|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A világkiállítás térségek elszegényedését okozhatja - A Szociáldemokrata Ifjúsági Kör felhívása a választópolgárokhoz
"A költségek
messze fölülmúlják a vízlépcső építésének kiadásait, de itt sem
ismeretes még megközelítően sem az összeg. A döntések előkészítését
ugyancsak egy szűk csoport végzi, mely érdekelt a világkiállítás
megrendezésében."
SZER, Világhíradó:
Ki a gátra!
"Ki a gátra! Nézzük meg Nagymarost közös szemmel a rombolás
helyén!" - így kezdődik a Bajcsy-Zsilinszky Baráti Társaság
környezetvédő csoportjának, a Duna-mozgalmaknak és más független
szervezeteknek a közös felhívása békés, tiltakozó kirándulásra
hétfőn, április 3-ikán.
Akik idejében megváltották a jegyüket, azok számára különvonatok
indulnak Zebegénybe reggel 8 és 9 óra között, Nagymarosra pedig 10
és 11 óra között. A kirándulni vágyók ugyanis Zebegényben
találkoznak 10 órakor a Duna-parton, onnan teszik meg együtt a 8
kilométeres gyalogutat Nagymarosig, ahol délben 12 órakor
találkoznak mindazokkal, akik egyenesen a nagymarosi építkezéshez
mentek."
|
|
|
|
|
|
|
A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának állásfoglalása a politikai rendszer reformjának néhány időszerű kérdéséről (tervezet) (1. rész)
|
1989. február 15., szerda -
1. Pártunk történelmi jelentőségű feladat valóra váltását, a demokratikus szocializmus új, magyar gyakorlatának kialakítását tűzi ki céljául. Az MSZMP 1988. májusi országos értekezlete megnyitotta a gazdasági és politikai reformok átfogó, következetes megvalósításának útját. A politikai rendszer mélyreható változására azért van szükség, mert jelentős eredményeink, az ország modernizálásában elért történelmi haladás ellenére az elmúlt egy-másfél évtized során fokozatosan gazdasági-politikai és erkölcsi válság alakult ki hazánkban. Ennek oka a világgazdaság robbanásszerű átalakulása által kiváltott új helyzethez való alkalmazkodásunk elmaradásában is megjelölhető. Ez hozta élesen felszínre a szocializmus eddigi társadalmi-politikai rendszerének működési elégtelenségeit. Az alkalmazott modell - mely jelentős modernizációs folyamatok elősegítője volt - kimerítette tartalékait. Az új helyzethez való igazodás hiánya megtörte az életviszonyok jelentős javulásának két évtizedes folyamatait, visszaeséshez, ebből adódóan növekvő társadalmi feszültségekhez, a vezetéssel szembeni bizalmatlansághoz és távlatvesztéshez vezetett. Más szocialista országokban is keresik az átalakítások útját. Saját történelmi tapasztalataink azt bizonyítják, hogy a részleges reformtörekvések - amennyiben csupán a gazdasági mechanizmusra korlátozódnak - nem vezetnek tartós eredményre. A fordulat elkerülhetetlenné vált, s ez egyszerre igényli a gazdaság, a társadalom, a politika, de a szellemi-morális viszonyaink megújulását is. 2. Az MSZMP 1988. májusi országos értekezlete új feltételeket teremtett, s megfogalmazta a fordulat követelményét és irányát. Az azóta eltelt időszakban kiteljesedett a nyilvánosság, és megindult a politikai intézményrendszer demokratizálása, pluralizálása. Ezek a folyamatok rendkívűli gyorsasággal bontakoztak ki, s teremtettek - ellentmondásoktól nem mentes - új közállapotokat. (folyt.köv.)
1989. február 15., szerda 20:47
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Kérem szépen, röviden annyit szeretnék mondani innen, Bajorországból, hogy a budapesti pártházza] szemben állva, a jobboldalon lévő kis házba 8 évvel ezelőtjt megtalálták azokat az embereket befalazva, akik kopogtak. De tekintettel arra, hogy akik kirendelték az egészségügyieket, és a karhatalom rögtön eltávolította őket, nem tudom, hogy azóta tudnak-e róla. Kötelességemnek tartottam, hogy ezt az információt közöljem önökkel."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|