcső építésének kiadásait, de itt sem
ismeretes még megközelítően sem az összeg. A döntések előkészítését
ugyancsak egy szűk csoport végzi, mely érdekelt a világkiállítás
megrendezésében."
SZER, Világhíradó:
Ki a gátra!
"Ki a gátra! Nézzük meg Nagymarost közös szemmel a rombolás
helyén!" - így kezdődik a Bajcsy-Zsilinszky Baráti Társaság
környezetvédő csoportjának, a Duna-mozgalmaknak és más független
szervezeteknek a közös felhívása békés, tiltakozó kirándulásra
hétfőn, április 3-ikán.
Akik idejében megváltották a jegyüket, azok számára különvonatok
indulnak Zebegénybe reggel 8 és 9 óra között, Nagymarosra pedig 10
és 11 óra között. A kirándulni vágyók ugyanis Zebegényben
találkoznak 10 órakor a Duna-parton, onnan teszik meg együtt a 8
kilométeres gyalogutat Nagymarosig, ahol délben 12 órakor
találkoznak mindazokkal, akik egyenesen a nagymarosi építkezéshez
mentek."
|
|
|
|
|
|
|
Pártkongresszust javasol a kaposvári reformkör (1. rész)
|
1989. május 12., péntek - Az MSZMP-tagok kaposvári reformköre csütörtök esti összejövetelén egyebek közt megvitatta a Központi Bizottság május 8-i ülésén elfogadott állásfoglalást, amely szerint 1989-ben országos pártértekezletre kerüljön sor. A reformkör tagjai ezzel szemben javasolják, hogy hívják össze az MSZMP kongresszusát. A küldöttek megválasztása a pártalapszervezetek bázisán, a tagság teljes körének részvételével történjék meg, mert csak így biztosítható, hogy a párttagság kifejezésre juttassa politikai állásfoglalását.
Javasolják továbbá, hogy az MSZMP választási programját is alulról építkezve, a kongresszusi előkészületekkel egybekapcsolt teljes körű pártvita után dolgozzák ki. A reformkör tagjai felhívással fordulnak az MSZMP tagságához és pártszerveihez is, hogy friss, a reformok iránt elkötelezett erők bevonásával tegyenek meg mindent az MSZMP belső megújulásáért, demokratikus működéséért. Az összejövetelen a fentiekkel összefüggő témaként azokat a gyakorlati lépéseket és teendőket vitatták meg, amelyekkel a reformkör tagjai személyesen is részt vállalnak az MSZMP szervezeti és munkastílusbeli megújításában. Örömmel állapították meg, hogy Somogy megye pártszervezeteiben és testületeiben erősödik a fogadókészség a reformgondolatok iránt. A kör képviselői részt vehettek és véleményt nyilváníthattak az újjáválasztott megyei pártbizottság első ülésén. Egyre több alapszervezeti taggyűlésre, munkabizottsági és titkári értekezletre szóló meghívás ad lehetőséget a reformkör résztvevőinek, hogy érvelve, vitatkozva terjesszék nézeteiket. (folyt. köv.)
1989. május 12., péntek 20:25
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Kérem szépen, röviden annyit szeretnék mondani innen, Bajorországból, hogy a budapesti pártházza] szemben állva, a jobboldalon lévő kis házba 8 évvel ezelőtjt megtalálták azokat az embereket befalazva, akik kopogtak. De tekintettel arra, hogy akik kirendelték az egészségügyieket, és a karhatalom rögtön eltávolította őket, nem tudom, hogy azóta tudnak-e róla. Kötelességemnek tartottam, hogy ezt az információt közöljem önökkel."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|