|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A világkiállítás térségek elszegényedését okozhatja - A Szociáldemokrata Ifjúsági Kör felhívása a választópolgárokhoz
"A költségek
messze fölülmúlják a vízlépcső építésének kiadásait, de itt sem
ismeretes még megközelítően sem az összeg. A döntések előkészítését
ugyancsak egy szűk csoport végzi, mely érdekelt a világkiállítás
megrendezésében."
SZER, Világhíradó:
Ki a gátra!
"Ki a gátra! Nézzük meg Nagymarost közös szemmel a rombolás
helyén!" - így kezdődik a Bajcsy-Zsilinszky Baráti Társaság
környezetvédő csoportjának, a Duna-mozgalmaknak és más független
szervezeteknek a közös felhívása békés, tiltakozó kirándulásra
hétfőn, április 3-ikán.
Akik idejében megváltották a jegyüket, azok számára különvonatok
indulnak Zebegénybe reggel 8 és 9 óra között, Nagymarosra pedig 10
és 11 óra között. A kirándulni vágyók ugyanis Zebegényben
találkoznak 10 órakor a Duna-parton, onnan teszik meg együtt a 8
kilométeres gyalogutat Nagymarosig, ahol délben 12 órakor
találkoznak mindazokkal, akik egyenesen a nagymarosi építkezéshez
mentek."
|
|
|
|
|
|
|
Amerikai nyilatkozat-Románia
|
Heltai András, az MTI tudósítója jelenti:
Washington, 1989. március 22. szerda (MTI-tud) - Éles hangú nyilatkozatban ítélte el szerdán az amerikai külügyminisztérium a román vezetést a bírálóival szembeni fellépés miatt és következményeket helyezett kilátásba.
A Charles Redman külügyi szóvivő által felolvasott nyilatkozat szerint ,,az Egyesült Államok aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy megtorló intézkedéseket alkalmazhatnak jeles román személyiségek ellen, mert a szabad véleménynyilvánításhoz való jogukat gyakorolták a bukaresti rendszerhez intézett nyílt levelükben. Jelentések szerint lépéseket tehetnek e hat, korábbi magas tiszségviselő és családtagjaik ellen, mert aláírták a Ceausescu elnökhöz intézett levelet, a rendszer politikájának megváltoztatását igényelve. Ilyen (a levélírók ellen irányuló) lépések megsértenék az alapvető emberi jogokat, a helsinki alapokmányt és a bécsi dokumentumot, amelyet Románia is elfogadott, kihívnák a nemzetközi közvéleményt és közvetlen következményekkel járnának az Egyesült Államok és Románia kapcsolataira,, , hangzik a nyilatkozat. A szóvivő a kérdésekre, mik lennének-e következmények (például visszahívnák-e a bukaresti amerikai nagykövetet), nem kívánt válaszolni.+++
1989. március 22., szerda 21:14
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Kérem szépen, röviden annyit szeretnék mondani innen, Bajorországból, hogy a budapesti pártházza] szemben állva, a jobboldalon lévő kis házba 8 évvel ezelőtjt megtalálták azokat az embereket befalazva, akik kopogtak. De tekintettel arra, hogy akik kirendelték az egészségügyieket, és a karhatalom rögtön eltávolította őket, nem tudom, hogy azóta tudnak-e róla. Kötelességemnek tartottam, hogy ezt az információt közöljem önökkel."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|