|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A világkiállítás térségek elszegényedését okozhatja - A Szociáldemokrata Ifjúsági Kör felhívása a választópolgárokhoz
"A költségek
messze fölülmúlják a vízlépcső építésének kiadásait, de itt sem
ismeretes még megközelítően sem az összeg. A döntések előkészítését
ugyancsak egy szűk csoport végzi, mely érdekelt a világkiállítás
megrendezésében."
SZER, Világhíradó:
Ki a gátra!
"Ki a gátra! Nézzük meg Nagymarost közös szemmel a rombolás
helyén!" - így kezdődik a Bajcsy-Zsilinszky Baráti Társaság
környezetvédő csoportjának, a Duna-mozgalmaknak és más független
szervezeteknek a közös felhívása békés, tiltakozó kirándulásra
hétfőn, április 3-ikán.
Akik idejében megváltották a jegyüket, azok számára különvonatok
indulnak Zebegénybe reggel 8 és 9 óra között, Nagymarosra pedig 10
és 11 óra között. A kirándulni vágyók ugyanis Zebegényben
találkoznak 10 órakor a Duna-parton, onnan teszik meg együtt a 8
kilométeres gyalogutat Nagymarosig, ahol délben 12 órakor
találkoznak mindazokkal, akik egyenesen a nagymarosi építkezéshez
mentek."
|
|
|
|
|
|
|
A Független Kisgazdapárt Ideiglenes Intéző Bizottságának közleménye (1. rész) (OS)
|
Budapest, 1989. április 1., szombat - A Független Kisgazdapárt Nagyválasztmánya által megválasztott Ideiglenes Intéző Bizottsága értékelte, áttekintette az FKGP 1988. november 18-i újjászervezésének, a párt eddigi működésének tapasztalatait, megvitatta az időszerű kül- és belpolitikai fejleményeket. A párt eddigi tevékenységének értékeléséről Állásfoglalást, a továbbiakra pedig egy, az egész magyar nemzethez szóló Felhívást fogadott el. A pártmunka folyamatossága és az egy hónap múlva összeülő, második Országos Nagyválasztmány ülésének előkészítése, valamint ezen ideiglenes időszakban - két intéző bizottsági ülés közötti időben - az ügyvitelre, a szükséges intézkedések megtétele érdekében Operatív Bizottságot hoztak létre. Ennek tagjai: dr. Bereczky Ferenc, dr. Boross Imre, dr. Böröcz István, Faludi Sándor, Hardy Péter, dr. Nagy Csaba, dr. Pálos György és Prepeliczay István. Az Intéző Bizottság úgy határozott, hogy a párt központja nevében - két IB-ülés között - harmadik személyek, így különösen más pártok és szervezetek irányában az Operatív Bizottság jogosult a párt képviseletére. Munkájába esetenként más párttagokat is bevonhat, szakértőül pártonkívülieket is felkérhet. A párt nevében - további intézkedésig - az országos sajtó, a külföldi hírügynökségek részére nyilatkozatokat kizárólag Vörös Vince, az Intéző Bizottság elnöke, valamint az Operatív Bizottság tagjai és az általuk felkért párttagok jogosultak. A párt sajtó-propaganda munkájának irányítására, a pártsajtó megszervezésére, illetve az e tevékenységet végző munkacsoport létrehozására az Intéző Bizottság Faludi Sándor újságírót, az OB tagját bízta meg. A helyi szinten történő intézkedésre, képviseletre, a helyi sajtóban történő nyilatkozatokra a helyi szervek által megválasztott képviselők jogosultak, az adott területen az IB tagjaival együtt. Határozatot hoztak arról is, hogy megyékben, pártkerületben és a fővárosban csúcsszervezeteket csak akkor lehet létrehozni, ha az érintett helyi szervezetek többsége ehhez hozzájárul és a választásokon képviselteti magát. A csúcsszervezetet megalakító ülés összehívására az Intéző Bizottságnak az adott kerületben (megyében, fővárosban) megválasztott tagjai jogosultak. Ugyanakkor csúcsszervezetet legalább öt, összességében száz taggal működő helyi szervezet hozhat létre. (folyt.köv.)
1989. április 1., szombat 15:38
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Kérem szépen, röviden annyit szeretnék mondani innen, Bajorországból, hogy a budapesti pártházza] szemben állva, a jobboldalon lévő kis házba 8 évvel ezelőtjt megtalálták azokat az embereket befalazva, akik kopogtak. De tekintettel arra, hogy akik kirendelték az egészségügyieket, és a karhatalom rögtön eltávolította őket, nem tudom, hogy azóta tudnak-e róla. Kötelességemnek tartottam, hogy ezt az információt közöljem önökkel."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|