|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A világkiállítás térségek elszegényedését okozhatja - A Szociáldemokrata Ifjúsági Kör felhívása a választópolgárokhoz
"A költségek
messze fölülmúlják a vízlépcső építésének kiadásait, de itt sem
ismeretes még megközelítően sem az összeg. A döntések előkészítését
ugyancsak egy szűk csoport végzi, mely érdekelt a világkiállítás
megrendezésében."
SZER, Világhíradó:
Ki a gátra!
"Ki a gátra! Nézzük meg Nagymarost közös szemmel a rombolás
helyén!" - így kezdődik a Bajcsy-Zsilinszky Baráti Társaság
környezetvédő csoportjának, a Duna-mozgalmaknak és más független
szervezeteknek a közös felhívása békés, tiltakozó kirándulásra
hétfőn, április 3-ikán.
Akik idejében megváltották a jegyüket, azok számára különvonatok
indulnak Zebegénybe reggel 8 és 9 óra között, Nagymarosra pedig 10
és 11 óra között. A kirándulni vágyók ugyanis Zebegényben
találkoznak 10 órakor a Duna-parton, onnan teszik meg együtt a 8
kilométeres gyalogutat Nagymarosig, ahol délben 12 órakor
találkoznak mindazokkal, akik egyenesen a nagymarosi építkezéshez
mentek."
|
|
|
|
|
|
|
A Magyar Tudományos Akadémia elnökségének ülése (2. rész)
|
Az elnökség megvitatta és elfogadta a radioaktív-hulladék-temető létesítését vizsgáló szakértőbizottság jelentését. E bizottság a rendelkezésére bocsátott anyagok áttekintése, helyszíni bejárások és a szükséges konzultációk alapján megállapította: a természettudományi és műszaki szempontból javasolt terület - Ófalu - nem alkalmatlan a Paksi Atomerőmű I-IV. blokkjaiban keletkező kis és közepes aktivitású radioaktív hulladékok végleges elhelyezésére. Itt nem áll fenn veszélyhelyzet. Elengedhetetlen viszont korszerű sugárvédelmi ellenőrző rendszer kiépítése. A létesítmény megfelel a nemzetközi előírásoknak. A szakértő bizottság megalapozott választ adott a mecseknádasdi községi tanács által felkért szakértőcsoport ellenérveire. Állásfoglalásában a bizottság nemcsak a szakértőcsoport vizsgálata idején fennállt viszonyokat, hanem az azóta végzett vizsgálatok dokumentált eredményeit is figyelembe vette. Ezek alapján úgy itélte meg, hogy nem indokolt a szakértőcsoportnak a korábbi vizsgálatra alapozott véleménye, amely szerint ,,a kijelölt terület radioaktív hulladéktároló létesítésére alkalmatlan.,, A bizottság ajánlotta, hogy az országban vegyék számba azokat a területeket, ahol a jövőben elhelyezhetik a radioaktív és más toxikus hulladékokat. Ezzel a feladattal a Központi Földtani Hivatalt lehetne megbízni. Az elnökség megállapította, hogy e létesítmény társadalmi előkészítése elhibázott. Nem gondoskodtak a lakosság megfelelő felvilágosításáról, és nem dolgoztak ki versenyeztetési alapra helyezett kompenzációs rendszert, amelyet más országokban ilyen esetekben alkalmaznak. Ezek elengedhetetlenek. Javasolta az elnökség azt is, hogy szakértők közreműködésével alakítsanak ki társadalmi ellenőrzést azért, hogy a hulladéktemető rendeltetésének megfelelően üzemeljen, s a biztonságot rendszeres mérésekkel ellenőrizzék. Az elnökség felkérte az elnököt, hogy a szakértőbizottság jelentését és az elnökség határozatát küldje meg a szociális és egészségügyi, valamint a közlekedési, hírközlési és építésügyi miniszternek, akik a vizgálatot kérték. (MTI)
1989. május 2., kedd 20:41
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Kérem szépen, röviden annyit szeretnék mondani innen, Bajorországból, hogy a budapesti pártházza] szemben állva, a jobboldalon lévő kis házba 8 évvel ezelőtjt megtalálták azokat az embereket befalazva, akik kopogtak. De tekintettel arra, hogy akik kirendelték az egészségügyieket, és a karhatalom rögtön eltávolította őket, nem tudom, hogy azóta tudnak-e róla. Kötelességemnek tartottam, hogy ezt az információt közöljem önökkel."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|