|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A világkiállítás térségek elszegényedését okozhatja - A Szociáldemokrata Ifjúsági Kör felhívása a választópolgárokhoz
"A költségek
messze fölülmúlják a vízlépcső építésének kiadásait, de itt sem
ismeretes még megközelítően sem az összeg. A döntések előkészítését
ugyancsak egy szűk csoport végzi, mely érdekelt a világkiállítás
megrendezésében."
SZER, Világhíradó:
Ki a gátra!
"Ki a gátra! Nézzük meg Nagymarost közös szemmel a rombolás
helyén!" - így kezdődik a Bajcsy-Zsilinszky Baráti Társaság
környezetvédő csoportjának, a Duna-mozgalmaknak és más független
szervezeteknek a közös felhívása békés, tiltakozó kirándulásra
hétfőn, április 3-ikán.
Akik idejében megváltották a jegyüket, azok számára különvonatok
indulnak Zebegénybe reggel 8 és 9 óra között, Nagymarosra pedig 10
és 11 óra között. A kirándulni vágyók ugyanis Zebegényben
találkoznak 10 órakor a Duna-parton, onnan teszik meg együtt a 8
kilométeres gyalogutat Nagymarosig, ahol délben 12 órakor
találkoznak mindazokkal, akik egyenesen a nagymarosi építkezéshez
mentek."
|
|
|
|
|
|
|
Szovjet gazdaság - nemzetközi kutatás magyar részvétellel
|
Sebestyén Tibor, az MTI tudósítója jelenti:
Bécs , 1990. május 17. csütörtök (MTI-TUD) - Magyar
tudósok is részt vesznek abban a nemzetközi kutatási programban,
amely a szovjet gazdaság reformjának előmozdítására irányul. Ezt a
tervet a Bécs melletti Laxemburgban működő Nemzetközi Alkalmazott
Rendszerelemzési Intézet (IIASA) jelentette be csütörtökön az
osztrák fővárosban tartott sajtóértekezletén.
Mint elhangzott, a vizsgálódást a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának felkérésére és szovjet tudósok részvételével végzik. A cél annak megállapítása, hogy miként ültethetők át a gazdaság gyakorlatába a gorbacsovi peresztrojka alapelvei. A rövidesen elkezdődő és több hónapig tartó kutatómunkába a nagytekintélyű nemzetközi tudományos intézmény a világ mintegy ötven neves szakértőjét kívánja bevonni. Közöttük magyar közgazdász-tudósok is lesznek: Bauer Tamás, Kornai János és Tardos Márton. A program felmérései és javaslatai öt alapvető fontosságú témakörre terjednek majd ki: a tőkepiac és a privatizáció, a munkaerőpiac és a foglalkoztatás, a gazdasági nyitás, a gazdasági stabilizálás, valamint az árak és a piaci verseny kérdéseire.
A bécsi tájékoztatón Sztanyiszlav Satalin, a szovjet Állami Gazdasági Reformbizottság tagja, Gorbacsov elnök egyik tanácsadója elmondta, hogy a régebbi szovjet gazdasági rendszer, amely bizonyos mértékig minden hibája ellenére is működőképes volt, már felbomlott, az új rendszer viszont még nem alakult ki. Két év óta a Szovjetunióban csak beszélnek a gazdasági reform szükségességéről, s közben ez az ország, amely egykor ,,mestere,,, volt az államosításoknak, most nem találja az ,,államtalanításhoz,, a privatizációhoz vezető utat. A szovjet szakember hangsúlyozottan személyes véleményként fejtette ki, hogy hazájában a Nyugat segítsége nélkül nem valósulhat meg a piacgazdasági rendszer. Rámutatott: ebben most fontos szerepet tölthet be az IIASA tervezett nemzetközi kutatóprogramja.
A laxemburgi intézet vezetőinek megítélése szerint a Szovjetunió számára készülő elemzés bizonyos mértékig hasznosítható lesz más kelet-európai államok (volt szocialista országok) gazdaságának piacgazdasági alapon való újjáalakításához is. +++
1990. május 17., csütörtök 20:45
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Kérem szépen, röviden annyit szeretnék mondani innen, Bajorországból, hogy a budapesti pártházza] szemben állva, a jobboldalon lévő kis házba 8 évvel ezelőtjt megtalálták azokat az embereket befalazva, akik kopogtak. De tekintettel arra, hogy akik kirendelték az egészségügyieket, és a karhatalom rögtön eltávolította őket, nem tudom, hogy azóta tudnak-e róla. Kötelességemnek tartottam, hogy ezt az információt közöljem önökkel."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|