 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
A világkiállítás térségek elszegényedését okozhatja - A Szociáldemokrata Ifjúsági Kör felhívása a választópolgárokhoz
"A költségek
messze fölülmúlják a vízlépcső építésének kiadásait, de itt sem
ismeretes még megközelítően sem az összeg. A döntések előkészítését
ugyancsak egy szűk csoport végzi, mely érdekelt a világkiállítás
megrendezésében."
SZER, Világhíradó:
Ki a gátra!
"Ki a gátra! Nézzük meg Nagymarost közös szemmel a rombolás
helyén!" - így kezdődik a Bajcsy-Zsilinszky Baráti Társaság
környezetvédő csoportjának, a Duna-mozgalmaknak és más független
szervezeteknek a közös felhívása békés, tiltakozó kirándulásra
hétfőn, április 3-ikán.
Akik idejében megváltották a jegyüket, azok számára különvonatok
indulnak Zebegénybe reggel 8 és 9 óra között, Nagymarosra pedig 10
és 11 óra között. A kirándulni vágyók ugyanis Zebegényben
találkoznak 10 órakor a Duna-parton, onnan teszik meg együtt a 8
kilométeres gyalogutat Nagymarosig, ahol délben 12 órakor
találkoznak mindazokkal, akik egyenesen a nagymarosi építkezéshez
mentek."
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Az MSZMP KB Tudománypolitikai Munkaközösségének ülése
|

1989. április 1., szombat - Az MSZMP KB Tudománypolitikai Munkaközössége amelyen Pál Lénárd akadémikus elnökletével ülést tartott.
A munkaközösség tagjai az MSZMP tudománypolitikai koncepciójának tézistervezetéről folytattak eszmecserét. A megbeszélésen mindenekelőtt arról alakult ki vita, hogy időszerű-e az MSZMP részéről új tudománypolitikai irányelveket kidolgozni, illetve az adott politikai helyzetben milyen jellegű dokumentumra van szükség. Egyetértés alakult ki abban, hogy a pártnak a tudományhoz és a tudomány művelőihez, a kutatókhoz való viszonyát kell tisztáznia. A párt tudománypolitikájának megújítása fontos részét képezi annak a folyamatnak, amelynek során az MSZMP, mint politikai párt, mint mozgalom határozza meg társadalmi céljait, s ezek megvalósításának eszközeit. A munkaközösség tagjai nem tartják célszerűnek olyan tudománypolitikai dokumentum kidolgozását és határozatként való elfogadását, amely a tudományos kutatás egészének részletekbe menő szabályozását és irányítását célozza. Ugyanakkor időszerűnek, szükségesnek tartják, hogy a párt rögzítse a tudományhoz való viszonyát általában, hogy nyilvánítsa ki álláspontját a tudományt, a tudomány társadalmi funkcióját érintő alapvető kérdésekben. A munkaközösség javasolja, hogy az MSZMP tudománypolitikájának tézistervezete kerüljön majd nyilvános vitára. (MTI)
1989. április 1., szombat 15:15
|

Vissza »
|
|
|
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Kérem szépen, röviden annyit szeretnék mondani innen, Bajorországból, hogy a budapesti pártházza] szemben állva, a jobboldalon lévő kis házba 8 évvel ezelőtjt megtalálták azokat az embereket befalazva, akik kopogtak. De tekintettel arra, hogy akik kirendelték az egészségügyieket, és a karhatalom rögtön eltávolította őket, nem tudom, hogy azóta tudnak-e róla. Kötelességemnek tartottam, hogy ezt az információt közöljem önökkel."
|
|
 |
 |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
 |
|