|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A világkiállítás térségek elszegényedését okozhatja - A Szociáldemokrata Ifjúsági Kör felhívása a választópolgárokhoz
"A költségek
messze fölülmúlják a vízlépcső építésének kiadásait, de itt sem
ismeretes még megközelítően sem az összeg. A döntések előkészítését
ugyancsak egy szűk csoport végzi, mely érdekelt a világkiállítás
megrendezésében."
SZER, Világhíradó:
Ki a gátra!
"Ki a gátra! Nézzük meg Nagymarost közös szemmel a rombolás
helyén!" - így kezdődik a Bajcsy-Zsilinszky Baráti Társaság
környezetvédő csoportjának, a Duna-mozgalmaknak és más független
szervezeteknek a közös felhívása békés, tiltakozó kirándulásra
hétfőn, április 3-ikán.
Akik idejében megváltották a jegyüket, azok számára különvonatok
indulnak Zebegénybe reggel 8 és 9 óra között, Nagymarosra pedig 10
és 11 óra között. A kirándulni vágyók ugyanis Zebegényben
találkoznak 10 órakor a Duna-parton, onnan teszik meg együtt a 8
kilométeres gyalogutat Nagymarosig, ahol délben 12 órakor
találkoznak mindazokkal, akik egyenesen a nagymarosi építkezéshez
mentek."
|
|
|
|
|
|
|
Az MDF választási nagygyűlése
|
1990. március 17., szombat - Ezúttal a külföldi szónokoké
volt a főszerep a Magyar Demokrata Fórum választási nagygyűlésén, a
budapesti Corvin moziban. Antall József elnök megnyitója után
először Joseph Riegler alkancellár, az Osztrák Néppárt elnöke
üdvözölte a megjelenteket. (Ez a párt volt az, amely a szomszédos
országokból elsőként karolta fel az MDF-et.)
Az alkancellár emlékeztetett arra, hogy 1945 után mind az osztrák, mind a magyar emberek a kereszténydemokrata utat választották, ám a magyarok útját aztán a hatalom keresztezte. Mint mondotta: hazája és pártja segíteni kívánja az önrendelkezés útjára lépő magyar népet, abban is, hogy megtalálja az utat az európai közösséghez. Hangsúlyozta: pártja és a Magyar Demokrata Fórum céljai megegyeznek, mindkettő a szabad piacgazdálkodásért száll síkra, s azért küzd, hogy az egyén megtalálja a kibontakozás lehetőségét.
Lothar Spa:th, az NSZK-beli Baden-Württenberg tartomány miniszterelnöke, a CDU elnökhelyettese bevezetőjében Helmut Kohl kancellár üdvözletét tolmácsolta. Gazdasági kérdéseket érintve rámutatott: ha egy társadalomban az ,,erősek,, ki tudják fejteni képességeiket, marad annyi gazdasági tartalék, amivel segíteni lehet az elesetteken. Példaként említette: ahol elég erős a gazdaság, jut elegendő pénz a környezet megóvására is. Hozzátette: Baden-Württenberg részt kíván vállalni Magyarország újjáépülésében. A németek sok kárt okoztak Európának, s ha megvan a lehetőség, hogy segítsenek újrafelépítésében, nagy örömmel vesznek abban részt. Végezetül reményét fejezte ki: unokáink talán már olyan Európában élhetnek, amely nem emlékszik a katonai tömbökre.
Franz Ludwig graf von Stauffenberg, az Európai Parlament jogi bizottságának elnöke, a Hitler elleni merénylet kivégzett hősének fia bizakodva szólt arról, hogy a magyarokat rövidesen nemcsak itt, hanem az Európai Parlamentben is üdvözölheti, bár az ország érdekeinek jelenleg is van ott egy, kitartó védelmezője Habsburg Ottó személyében. Nagy taps köszöntötte azt a kezdeményezését, hogy a német történelemkönyvekben rögzítsék a tényt: Magyarország a múlt év augusztusában megnyitotta határait az NDK-ból az NSZK-ba távozni szándékozók előtt.
A nagygyűlésen előadást tartott még Bethlen István, az MDF nemzetközi pénzügyi szakértője is. (MTI)
1990. március 17., szombat 20:12
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Kérem szépen, röviden annyit szeretnék mondani innen, Bajorországból, hogy a budapesti pártházza] szemben állva, a jobboldalon lévő kis házba 8 évvel ezelőtjt megtalálták azokat az embereket befalazva, akik kopogtak. De tekintettel arra, hogy akik kirendelték az egészségügyieket, és a karhatalom rögtön eltávolította őket, nem tudom, hogy azóta tudnak-e róla. Kötelességemnek tartottam, hogy ezt az információt közöljem önökkel."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|