|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A világkiállítás térségek elszegényedését okozhatja - A Szociáldemokrata Ifjúsági Kör felhívása a választópolgárokhoz
"A költségek
messze fölülmúlják a vízlépcső építésének kiadásait, de itt sem
ismeretes még megközelítően sem az összeg. A döntések előkészítését
ugyancsak egy szűk csoport végzi, mely érdekelt a világkiállítás
megrendezésében."
SZER, Világhíradó:
Ki a gátra!
"Ki a gátra! Nézzük meg Nagymarost közös szemmel a rombolás
helyén!" - így kezdődik a Bajcsy-Zsilinszky Baráti Társaság
környezetvédő csoportjának, a Duna-mozgalmaknak és más független
szervezeteknek a közös felhívása békés, tiltakozó kirándulásra
hétfőn, április 3-ikán.
Akik idejében megváltották a jegyüket, azok számára különvonatok
indulnak Zebegénybe reggel 8 és 9 óra között, Nagymarosra pedig 10
és 11 óra között. A kirándulni vágyók ugyanis Zebegényben
találkoznak 10 órakor a Duna-parton, onnan teszik meg együtt a 8
kilométeres gyalogutat Nagymarosig, ahol délben 12 órakor
találkoznak mindazokkal, akik egyenesen a nagymarosi építkezéshez
mentek."
|
|
|
|
|
|
|
Március 15-e vidéken (Pozsgay Imre) (1.rész)
|
1989. március 15., szerda - Százerek vettek részt a Hazafias Népfront, a párt, a tömegszervezetek és az alternativ mozgalmak közösen, vagy külön-külön rendezett március 15-i vidéki ünnepségein. A nap főeseménye Győrött, a műemléképületekkel övezett, történelmi hangulatot árasztó Széchenyi téren zajlott le. A mintegy tizenötezer ember részvételével, a különféle szervezetek közös rendezésében tartott nagygyűlésen Pozsgay Imre, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, államminiszter mondott ünnepi beszédet. Bevezetőben az 1848 mai tanulságairól szólt. Mint mondta ennek az ünnepnek fénye nem kopik, ma is változatlanul ragyog. 1848 március 15-e és az azt követő szabadságért folytatott küzdelem ugyanis népünk legjobb képességeit mutatta fel. Kijelentette: hisz abban, hogy népünk ismét a legjobb képességeit mutatja meg, s legjobb képességei birtokában egy szabad demokratikus Magyarországot alkot. - Győrben, itt ezen a téren - hangoztatta - a közös felemelkedés igényének jegyében találkoztunk. Ezt akarom elhíresztelni ország-világ előtt. Hirdetem, vallom, hogy cselekvőképes nemzet vagyunk, hiteles politikánk van, hiteles politikusaink vannak. A demokrácia öltözéke eleinte nehéz viselet lesz számunkra. De belenövünk ebbe az öltözékbe Ránk szabták a demokráciát. A magyar nép érett arra, hogy ömmagát kormányozza. Mi már elviseljük a demokrácia surlódásait is. A lelkünk mélyén ugyanis, tanítás nélkül és iskola mesterek nélkül is tudjuk, hogy a demokrácia ott kezdődik: ha azt akarom emberszámba vegyenek, emberszámba veszem társaimat. Ilyen egyszerüen kezdődik. Csak erre a belátásra épülhetnek müködőképes, ütközéseket, ütközetekből kicsiholt egységet is elbíró intézmények. Erre a belátásra alapozva teremthetjük meg a mindannyiunk által kivánt jogállamot és az új alkotmányosságot is. (folyt.köv.)
1989. március 15., szerda 17:33
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Kérem szépen, röviden annyit szeretnék mondani innen, Bajorországból, hogy a budapesti pártházza] szemben állva, a jobboldalon lévő kis házba 8 évvel ezelőtjt megtalálták azokat az embereket befalazva, akik kopogtak. De tekintettel arra, hogy akik kirendelték az egészségügyieket, és a karhatalom rögtön eltávolította őket, nem tudom, hogy azóta tudnak-e róla. Kötelességemnek tartottam, hogy ezt az információt közöljem önökkel."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|