|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A világkiállítás térségek elszegényedését okozhatja - A Szociáldemokrata Ifjúsági Kör felhívása a választópolgárokhoz
"A költségek
messze fölülmúlják a vízlépcső építésének kiadásait, de itt sem
ismeretes még megközelítően sem az összeg. A döntések előkészítését
ugyancsak egy szűk csoport végzi, mely érdekelt a világkiállítás
megrendezésében."
SZER, Világhíradó:
Ki a gátra!
"Ki a gátra! Nézzük meg Nagymarost közös szemmel a rombolás
helyén!" - így kezdődik a Bajcsy-Zsilinszky Baráti Társaság
környezetvédő csoportjának, a Duna-mozgalmaknak és más független
szervezeteknek a közös felhívása békés, tiltakozó kirándulásra
hétfőn, április 3-ikán.
Akik idejében megváltották a jegyüket, azok számára különvonatok
indulnak Zebegénybe reggel 8 és 9 óra között, Nagymarosra pedig 10
és 11 óra között. A kirándulni vágyók ugyanis Zebegényben
találkoznak 10 órakor a Duna-parton, onnan teszik meg együtt a 8
kilométeres gyalogutat Nagymarosig, ahol délben 12 órakor
találkoznak mindazokkal, akik egyenesen a nagymarosi építkezéshez
mentek."
|
|
|
|
|
|
|
Pozsgay - Paskai - megbeszélések (1.rész)
|
Magyar Péter, az MTI tudósítója jelenti:
Róma, 1989. március 19. vasárnap (MTI-TUD) - Pozsgay Imre, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, államminiszter, aki Rómában az OKP kongresszusán vesz részt küldöttség élén, megbeszélést folytatott Renato Zangherivel, az OKP vezetősége tagjával, a képviselőház kommunista képviselőcsoportja elnökével, és Antonio Bassolinóval, az OKP vezetősége szakszervezeti ügyekért felelős tagjával.
A kongresszus, amelyen több, mint száz külföldi küldöttség van jelen, alkalmat szolgáltat számos kétoldalú találkozóra. Így Sztipe Suvar, a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének elnöke baráti beszélgetésre hívta meg Pozsgay Imrét. A találkozón tájékoztatták egymást a két ország helyzetéről, azokról az erőfeszítésekről, amelyeket a válság leküzdésére tesznek, a reformokról, a szocialista megújulás tennivalóiról, amelyek - mint kiderült - alapvetően azonosak. A megbeszélésen egyetértettek abban, hogy a szovjetunióbeli átalakulás eredményessége kulcsfontosságú más szocialista országok reformjai, de a kelet-nyugati együttműködés jövője szempontjából is. Ezzel egyidejűleg hangsúlyozták, hogy Magyarországnak és Jugoszláviának minden körülmények között folytatnia kell - a nemzeti adottságokat kellően figyelembe véve - a demokratikus reformokat, amelyek az európai jogállamiság megteremtésére irányulnak, miközben megőrzik a nemzeti összefogást. Sztipe Suvar és Pozsgay Imre egyetértett abban is, hogy a szocialista megújulást a stabilitás megőrzése biztosíthatja csupán. Ezt szükségesnek látták mind a jószomszédi kapcsolatok megőrzéséhez, mind a két párt útkereséséhez. Suvar megerősítette Pozsgay Imre jugoszláviai meghívását. Találkozott Pozsgay Imre Gianni de Michelisszel, az olasz kormány szocialistapárti elnökhelyettesével is, akivel az európai baloldal egysége megteremtésének esélyeiről folytatott eszmecserét. Az olasz politikus szerint Európában a baloldali erőknek meg kell újítaniuk tevékenységüket Keleten és Nyugaton egyaránt. (folyt.)
1989. március 19., vasárnap 20:10
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Kérem szépen, röviden annyit szeretnék mondani innen, Bajorországból, hogy a budapesti pártházza] szemben állva, a jobboldalon lévő kis házba 8 évvel ezelőtjt megtalálták azokat az embereket befalazva, akik kopogtak. De tekintettel arra, hogy akik kirendelték az egészségügyieket, és a karhatalom rögtön eltávolította őket, nem tudom, hogy azóta tudnak-e róla. Kötelességemnek tartottam, hogy ezt az információt közöljem önökkel."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|