|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A világkiállítás térségek elszegényedését okozhatja - A Szociáldemokrata Ifjúsági Kör felhívása a választópolgárokhoz
"A költségek
messze fölülmúlják a vízlépcső építésének kiadásait, de itt sem
ismeretes még megközelítően sem az összeg. A döntések előkészítését
ugyancsak egy szűk csoport végzi, mely érdekelt a világkiállítás
megrendezésében."
SZER, Világhíradó:
Ki a gátra!
"Ki a gátra! Nézzük meg Nagymarost közös szemmel a rombolás
helyén!" - így kezdődik a Bajcsy-Zsilinszky Baráti Társaság
környezetvédő csoportjának, a Duna-mozgalmaknak és más független
szervezeteknek a közös felhívása békés, tiltakozó kirándulásra
hétfőn, április 3-ikán.
Akik idejében megváltották a jegyüket, azok számára különvonatok
indulnak Zebegénybe reggel 8 és 9 óra között, Nagymarosra pedig 10
és 11 óra között. A kirándulni vágyók ugyanis Zebegényben
találkoznak 10 órakor a Duna-parton, onnan teszik meg együtt a 8
kilométeres gyalogutat Nagymarosig, ahol délben 12 órakor
találkoznak mindazokkal, akik egyenesen a nagymarosi építkezéshez
mentek."
|
|
|
|
|
|
|
Megvan-e Önben az elszántság - A Hét interjúja a miniszterelnökkel (1. rész)
|
1989. április 16., vasárnap - Az elmúlt időszakban számos fórumon és a sajtóban is élesen bírálták és bírálják a politikai vezetést, nem utolsó sorban a kormányt. A Magyar Televízió politikai magazinja, A HÉT Németh Miklós miniszterelnököt kérte arra, hogy a televízió nyilvánossága előtt fejtse ki véleményét a kormány tevékenységéről, a további elképzelésekről, illetve az utóbbi időben közfelháborodást kiváltott döntések hátteréről.
Németh Miklós elöljáróban utalt a kormány szakértelmét bíráló, lemondását, összetételének megváltoztatását sürgető nyilatkozatokra, állásfoglalásokra, sőt, egyértelműen vitatta, illetve visszautasította ezeket. Ezekkel összefüggésben hangsúlyozta: az ország jelenlegi helyzetéből nem jelentenek kiutat a puszta személycserék, ezért nem tartja reálisnak, hogy a kormány visszaadja mandátumát. Álláspontjának hátterét megvilágítva kifejtette: a jelenlegi kormány vállára olyan, több évtizedes örökség nehezedik, amely nagy felelősséget ró a kormányfőre, az államminiszterekre és mindazokra, akik az ország sorsának jobbrafordításán munkálkodnak. Ez a kormány követett el kisebb-nagyobb hibákat az elmúlt 5 hónap alatt, de összességében az a szándék vezérelte, hogy az országot elmozdítsa a holtpontról. Lehet, hogy ez nem sikerült - mondotta -, de ezzel együtt sem értek egyet azzal, hogy ez a kormány egészében nem alkalmas a problémák megoldására. Mindezzel együtt olyan következtetésekre jutottam, amelyek eredményeként az országgyűlés májusi ülésszakán jelentős kormányátalakításra kérek felhatalmazást a parlamenttől - jelentette ki. Egy kérdés kapcsán, utalva a bizalmi, illetve bizalmatlansági indítványra vonatkozó törvénytervezetre, aláhúzta: meggyőződésem, hogy a kormányzat működőképességét, annak hatékonyságát nem szolgálná az a törvénytervezetben megfogalmazott lehetőség, hogy egyes miniszterek ellen külön-külön is lehessen bizalmatlansági indítványt benyújtani. A kormányzati munka jövőjére vonatkozó elképzeléseit felvázolva hangoztatta: radikálisan tovább kell haladni a párt és az állam szétválasztásának útján. Magyarán: a párt vezető testületei csak a hosszú távú stratégiai kérdésekkel, az irányvonal meghatározásával foglalkozzanak, a konkrét döntések, a részletek kimunkálása azonban a kormányzat feladata legyen. Példaként említette a nemzetközi pénzügyi szervezetekkel való kapcsolattartás rendszerének új alapokra helyezését. (folyt. köv.)
1989. április 16., vasárnap 22:18
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Kérem szépen, röviden annyit szeretnék mondani innen, Bajorországból, hogy a budapesti pártházza] szemben állva, a jobboldalon lévő kis házba 8 évvel ezelőtjt megtalálták azokat az embereket befalazva, akik kopogtak. De tekintettel arra, hogy akik kirendelték az egészségügyieket, és a karhatalom rögtön eltávolította őket, nem tudom, hogy azóta tudnak-e róla. Kötelességemnek tartottam, hogy ezt az információt közöljem önökkel."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|