|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A világkiállítás térségek elszegényedését okozhatja - A Szociáldemokrata Ifjúsági Kör felhívása a választópolgárokhoz
"A költségek
messze fölülmúlják a vízlépcső építésének kiadásait, de itt sem
ismeretes még megközelítően sem az összeg. A döntések előkészítését
ugyancsak egy szűk csoport végzi, mely érdekelt a világkiállítás
megrendezésében."
SZER, Világhíradó:
Ki a gátra!
"Ki a gátra! Nézzük meg Nagymarost közös szemmel a rombolás
helyén!" - így kezdődik a Bajcsy-Zsilinszky Baráti Társaság
környezetvédő csoportjának, a Duna-mozgalmaknak és más független
szervezeteknek a közös felhívása békés, tiltakozó kirándulásra
hétfőn, április 3-ikán.
Akik idejében megváltották a jegyüket, azok számára különvonatok
indulnak Zebegénybe reggel 8 és 9 óra között, Nagymarosra pedig 10
és 11 óra között. A kirándulni vágyók ugyanis Zebegényben
találkoznak 10 órakor a Duna-parton, onnan teszik meg együtt a 8
kilométeres gyalogutat Nagymarosig, ahol délben 12 órakor
találkoznak mindazokkal, akik egyenesen a nagymarosi építkezéshez
mentek."
|
|
|
|
|
|
|
KNEB-ülés - Spórolnak az útépítők (1. rész)
|
1989. február 17., péntek - Jó esetben is csak a romlás lassítására elégséges az az összeg, amelyet a tanácsok az úthálózat fejlesztésére, fenntartására fordítanak a VII. ötéves tervben. A költségvetésből erre a célra 22 milliárd forint jut számukra. Jelentős károkat okoz, hogy a tanácsok útfejlesztési elképzeléseiből gyakran hiányzik az előrelátás, a munkálatokat átgondolatlan takarékossági szemlélet vezérli. Az sem ritka, hogy mindenféle műszaki terv nélkül fognak az útépítéshez, illetve - az anyagi források hiányára hivatkozva - olyan munkákat hagynak el, amelyek az útburkolat élettartamát növelnék; például ,,elspórolják,, a vízelvezetést. Erre a megállapításra jutott a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság pénteken, az M0-ás autópálya építési főnökségén megtartott kihelyezett ülésén.
Az érintett főhatóságok, vállalatok szakembereinek részvételével - a szokásoktól eltérően a sajtó nyilvánossága mellett - megtartott eszmecserén a közlekedési tárca nevében Derzsi András közlekedési, hírközlési és építésügyi miniszter adott rövid áttekintést. A közelmúltban hivatalba lépett miniszter mindenekelőtt arra figyelmeztetett, hogy a költségvetés jelenlegi, maradékelven alapuló viszonya az útfejlesztéshez konzerválja az úthálozat elmaradott állapotát. Az utak romlását viszont az egész magyar gazdaság, az ipar és a mezőgazdaság is megszenvedi. Ezen a területen is szükségessé vált ezért egy intenzív fenntartási, fejlesztési program előkészítése, amely szakítana az alkudozásokon alapuló maradékelvvel, és normatív szabályozásra épülne. A jelentés vitájában elhangzott: az úthálózat fejlesztésében hazánk az utolsó pillanatban van, amikor még meg lehetne akadályozni, hogy olyan feszültségekkel terhes helyzet alakuljon ki, mint amilyen ma a hírközlésben tapasztalható. Az infrastruktúra fejlesztése - így az úthálózaté is - előfeltétele a gazdaság megújulásának, a külföldi működő tőke fokozottabb bevonásának, s a dinamikusan fejlődő turizmus további sorsa is jórészt ettől függ. Ez a felismerés szakít a tervezés korábbi koncepciójával, amely úgy vélte, előbb a termelő ágazatokat kell fejleszteni, az infrastruktúra pedig - mintegy szükséges rosszként - csak ezután következik. Az útfejlesztés anyagi forrásainak előteremtéséhez célszerűnek látszik a külföldi működő tőke bevonása is, például az autópályák kiépítésére. A külföldi befektetők ennek fejében koncessziót kaphatnának az autópálya használati-díjakra. (folyt.köv.)
1989. február 17., péntek 16:12
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
KNEB-ülés - Spórolnak az útépítők (2. rész)
|
Annál is inkább előnyös lenne a külföldiek megnyerése hazai útépítési terveinknek, mivel a számítások szerint a munkák mintegy kérharmadát magyar alvállalkozók kaphatnák. Végezetül a KNEB tagjai értékelték a belföldi távolsági áruszállítások veszteségforrásait feltáró vizsgálat megállapításait, majd az ülés résztvevői délután megtekintették az M0-ás autópálya építkezését. (MTI)
1989. február 17., péntek 16:17
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Kérem szépen, röviden annyit szeretnék mondani innen, Bajorországból, hogy a budapesti pártházza] szemben állva, a jobboldalon lévő kis házba 8 évvel ezelőtjt megtalálták azokat az embereket befalazva, akik kopogtak. De tekintettel arra, hogy akik kirendelték az egészségügyieket, és a karhatalom rögtön eltávolította őket, nem tudom, hogy azóta tudnak-e róla. Kötelességemnek tartottam, hogy ezt az információt közöljem önökkel."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|