|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A világkiállítás térségek elszegényedését okozhatja - A Szociáldemokrata Ifjúsági Kör felhívása a választópolgárokhoz
"A költségek
messze fölülmúlják a vízlépcső építésének kiadásait, de itt sem
ismeretes még megközelítően sem az összeg. A döntések előkészítését
ugyancsak egy szűk csoport végzi, mely érdekelt a világkiállítás
megrendezésében."
SZER, Világhíradó:
Ki a gátra!
"Ki a gátra! Nézzük meg Nagymarost közös szemmel a rombolás
helyén!" - így kezdődik a Bajcsy-Zsilinszky Baráti Társaság
környezetvédő csoportjának, a Duna-mozgalmaknak és más független
szervezeteknek a közös felhívása békés, tiltakozó kirándulásra
hétfőn, április 3-ikán.
Akik idejében megváltották a jegyüket, azok számára különvonatok
indulnak Zebegénybe reggel 8 és 9 óra között, Nagymarosra pedig 10
és 11 óra között. A kirándulni vágyók ugyanis Zebegényben
találkoznak 10 órakor a Duna-parton, onnan teszik meg együtt a 8
kilométeres gyalogutat Nagymarosig, ahol délben 12 órakor
találkoznak mindazokkal, akik egyenesen a nagymarosi építkezéshez
mentek."
|
|
|
|
|
|
|
A Független Kisgazdapárt állásfoglalása (1. rész)
|
1989. február 16., csütörtök - A Független Kisgazdapárt a kormány tagjai és az MSZMP egyes vezetői részéről elhangzott nyilatkozatokkal kapcsolatban - amelyek szerint a politikai helyzet elemzésénél ahhoz az 1948-49-ben vállalt, avagy kényszeredetten vállalt szocialista modellhez kell visszamenni, amelyik egészében útvesztésnek bizonyult, és a működésképtelenségét igazoló jelenlegi válsághoz vezetett - állásfoglalást juttatott el a Magyar Távirati Irodához.
A nyilatkozatban a Független Kisgazdapárt történelmi visszapillantást tesz arra a ,,politikai zsákutcába,, torkolló időszakra, amelyet a demokratizmus hiánya, ,,egyetlen hatalmi centrum diktatúrája,, jellemzett, majd rámutat: a Független Kisgazdapárt - hála a demokratizálódás kezdetének - újra működik, újra él. Programirányelveit elkészítette, közreadta; készül részletes programja. A párt elvárja, hogy a közélet minden területén - a fővárosban, a vidéki városokban és a községekben egyaránt - olyan szerepe és súlya legyen, amelyet történelmi múltja, tagsága és támogatóinak tömege indokol - állapítja meg az állásfoglalás. A Független Kisgazdapárt szerint a kialakult belpolitikai és nemzetközi helyzet nem engedi meg a visszarendeződést, a sztálinizmusnak bármely formában történő visszatérését, a demokratizálódási folyamat megállítását A Független Kisgazdapárt mindent el fog követni, hogy az ország kikerüljön abból a mély gazdasági, politikai és erkölcsi válságból, amelybe nem ő sodorta a magyar nemzetet. Ennek érdekében kész a párbeszédre, minden progresszív erővel, amely ezért küzd, de csakis a kölcsönös tisztelet, az egyenlőség alapján. Támogatni fog minden olyan javaslatot, elgondolást, amely a válságból való kitörésre, a demokratikus megújulásra irányul, és elvet minden olyan törekvést, amely a reformretorikában merül ki, vagy esetleg bármely fondorlatos módon megállítani, avagy visszafordítani szándékozik a demokratizálódás folyamát, a jogállamiság megteremtésére irányuló erőfeszítéseket - hangsúlyozza a nyilatkozat. (folyt.köv.)
1989. február 16., csütörtök 15:04
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
A Független Kisgazdaspárt állásfoglalása (2. rész)
|
A Független Kisgazdapárt nem osztályokban, csoportérdekekben, hanem a nemzet felemelkedésében gondolkodik, ezért kéri a magyar haza minden polgárát, azokat, akik programirányelveit magukévá teszik, hogy álljanak soraiba, dolgozzanak a párttal együtt a gazdasági válság leküzdéséért, igazi erkölcsi értékeink visszaszerzéséért, a magyar nemzet felemelkedéséért - szögezi le az állásfoglalás. (MTI)
1989. február 16., csütörtök 15:05
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Kérem szépen, röviden annyit szeretnék mondani innen, Bajorországból, hogy a budapesti pártházza] szemben állva, a jobboldalon lévő kis házba 8 évvel ezelőtjt megtalálták azokat az embereket befalazva, akik kopogtak. De tekintettel arra, hogy akik kirendelték az egészségügyieket, és a karhatalom rögtön eltávolította őket, nem tudom, hogy azóta tudnak-e róla. Kötelességemnek tartottam, hogy ezt az információt közöljem önökkel."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|